Legyünk Jézus levelei! – Folytatódott a gyülekezeti munkatársak képzése

Frissítve: 2020.03.04. 09:36
Beküldte galambos - 2019, október 22 - 12:07
Már rutinosan mozogtak egyházunk két éve felújított országos irodájának minduntalan elágazó folyosóin a gyülekezeti munkatárs-képzésre érkezők 2019. október 19-én, szombaton.

A szeptemberi első alkalomhoz hasonlóan ezúttal is igei és teológiai megalapozással kezdődött a nap a szolgatársi feladatot vállalni kész résztvevők számára a józsefvárosi gyülekezet istentiszteleti helyeként is működő templomban. Ahogy akkor, úgy most is Gáncs Péter nyugalmazott püspök, a képzés koordinátora, illetve Németh Zoltán, a gyülekezeti- és missziói osztály vezetője hozta közelebb hozzájuk a Szentírás egy szakaszát, illetve hívta közös gondolkodásra őket.

Míg azonban szeptemberben a „kertészmérnök", az Atya állt a nyitó áhítat középpontjában, addig most Gáncs Péter – a terméketlen fügefa példázatának alapján – a Fiúra irányította a figyelmet. A „hiába" és a „hátha" feszültségéből, az igazság és a szeretet ütközéstetéből kiinduló beszéd arról szólt, hogy Jézus nem a szolgáinak, hanem a barátainak mond bennünket; ő maga pedig olyan barát, aki „körülás, megtrágyáz, megöntöz” minket, és a szeretet okán meg akar kímélni bennünket az ítélettől.

Németh Zoltán ezúttal a „Tükröződni jó!" mottót választotta arra, hogy megmutassa, Jézus személyén keresztül mi mindent tudhatunk meg önmagunkról, az életről, nem utolsó sorban pedig Istenről. Ha a Fiú élete irigylésre méltó sikertörténet lett volna – fogalmazott az előadó –, akkor nem tudnánk kapcsolódni hozzá. Mivel azonban Jézus maga is átélte a létezés drámaiságát, felismerhetjük, hogy ami velünk történik, az vele is megtörtént. Az ő áradó, magával ragadó életöröme pedig példa lehet arra, hogyan lehetünk harmóniában önmagunkkal, az életünkkel és a körülményeinkkel. Egészen biztosan lehetünk abban, hogy Isten még a legviharosabb helyzetekben, a legnagyobb megpróbáltatások idején is ott van velünk, és az ő békességét kínálja nekünk.

A nap folytatása során - betöltve a székház tereit - a gyerekmunka, az ifjúsági munka, a diakónia és a stratégia terén feladatokat vállaló vagy vállalni készülő gyülekezeti tagok összesen nyolc csoportban folytatták már megkezdett szakirányú tanulmányaikat.

A gyülekezeti munkatárs-képzés második alkalmát aztán ugyancsak a templomban „kerekítette le” Gáncs Péter. Nem pusztán önmagunknak szóló gyümölcstermésre hívott el minket Isten, hanem azt szeretné, ha Jézus leveleiként (vö. 2Kor 3,3–6) mások számára is továbbadnánk mindazt, amit kaptunk, és amit ránk bízatott. Ehhez felhatalmazásunk és alkalmasságunk ugyanis magától Istentől van!

Forrás: evangelikus.hu, szöveg: Vitális Judit, fotó: Németh Zoltán