Szélrózsa: Találkozzunk 2022-ben!

Frissítve: 2021.10.13. 16:27
Beküldte galambos - 2021, március 8 - 09:16
„A Szélrózsa-stáb legutóbbi megbeszélésén úgy döntöttünk, hogy a 13. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozót 2022. július 13–17. között szervezzük meg” – írták a Szélrózsa − országos evangélikus ifjúsági találkozó Facebook oldalán.

„Nagy létszámú, fesztiválhangulatú találkozóként ismerjük a Szélrózsát, amelyre biztonsággal és korlátlanul tudunk hívni minden evangélikus fiatalt és családot. Erre ebben az évben nincs garancia, így a „józanság lelkére" hagyatkozva azt éreztük felelősségteljes döntésnek, ha 2022-ben találkozunk. A gyulai helyszín és a szervezők lelkesedése ugyanaz, de a mottó és az arculat megújul.
Ez nem jelenti azt, hogy ebben az évben teljesen Szélrózsa nélkül maradnánk: idén ünnepeljük a találkozó 25. születésnapját, amit mindenképp szeretnénk megünnepelni a lehetőségeinkhez mérten. Továbbá már dolgozunk azon, hogy a nyári ifjúsági programjainkon hogyan jelenhet meg a Szélrózsa. Ezekben a hetekben, hónapokban különösen vigyázzunk egészségünkre, óvjuk magunkat és szeretteinket, gondoljunk a másikra és tartsuk meg egymást szeretetben” – tették hozzá a Szélrózsa szervezői.

Cimkék: