Tanúsítványok átadásával zárult a gyülekezetimunkatárs-képzés

Frissítve: 2023.02.07. 14:23
Beküldte galambos - 2021, október 22 - 17:27
Több mint százan vehettek át tanúsítványt arról, hogy elvégezték a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetimunkatárs-képzését. A speciális tanfolyam annak idején abból az elgondolásból született, hogy a lelkészek ne egyedül hordozzák a szolgálat terheit. A közösségeik iránt elkötelezett, cselekedni is kész hívek ahhoz kaptak szakmai segítséget, hogy hasznos munkatársként kapcsolódhassanak be a gyülekezetek építésébe.

Gyülekezetmenedzsment, szeretetszolgálat, gyermek-, illetve ifjúsági munka – ezekre a részterületekre fókuszálva indult el 2019 szeptemberében egyházunkban a gyülekezeti munkatársak képzése. A hatalkalmasra tervezett tanfolyamot a koronavírus-járvány miatt a negyedik, 2020. februári együttlét után kellett átmenetileg – végül az előre reméltnél hosszabbra nyúlóan – felfüggeszteni.

Másfél év kényszerszünet után idén szeptember 18-án folytatódhatott a képzés egyházunk budapesti, Üllői úti székházában, október 19-én pedig már a záróalkalomra várták a résztvevőket. Eredetileg közel százötvenen kezdték meg a képzést, és a pandémia jelentette nehezített pálya ellenére kétharmaduk teljesítette is a vállalását.

Az utolsó alkalomnak már az első része is a vissza- és az előretekintés jegyében telt. Mielőtt azonban ez megtörtént volna, ezúttal is Isten igéjére figyeltek a jelenlévők. Rövid áhítatában Gáncs Péter nyugalmazott püspök, a képzés koordinátora a kegyelmi ajándékok sokféleségéről és a Lélek egységéről szólt.

A kánonénekléssel be- és levezetett elcsendesedés után Németh Zoltán, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának vezetője a képzés hasznosságára vonatkozóan rögtönzött közvélemény-kutatást. Az általa feltett kérdések egyfelől arra vonatkoztak, hogy a résztvevők mennyire ítélték megfelelőnek a kurzus szervezettségét, felépítését, tartalmát, másfelől pedig azt voltak hivatottak feltérképezni, hogy a gyülekezetekben mennyire bevett gyakorlat – vagy lehet az – a munkatársak bevonása.

A különböző szekciók még egyszer utoljára kis csoportokban is együtt voltak, majd a tanulmányok lezárásaként minden résztvevő átvehette a képzés elvégzését igazoló tanúsítványt. A „diplomaosztót” azzal a reménységgel vezette fel Gáncs Péter, hogy a „használatbavételi engedélyt” birtokló munkatársakat valóban használni is fogják a lelkészek.

A záró úrvacsorás istentiszteleten Krámer György lelkész, az országos iroda igazgatója arra hegyezte ki prédikációját, hogy noha a képzésen a résztvevők ahhoz kaptak muníciót, hogy úgymond szervezési szempontból hogyan működhetnek jobban a gyülekezetek – valójában egy-egy alkalom, kezdeményezés „sikerének” záloga Krisztus jelenléte. „Vele és benne lehetünk egyek – fogalmazott az igehirdető –, erre van meghívásunk, és ennél nagyobb dolog nem történhet velünk.”

(Forrás: Evangélikus.hu, szöveg: Vitális Judit, fotó: Bárdossy Tamás, Koltai Zsuzsa, Vitális Judit)