Ünnepeljünk együtt Isten családjában!

Frissítve: 2023.12.20. 14:29
Beküldte galambos - 2022, augusztus 19 - 11:40
Az első ünnep Isten családjában – A keresztségről kisgyermekes családoknak című új kiadvány ismertetője

Az új kiadványokról nem semleges ismertetőket, hanem figyelemfelkeltő ajánlókat szoktak írni az arra felkért emberek. Miért lógunk ki a sorból most mégis egy saját ismertetővel? Mert kivételesen szeretnénk a kulisszák mögé is bepillantást engedni, amely könyvek esetében viszonylag ritka. A minikönyv szerzőjeként az elmúlt években utánajártam, hogy német és finn nyelvterületen milyen kiadványokkal segítik a családok felkészülését a keresztség ünnepére. Hiszen sok tekintetben változásokkal számolnunk a világban, és már a keresztség lehetőségével való élés sem olyan egyértelmű mindenhol, mint a korábbi évtizedekben.

A kiadvány tervezésénél fontos szempont volt, hogy több generációit is megszólítson, a nyugat-európai mintákhoz hasonlóan alaposan járja körbe a témát, de specifikusan segítse a magyar családok felkészülését evangélikus gyülekezeteinkben. Felépítése szerint a következő kérdéseket járhatjuk körbe: miért keresztelünk gyermeket, mit kapunk a keresztségben, illetve hogyan készül egy család egy gyermek keresztelőjére. A kérdésekre kapott válaszok mellett olvashatunk a keresztség gyakorlásáról a Biblia korában, illetve a keresztség részletes rendjéről istentiszteleteinken, és a folytatás fontosságáról is.

Ez a kiadvány családokat szeretne elérni lelkészeken, hitoktatókon keresztül is. Gerőfi Anna, evangélikus illusztrátor színes, mai képi világa segíti a gyermekek bekapcsolódását ennek a komoly témának a feldolgozásába. Az összeállítás mögött nagyon sok ember munkája van, hiszen a keresztség kérdésével liturgiai szakértők, hittankönyv szerzők is foglalkoztak már sokat. Szabó Lajos A keresztség ünnepe című meditációs könyve is sok fontos szemponttal gazdagította a tartalmi hangsúlyokat. Felesége, Szabóné Mátrai Marianna évtizedes lelkészi tapasztalatra épülő, mély és igényes szakmai tudása szedte rendbe a sokszor még bizonytalan sorokat.

Isten mindenkit hív a vele való közösségébe, a gyülekezetbe, ami az ő családja. Erre szeretnénk bátorítani másokat is, ezért született meg ez a könyv a Gyülekezeti és Missziói Osztály támogatásával. Ünnepeljük együtt a keresztséget Isten családjában!

A kiadvány a Luther Kiadó webáruházából rendelhető meg.

Grendorf-Balogh Melinda
 

Cimkék: