Nemcsak a tábor volt családos: a remek helyszín, a közvetlenül a tóparton elhelyezkedő Andorka-otthon is családias. A gyülekezeti és missziói osztály nagyon fontos feladatot vállalt azzal, hogy megrendezte – idén már harmadszor – a családos tábort.
Kapaszkodót nyújtani
Németh Zoltán, az osztály vezetője elárulta: évtizedekre visszatekintő hagyománya van ugyan a családi táborozásnak, csak korábban nem ők szervezték, majd hosszú ideig nem is volt hasonló, pedig sokan hiányolták az alkalmat. „A saját »gyümis« feladataink kapcsán jöttünk rá arra, hogy az egyházunkhoz tartozó vagy lazán kötődő családokat fontos megszólítanunk, mondhatni, missziói terep az övék. A családok részéről érzékeljük az igényt a találkozásra, a beszélgetésre, az odafigyelésre, mivel kapaszkodókat keresnek azokban a helyzetekben, problémákban, amelyekkel ma egy modern családnak meg kell küzdenie. Igénylik a külső segítséget, az egyházét is. Azt látjuk, hogy a szülők keresik a biztonságot nyújtó közösségeket a gyerekeik számára, ahol tartalmas programokat kapnak, és a védettség is megvan. Az ilyen alkalmak, mint ez a tábor is, még a nem vallásos családokat is nyitottá teszik az egyház felé.” És hogy miért annyira fontos a szülőknek az egyház folyamatos jelenléte, segítsége mellett egy nyári családos tábor is? „A munkánk során azt tapasztaljuk, hogy korábban az otthoni eszköztár az iskolával kiegészülve elég volt ahhoz, hogy saját erőből megoldják a szülők a gyereknevelés kérdéseit, a nehézségeket, elhárítsák a veszélyforrásokat, ma már azonban ez több okból sincs így – mondja Németh Zoltán. – Jóval több a külső inger. Ott a kérdés, hogy mit kezdjünk az internettel.
Ma már a mindennapi élet része, nem csupán az információszerzés egyik forrása. Szülőként meg kell küzdeni a droghasználat jelentette fenyegetéssel is, korábban ez sem volt ennyire hangsúlyos probléma. És az is tény, hogy a mai szülők túlterheltek, jobb esetben azért, mert mindketten dolgoznak, ha pedig nem, akkor meg azért, mert épp munkát keresnek, vagy anyagi gondjaik vannak.”
Átalakult családmodell
Az is nehezíti a családi problémák megoldását – véli az evangélikus lelkész –, hogy a mostani szülők már nem mindig számíthatnak a nagyszülők segítségére: manapság egyre idősebb korra tolódik a gyermekvállalás, így mire az unoka megérkezik, sokszor a nagyszülők már ápolást igényelnek. „Itt is, a felnőtteknek tartott egyik csoportos beszélgetésen elmesélte az egyik család, hogy a gyerekeik mellett, akik még igénylik a figyelmet, a törődést, a nevelést, még a nagyszülőkről is gondoskodni kell, ez pedig megnehezíti a szülők helyzetét.” A nehézségekről beszélve egyúttal szóba került a válás is, amely mára sajnálatos módon az együttéléssel kapcsolatos problémák megoldásának általános eszközévé vált. Ezáltal pedig a hagyományostól egészen eltérő családmodellekhez is hozzá kellett szokni. Egyszülős családok, „patchwork-”, vagyis mozaikcsaládok vannak: az újraházasodott szülők az előző házasságukból hozzák magukkal a gyerekeket, és ha közös gyereket is vállalnak, akkor előáll a „te gyereked, én gyerekem, mi gyerekünk” helyzet. Ilyenkor az összecsiszolódás nem egyszerű. Össze kell tudni hangolni a gyerekeket, a volt házastársakat, a nagyszülőket, és ez mind újabb és újabb feladatokat ró a szülőkre – mondja Németh Zoltán. Szeretetteljes közösség Ezért is ügyelnek arra a táborban, hogy a család fogalmát tágan értelmezzék, így nem csak anya-apa-gyerekek típusú klasszikus családok jöhetnek. „A család mint összetartó társas kapcsolat jelenik meg nálunk elsősorban, ezért örülünk, ha jelentkeznek elvált szülők is, mert itt nem az a lényeg, hogy egy idilli képnek feleljünk meg, hanem hogy mindenki megélje a legfontosabb emberi közösség élményét.”
És hogy Németh Zoltánnak mennyire igaza van abban, hogy egy-egy ilyen alkalom nyitottá teszi még a nem hívőket is az egyház iránt, arra példa Fitzl Csaba családja is. Ők először jöttek táborozni. A fiatal apuka lapunknak őszintén elmondta: „Nem vagyunk evangélikusok, és nem szoktunk más táborokba sem járni, ide azért jöttünk el, mert hívtak az evangélikus barátaink, és mivel már többször voltunk Szárszón – adventkor, húsvétkor –, tudtuk, hogy szép a környezet, és biztos jó programokkal várnak.”
Hogy miben más egy ilyen tábor, mint bármelyik másik nyári, arra Csaba így válaszolt: „Persze mindenütt jó lehet közösségben lenni, de itt felváltva vigyázunk egymás gyerekeire, picit el lehet osztani a terheket, a gyerekek tudnak közö- sen játszani. Megbízható, szeretetteljes a közeg, a napközbeni lelki programok, előadások pedig színesítik a tábort. Azt látom, hogy a kisfiunk szereti a közössé- get, az esti meséket, amelyek bibliai történetek köré épülnek, a többi programot is, és ez számomra nagyon fontos.”
Arról pedig, hogy kisgyerekes szülőként milyen kihívásokkal kell szembenézni, megtudjuk: „Szülőként számomra az egyik legnagyobb kihívás a mindjárt négyéves kisfiunknál, hogy értelmes dolgokkal töltsük ki az életét, már egészen kis kortól. Nehéz ellenállni annak, hogy leültessük a gyereket a számítógép vagy a tévé elé, amikor fáradtak vagyunk. Még egyáltalán nem nézi sem az egyiket, sem a másikat a kisfiunk, pedig néha azt érezzük, hogy nekünk úgy sokkal könnyebb lenne, de azt szeretnénk, ha le tudná foglalni magát egyedül is.”
Támogató értékrend
Vannak olyanok, akik már harmadszor résztvevői a gyülekezeti és missziói osztály táborának. Tóth Gábor és felesége, Tóthné Gál Tímea Tordasról érkezett. Első alkalommal még a lelkészükkel, Süller Zsolttal együtt jöttek, mára azonban már, mondhatni, törzstáborozók. „Azért szeretünk itt lenni, mert nagyon jó a hangulata a tábornak. Az emberek szimpatikusak. Vannak visszatérő családok, és vannak új arcok, és az újak is mindig kedvesek, hamar beilleszkednek” – árulta el Tóthné Gál Tímea a körü- löttünk futkározó gyerekek gyűrűjében. „Nem vagyunk presbiterek, sőt igazából vegyes pár vagyunk, mert a feleségem evangélikus, én viszont nem vagyok hívő, de járunk templomba, így nem is volt kérdés, hogy jöjjünk Szárszóra.
Három gyermekünk van, és nekik kifejezetten jó programokat kínáltak itt. Támogatom a feleségemet abban, hogy vallásosan nevelje a gyerekeket, és ez a tábor is része ennek. Messze lakunk a nagyszülőktől, ezért is fontos nyári élmény a gyerekeknek ez az egy hét. Itt sokkal nyugodtabban el merem engedni őket játszani, mint bárhol máshol” – teszi hozzá a férj.
Arra a kérdésre, hogy egy ilyen tábor és egyáltalán az evangélikussághoz tartozás mit jelenthet a gyereknevelés szempontjából, Tóth Gábor így válaszolt: „Alapvetően az értékrendben jelent tá- mogatást. Sokszor furcsán néznek ránk, hogy négygyermekes család leszünk hamarosan, de evangélikus közegben ez nem gond és nem is furcsa, ezt is pozitívumként élem meg. Az evangélikus közeg erkölcsi tartást ad, és szerintem sokkal toleránsabbak lesznek a gyerekeink, ha ilyen közösségben nőnek fel, mint bárhol máshol, ahol én tapasztaltam.”
„A gyerekeknek is ad egy pluszt, hogy nemcsak az iskolai korosztályukkal vannak együtt, hanem kisebb-nagyobb gyerekekkel, ezáltal megtanulnak egymásra figyelni, segíteni – tette hozzá a negyedik gyermekével várandós anyuka. – Nekik is sokat ad ez a közösség, és a gyülekezetben, a táborban megtapasztaltaknak az ereje a későbbiekben megtartó lehet a hitük szempontjából.”
Biztonságban, de szabadon
Az egy órával korábban még tányércsörömpöléstől és gyerekzsivajtól hangos ebédlőben sikerült beszélgetnünk Simon Réka büki lelkésznővel. Háromgyerekes anyukaként először jött családjával a táborba. Testvére és barátai ajánlották neki a gyülekezeti és missziói osztály nyári alkalmát. „Számunkra az a legfontosabb, hogy családként vehetünk részt ebben a táborban, nem úgy, mint egy hittantáborban, ahol ugye csupán a gyerekek lehetnek ott. Jó érzés, hogy itt együtt vagyunk. A kisfiam már magától ment reggeli után az áhítatra, lehet látni, hogy szereti az itteni programokat. Együtt vagyunk, biztonságban érzik magukat a gyerekek, mert közel van anya-apa, de mégis szabadon játszhatnak a többiekkel. Itt nem csupán testileg töltődünk a Balaton partján, hanem lelkileg is az áhítatok, a felnőtt csoportos beszélgetések, az esti mesék bibliai történetei vagy az előadások által.”
A lelkésznőtől megkérdeztük azt is, ő milyen kihívásokkal küzd a gyermeknevelésben. „Az elmúlt évünk az iskolakezdésről szólt, és féltem attól, hogy a fiam miként fog beilleszkedni egy elvárások rendszerébe, tulajdonképpen egy skatulyába. Ő mer mást gondolni, mint a kortársai, erre mindig is biztattuk, de ez közösségbe kerülve szinte gondokat okoz, küzdelmeket jelent. Csak egy apró példa: az én gyerekeimnek közös szobájuk van, és nincs tévéjük, ez már eltér az átlagostól. Azt látom, hogy a gyerekeknek meg kell felelniük a »korszellemnek« ahhoz, hogy elfogadják a többiek, de én szülőként nem szeretnék ennek megfelelni – ugyanakkor nem akarok kárt okozni azzal a gyermekemnek, hogy én nem felelek meg a sémáknak. Számomra ez az egyik legnagyobb feladat szülőként.”
És ha már egy lelkésznővel beszélgethetünk, akkor nem lehet megkerülni a kérdést, hogy mennyire érzi általánosságban, de akár egy családos táborban is a kötelező hittan hatását. „Sokféleképpen tanítunk hittant, ahány lelkész, annyi személyiség. Az én célom az, hogy megtanuljanak a gyerekek gondolkodni, elsőként a hittanórán megbeszélt dolgokról, de ez értelemszerűen hatással van az életük többi részére is. Azt tapasztaljuk, hogy vannak, akiknek a lelki életében elindul valami, és onnantól nem fogadnak el mindent meggondolatlanul. A bibliaismeret az alap, de a lényeges kérdések, amelyeket felteszek a diákoknak, ezek: »Érted, amit olvasol? Hiszed-e? Hihető-e, amit hallasz az evangélikus szíveddel?« Azt tapasztalom, hogy van hatásuk ezeknek az elgondolkodtató hittanóráknak, mivel a hittantáborunkban idén kilencvenketten leszünk. És a gyerekek mögött ott vannak a szülők. Jó látni: törődnek azzal, hogy a gyerekeik jól érzik magukat az egyházban, és támogatják őket.”
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 27-28. számában jelent meg, 2017. július 16-án. Szöveg: Kézdi Beáta, fotó: Kiss Tamás
Képgaléria: