Bálint-napi áldás a Deák téren

Frissítve: 2018.10.26. 10:31
Beküldte galambos - 2018, február 15 - 13:15
A házasság hete központi rendezvényeként áldással egybekötött zenés istentiszteletet tartottak a Deák téri evangélikus templomban, ahol fiatalabb és idősebb párok egyaránt megerősítő áldást kértek a kapcsolatukra.

Immáron hagyománnyá vált, hogy Bálint napján a Deák téri evangélikus templomban istentisztelet keretében áldást kérnek kapcsolatukra a párok. Ez az istentisztelet így nem csak hálaadás az Úrnak, de a párkapcsolat ünnepe is.

Németh Zoltán lelkész igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a házasság olyan kötelék, amely a vér szerinti kapcsolatok fölé tud helyeződni. Az 1Móz 2,24 ige – „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté” – alapján mondott igehirdetésében a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának vezetője személyes és érzékletes példákon keresztül mutatott rá a házasság minden emberi kötelék fölött álló értékeire. A Ki ez a nő az ágyamban? című beszédében az evangélikus lelkész irodalmi esszé formájában a párkapcsolat nehézségei fölött álló szeretetről beszélt. A lelkész biztatta a jelenlévőket, hogy merjenek elköteleződni, legyenek bátrak a kapcsolatukban, és törekedjenek a boldogságra, ami újra és újra új színt tud a kapcsolatukba vinni.

„A házasság hete rendezvénysorozat idén a családok éve programsorozat keretében kerül megrendezésre” – mondta Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, rámutatva, hogy Magyarországon hetven településen közel háromszázötven programmal igyekeznek a házasság értékeire a figyelmet felhívni.

Brebovszkyné Pintér Márta evangélikus iskolalelkész köszöntőbeszédében a böjt kezdetére is felhívta a figyelmet. A böjti időszak az önvizsgálat ideje is, így a párkapcsolat vonatkozásában is érdemes feltenni a kérdést, hogy „óvom-e a házasságomat?” A házasság hete idei mottójára utalva egyházunk Női Missziói Szolgálatának referense kiemelte: „Isten éltető sodrásában újulhat meg életünk.”

Az istentiszteleten Fazekas Rita és Zámbori Soma, a házasság hete idei házaspárarcai egyetemes könyörgő imádságukban többek között a házasságok megerősítéséért, az egyedül maradottakért és a párkapcsolatot keresőkért is fordultak az Úrhoz.

Az istentiszteleten Nagy Ákos orgonaművész közreműködött. Sapszon Borbála karvezetésével a Laudate kórus előadásában népdalok és egyházi kórusművek csendültek fel. Az istentisztelet liturgiájában Balogh Éva lelkész, az MEE gyülekezeti referense vett még részt.

Az istentisztelet keretében került sor a házaspárok, keresők és párkapcsolatban élők egyenkénti megáldására. Az istentiszteleten részt vett és áldást kért házasságára többek között a házasság hete központi programjainak fővédnöke, Herczegh Anita és férje, Áder János köztársasági elnök, valamint Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és felesége, Fabiny Katalin is.

További képek ITT érhetők el.

 

 

Cimkék: