Bábozás mint ifjúsági misszió

Frissítve: 2019.05.20. 07:35
Beküldte galambos - 2019, január 14 - 17:18
Az ifjúsági munka erősítését, a közösségépítést és a missziót is szolgálják a gyülekezetek bábos csoportjai. Ebből a megfontolásból rendezték meg lelkészeknek és gyülekezeti munkatársaknak az első országos evangélikus bábképzést egyházunk országos irodájának székházában 2019. január 12-én.

Több mint húsz lelkész és gyülekezeti munkatárs vett részt a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának szervezésében létrejött evangélikus bábképzésen, melynek célja, hogy bábos csoportok indításával az egyházközségek tovább erősítsék a gyülekezeti ifjúsági munkát. A Péterné Mestery Rita és Mrkva Renáta gyermek- és ifjúsági referensek által koordinált képzés rávilágított, hogy a bábozás révén a fiatalok sokkal inkább megértik, valamint magukénak érzik a feldolgozott bibliai jeleneteket, valamint egy bábos csoport arra is kiváló lehetőség, hogy szoros és valódi ifjúsági közösség jöhessen létre.

„Szeressük oda a gyermekeket Jézushoz!” – fogalmazott az összejövetel kezdőáhítatában Péter Zoltán. A Budavári Evangélikus Egyházközség lelkésze Pál apostol nyomán a Krisztus-arc megismerésének lehetőségéről beszélt, kiemelve, hogy a fiatalok „a bábozás által még fogékonyabbak lehetnek a történetek befogadására.”

„A Büki Evangélikus Egyházközségben az ifjúsági munka felrázása miatt immáron tizenhárom éve indult gyülekezeti bábcsoport” – számolt be Giczi Nikolett. A bábcsoport vezetője elmondta, hogy évente tíz-tizenöt fős csoportokat képeznek. A gyermekek nemcsak a bábozás fortélyait sajátítják el, hanem a díszletek, sőt a bábok elkészítésében is aktívan részt vesznek. A feldolgozandó történeteket az országos evangélikus bábfesztivál témájához igazítják. Az előadó elmondta, hogy a felkészüléshez a csoport a gyülekezeti házat használja: „Így idővel otthonosan mozognak a fiatalok a gyülekezetben, valamint beleszoknak abba, hogy mi a feladat egy közösségi program lebonyolításánál.” A bábozás és csapatépítés vonatkozásában a bábcsoport vezetője elmondta, hogy összehozza a csoportot, s a fiatalok idővel elkezdenek egymásra figyelni, valamint – mivel széles korosztályt szólítanak meg, így – a fiatalok megismerik és szoros kapcsolatot ápolnak településük evangélikus ifjúságával. „Hosszú távon kell gondolkodni” – fogalmazott Giczi Nikolett a bábcsoport eredményei vonatkozásában, hangsúlyozva, hogy náluk több olyan bábcsoportos résztvevő is van, akik mára aktív, tisztséget betöltő, felelős tagjai a gyülekezetnek. „A gyülekezet alapját az emberi kapcsolatok adják. A bábcsoporttal a gyermekek ezt már fiatalkorban ki tudják alakítani” – mondta a bábcsoport vezetője.

Hogy miért vesznek részt az iskolában leterhelt gyermekek közel két hónapon át lelkesen a bábcsoport munkájában? – tette fel a kérdést Simon Réka. A gyülekezeti lelkész elmondta, hogy elsősorban azért, mert közösségi élményt, az együttlét örömét, a jó társaság derűjét és a közös alkotás eredményét találják itt meg. A bábozás és bibliaismeret vonatkozásában a lelkésznő kifejtette, hogy a fiatalok a bábozás által „belépnek a történetbe, értelmezik és megélik az üzenetet. Ez valódi találkozás, esemény”. A lelkész kiemelte, hogy bábos csoportjuk fellépett a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón, a Kirchentagon, és számos további világi és gyülekezeti helyszínen. „A bábcsoportban a jövőt látom, olyan fiatalokat, akik később gyülekezeti tisztségeket töltenek be, lelkészek, aktív gyülekezeti tagok lesznek” – mondta az eddigi tapasztalatokra támaszkodva Simon Réka.

A Piliscsabai Evangélikus Egyházközség bábcsoportjának tapasztalatai alapján a szövegkönyv megírása témakörében Nagy Panka tartott előadást. A bábcsoport vezetője elmondta, hogy egy színdarabban résztvevőként nem lehet a történeten kívül maradni, így valóban elsajátítják a történetek tartalmát, üzenetét. A bábozás előnyeivel kapcsolatban Nagy Panka kiemelte, hogy a bábcsoportba a szégyellős, zárkózott fiatalok is szívesen csatlakoznak, hiszen ebben az előadásban a „báb mögé tudnak állni”. A szövegkönyv összeállításánál a leterheléstől mentes, rövid szövegeket ajánlotta a bábos a résztvevők figyelmébe, valamint hangsúlyozta, hogy érdemes a szövegkönyvet a gyermekekkel közösen kialakítani. „Szabad kísérletezni!” – fogalmazott.

A győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium és Általános Iskola pedagógusa, Oberling Zsanett látványos és gyakorlati előadásában a próbafolyamat rejtelmeibe vezette be a résztvevőket. A hittantanár kifejtette: az első lépés, hogy a fiatalok megbarátkozzanak, azonosuljanak a bábbal. Ezt követően a bábok mozgatását kell elsajátítani, majd a saját szöveg mondását és a báb mozgatását kell gyakorolni. „A gyermekek nagyon kreatívak, fontos, hogy meghallgassuk őket, és támaszkodjunk a kiváló ötleteikre” – fogalmazott Oberling Zsanett.

A bábképzésen az országos evangélikus bábfesztiválok zsűrielnöke, Krista Anita különböző bábtechnikájú bábokat mutatott be az érdeklődőknek. A bábművész vetített képes előadásában a bábok elkészítési lehetőségeit is ismertette, valamint bevezette a jelenlévőket a bábkészítés és a jelenet feldolgozásának lehetőségeibe. A résztvevők hozott bábokkal alapgyakorlatok végeztek, majd fórumbeszélgetésen vitatták meg a felmerülő kérdéseket.

Péterné Mestery Rita egyházunk gyermek- és ifjúsági referense elmondta, hogy a 2019. április 13-án Budapesten megrendezésre kerülő XVII. országos evangélikus bábfesztiválra február 1-ig lehet csapatokkal jelentkezni. A bábfesztivál idei mottója: „Én vagyok” (Lk 24,39b).

Képgaléria:

 

(Forrás: evangelikus.hu)