Böjti lélek-zés

Frissítve: 2019.11.30. 11:45
Beküldte galambos - 2019, március 28 - 13:37
A Gyülekezeti és Missziói Osztály (GYÜMI) szervezésében és támogatásával első alkalommal hirdethettünk meg lelkigyakorlatot egyházi szolgálatot végzők, hitoktatók, gyülekezeti közösségek tagjai számára Percze Sándor és Varga Gyöngyi vezetésével. A böjti időszak közepén a március 22–24-i hétvégét tizenhatan tölthettük együtt Csobánkán, a Segítő Nővérek Kongregációjának lelkigyakorlatos házában. Öröm volt látni az érdeklődést és a nyitottságot: a jelentkezők névsora a program közzétételét követően már napokon belül összeállt.

A csendes elvonulás lehetőséget kínált a résztvevőknek Isten előtti megállásra, a vele való kapcsolat elmélyítésére, a testi-lelki feltöltődésre. A nővérek figyelmes vendégszeretete, a szép környezet segített abban, hogy a megérkezés percétől kezdve otthonosan érezhessük magunkat. A péntek estétől vasárnap kora délutánig tartó lelkigyakorlat alatt új imaformákat ismertünk meg: Luther Miatyánk-elmélkedését, lelkiismeretvizsgálatát, az ignáci igemeditációt és a csendes, szemlélődő imádság gyakorlatát.

Együtt éltük át annak szép és mély tapasztalatát, amit Tornay András költő így fogalmaz meg: „Az egység eszköze a csönd. Hallgatni lehet együtt, beszélni nem.” Ugyanakkor a bizalom tágas terében meg is tudtuk egymással osztani belső, lelki élményeinket, és ezzel értékes ajándékokat adhattunk egymásnak.

A napsütéses tavaszi idő a természetbe hívott, amely Istenre mutató nagy tanítómesterünk. Amikor az Oszoly-hegyre fölkapaszkodva körbetekintettünk vagy, amikor a lelkigyakorlatos ház kertjében sétáltunk, éreztük a Teremtő közelségét, jóságát az élők földjén.

Azt reméljük, hogy ennek az első lelkigyakorlatos hétvégének lesz majd folytatása, és hozzánk hasonlóan mások is részeseivé válhatnak a hitben, az Isten- és az önismeretben való növekedés örömének.

Képgaléria:

(forrás: evangelikus.hu; szöveg: Varga Gyöngyi, fotó: Kissné Csizmadia Nóra, Lazáry Mátyás)

 

Cimkék: