Csendesnappal indítják a félévet a teológusok

Frissítve: 2015.03.30. 16:20
Beküldte galambos - 2015, február 6 - 12:49
Piliscsaba – A hagyományokhoz híven az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói és oktatói a második félév első napjait a töltekezés és a közös együttlét jegyében Piliscsabán töltik. Itt nemcsak lehetőség van a vizsgaidőszak nehézségeinek kipihenésére, hanem az együttlét örömét is meg lehet tapasztalni.

Az idei csendesnap első napjának fókuszába az egyházon belüli szerep és dinamika kérdése került. Dr. Szabó Lajos rektor nyitó áhítatát követően Pángyánszky Ágnes otthonlelkész, a csendesnap szervezője köszöntötte a jelenlévőket, majd felkérte az Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályát a délutáni program levezénylésére. A hallgatók először előadáson, majd csoportfoglalkozásokon vettek részt.

Németh Zoltán, az Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályának osztályvezetője előadásában a szervezet, szerep és a személy viszonyát elemezte. Az osztályvezető kitért arra, hogy „az egyházi hivatás olyan komplex feladatkör, melyben mindenkinek úgy kell megtalálnia a helyét, hogy közben önmaga el ne vesszen. Mindez úgy valósítható meg, hogyha a ránk ható szerepet nem hagyjuk, hogy eluralkodjon, hanem figyelünk arra, hogy önmagunk, saját, egyéni kapcsolataink érvényesülni tudjanak.”
Németh Zoltán többek között e kényes egyensúly megtalálására, a hivatás közbeni megújulásra, a szupervízió fontosságára hívta fel a figyelmet.

A délutáni előadást követően a hallgatók és oktatók csoportokat alkottak, ahol egy előre megadott eset alapján kellett a presbitériummá vált csoportoknak határozatot hozniuk. Izgalmas beszélgetések, viták alakultak ki, a határozatokat pedig végül közösen ismertették az egyes csoportok.

A csendesnap zenei felelőse a teológushallgatókból létrejött Közel zenekar volt. Az összejövetel első estjén a Korál-sziget adott koncertet.