EPOT: Egyházunk sokszínű! – Tudósítás videókkal!

Frissítve: 2015.12.09. 15:53
Beküldte galambos - 2015, szeptember 21 - 05:56
Budapest – Egyházunk sokszínű és benne sokan sokfélék vagyunk – ez mutatkozott meg a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya által rendezett Evangélikus Presbiterek Második Országos Találkozóján, ahol nem csak a különböző helyzetben lévő gyülekezeteket, intézményeket lehetett megismerni, de személyes kapcsolatokat ápolni, véleményeket cserélni, gondolatokat közölni is alkalom adódott.

2015. szeptember 19-én az ország számos pontjáról érkeztek buszokkal és autókkal a presbiterek a budapesti Tüskecsarnokhoz, hogy megújítsák félidőhöz érkezett közös szolgálatukat, feltöltekezzenek a reformáció 2017-ben sorra kerülő 500. évfordulójának megünneplésére.

Gáncs Péter püspök az 1PT 4,10 („Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.”) igevers alapján tartott áhítatában azt hangsúlyozta, hogy „mindannyian karizmákkal megajándékozottak vagyunk és ezt újra fel kell fedeznünk magunkban, a megajándékozottság tudatába kell lennünk. Miben vagyunk megajándékozottak? Sokféle Istentől kapott adottságunk lehet. A plakátmotívumon látszódó bicska motívum a megosztás és a megnyitás eszköze lehet. Egy bicskával fel lehet szeletelni egy vekni kenyeret, egy rőf kolbászt, bármit, amit megoszhatok másokkal. Szomjasan ki tudok nyitni egy üveg italt. Isten csidálatos eszköztárat adott, hogy legyen mivel megosztani az ajándékokat.”
Kiemelte, hogy „szolgáljatok EGY-MÁSNAK”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi napi helyzetünk mekkora lecke lehet számunkra, hogy mit osztunk meg a másikkal. Feltette a kérdést: a megosztást miért is végezzünk? „Isten jó sáfárai ülnek itt, ebben a sportcsarnokban. Ő a tulajdonos. Nem attól vagyunk jók, mert jónak születtünk, mert kiképeztük magunkat és mindent tudunk. Mi az elhívó Úrtól lehetünk szebbek, jobbak. Mert az hívott el bennünket, aki a káoszból rendezt és jót teremtett” - mondta.
Hangsúlyozta, hogy nyeremény az, hogy mi Isten jó sáfárai lehetünk. „Ne kényszerből legyünk presbiterek, ne csak azért, mert nem volt más, aki elvállalja, mert elvárás volt felénk. Legyen kitüntetés, öröm számunkra, hogy jó sáfárai lehetünk Istennek!” - zárta gondolatait Gáncs Péter, aki egy zsoltárverseit idézve Istenre emelte fel a jelenlévők tekintetét.

Prőhle Gergely országos felügyelő köszöntésében arra hívta fel a figyelmet, hogy sok előkészület előzte meg ennek a találkozónak a létrejöttét. „A reformáció kezdetének 500. évfordulója azonban nagyszerű apropót ad a találkozónak, hiszen ez világtörténelmi összefüggésbe helyezi ezt a találkozót” - mondta. Az országos felügyelő utalt a világban elindult óriási emberáradat kihívásaira. „Ez jelzi európai civilizációnk, életünk sérülékenységét és jelzi azt is, hogy mennyi kötelezettségünk van. Mennyi mindenen kell elgondolkodnunk ahhoz, hogy egyszerre tudjuk végeni keresztény közösséget és tudjunk keresztényként felebarátainkhoz odafordulni.”
Utalt a presbiterek civil foglaozásának és egyházi szolgálatának kettősségére, éppúgy, ahogyan saját munkáját és szolgálatát is kettősség jellemzi.
Hangsúlyozta, hogy mindannyiunk értéke a különböző tapasztalat és sokszínűség. Tudatosan építeni kell azokra a tapasztalatokra, amiket a presbiterek a mindennapi munkájukból hoznak és összhangba kell kerülni a munkahelyen is a keresztény tanítás elvárásaival.
Az 500 éves reformátori hagyomány tükrében példát kell mutatnunk keresztény felelősségünkről a világban, gyakorlatiasságunk és elvi elkötelezettségünk segítségével. A felügyelő a találkozó plakátjára utalva, az ott ábrázolt svájci bicska sokféle felhasználhatóságára utalt. „A bicska arra is jó, hogy 'leszalámizzanak' bennünket. Lehet a különböző lelkiségek, anyagi érdekek kapcsán leszalámizni egy egyházat, lehet lelkész és gyülekezet összefüggésében leszalámizni egy közösséget, lehet politikai összefüggések terén leszalámizni egy közösséget. De legyen ez a bicska, a Gyülekezeti és Missziói Osztály sziimbólumának, a termékeny gránát almának a felszeletelésére használatos eszköz! Becsüljük meg a sokféleséget, ne leszalámizni hagyjuk magunkat, hanem azt érezzük meg, hogy bár számos hasadék mentén sokféle lehet az egyház népe, de ez a valódi érték. Ezt kell kifelé is megmutatni, hogy láttathassunk az egyházunk értékeit!”
Figyelmeztetett, hogy a félidőben sok kérdést át kell gondolni: jó-e a sturktúránk, tudunk-e élni az elénk táruló lehetőségekkel. „Egy 500 éve együtt lévő közösség vagyunk, világméretű összefüggésekben is tudtunk olyat mondani, amely bizonyított erejű volt. Feladatunk, hogy a következő vétizedekre ennek a felelősségnek a tudatában, örömmel tervezzünk.”

Jeszenszky Géza történész, politikus előadásában a reformáció történelmi mérlegét vonta le. Bemutatta, milyen tényezők alapozták meg a lutheri reformációt, miért tudott a reformáció olyan gyorsan elterjedni Európában, miben formálta át az európai gondolkodást Luther. Elemezte a reformáció szerepét Európa gazdaságának megerősödésében. Utalt a reformáció és a pluralista gondolkodás alapjaira, a protestáns irányzatok sokszínűségére és a vallásháborúktól ívet rajzolt egészen a vallási türelemig.
„A reformáció éppen úgy járult hozzá az egyetemes kereszténység megtisztulásához, hibái levetkőzéséhez, ahogy a kapitalizmus bírálta, megreformálta és megmentette a piacgazdaságot. A reformáció egyes dogmái lehetnek túlhaladottak, de szelleme, eszméi ma is évrényesek, hatnak, illetve ha már nem hatnak, annak az egész emberiség fogja súlyos következményeit viselni” - állította.

A délelőtt hátrelévő részében a résztvevők megtekintették a Zákeus Média Centrum és az evangelikus.hu kisfilmjeit, amelyekben egy-egy gyülekezet és intézmény éltetét ismerhették meg a nézők, egy-egy személy életén és munkáján keresztül. Szabó Bálintné Mariann a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda, Molnár Istvánné Zsuzsa a Benka Gyula Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Duszka József a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat, Kovács Barbara Luca és Hajduch-Szmola Patrik az Evangélikus Hittudományi Egyetem, Cselovszkyné Tarr Klára pedig a Külügyi Osztály életét és munkáját mutatta be. Pódiumbeszélgetésen, felkért hozzászólók közreműködésével kiértékelésre is kerültek a filmek, Mesterházy Balázs moderálásában: Lakatosné Hachbold Éva, Majorosné Lasányi Ágnes, Pángyánszky Ágnes, Gregersen Labossa György és Fabiny Tamás szóltak hozzá.

Fabiny Tamás déli imádsága után a közös ebédre került sor, majd délután a szekcióülésekkel folytatódott a program. 

Ugrin Erzsébet pszichopedagógus, szupervízor, mediátor vezette a gyülekezet és lelkész közötti konfliktusokat- és azok kezelési lehetőségeit tárgyaló fórumot, ahol beszéltek a konszenzuson alapuló konfliktuskezelésről, kiemelve az egymásra és egymás érdekeire figyelést, egymás érzéseinek és gondolatainak megértését, a partnerséget és az emberi méltóság tiszteletét.

A presbiterképzés jövője volt a témája a Hafenscher Károly zsinati elnök vezette csoportnak, míg a reformáció 500. évfordulójára való kormányzati előkészületekről adott tájékoztatást Birkás Antal politológus, teológus, pedagógus.

Fábri György egyházkerületi felügyelő, egyetemi docens Hogy fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? címmel az egyházunk által vezetett statisztikákról, elemzésekről tartott vetítettképes bemutatót.

Kodácsy-Simon Eszter az iskolai hitoktatás és a gyülekezet kapcsolatáról, míg Kőrösi Kirsztina az idősek gyülekezeti helyzetéről referált.

Vetítéssel egybekötött beszélgetésben volt részük azoknak, akik a Luther-rajzfilm előkészületeiről tájékozódtak Richly Zsolt rajzfilmrendező és Fabiny Tamás püspök vezetésével.

Az élő gyülekezet ismérveit, a gyülekezeti élet szakaszait elemezte Sefcsik Zoltán, a megnyerni, megtartani, felkészíteni, elengedni, kiküldeni szavakhoz kötve.

A szekcióülések után Radosné Lengyel Anna segítségével, a szekciók egy-egy résztvevője értékelte ki a hallottakat.

Szemerei János püspök áldásával, Mészáros Tamás és Prőhle Gergely zárszavával ért véget a rendezvény.

A találkozó egész ideje alatt nyitva volta Lehetőségek- és az Ehetőségek piaca, ahol a különböző gyülekezetek, intézmények, alapítványok, szervezetek, kiadványok...stb. mutatták meg magukat az érdeklődőknek. Az Országos Fúvós Együttes kísérte gyülekezeti énekeinket, kántorizált és az énekeket vezette Bence Gábor karnagy. A Gyülekezeti és Missziói Osztály által szervezett alkalom háziasszonya Molnár Lilla volt.

Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus
Forrás: www.evangelikus.hu

Cimkék: