Evangélikus gyereknap: „Életem ideje kezedben van.” (Zsolt 31,16a)

Frissítve: 2015.08.18. 10:24
Beküldte galambos - 2015, április 22 - 11:47
Piliscsaba – Igazán mozgalmas hétvégén vannak túl egyházunk hittanosai. Piliscsabán lezajlott a XXIV. Országos Evangélikus Hittanverseny és az ehhez kapcsolódó gyereknap. Flottul megszervezett, pergős programú volt a szombati nap, amikor is az evangelikus.hu is végigkövette az eseményeket. Szöveg, videó és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Népes szervezőcsapat állt össze a napra, hiszen a Gyülekezeti és Missziói Osztály tagjai, a KÖSZI (Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért) önkéntesei, valamint számos teológus is segítette munkájával azt, hogy ez a nap nem csak a gyerekek számára váljék élvezetessé, hanem a felnőttek is igen jól érezhessék magukat a tartalmas programokon. A csapatmunkának hála mindenki úgy érezhette, itt igazán figyelnek rá, itt igazán otthon lehet.

Szemerei János püspök tartotta a nyitó áhítatot, aztán a KÖZEL együttes játszott. Az alsósok akadályversenyen, míg a felsősök gyereknapi barkácsoláson vagy túrán vehettek részt a délelőtt folyamán.

  • Ebéd után mindenkit megmozgatott a HAHÓ együttes koncertje, aztán párhuzamosan kézműves játszóház volt a PALINTA Társulattal, illetve táncház a Piliscsabai Néptáncegyüttessel.

  • PALINTA Társulat koncertje után Mesterházy Balázs, a hittanverseny szervezőjének vezetésével kihirdették a versenyeredményeket (a dobogósokat közöljük):

  • 1-2. osztály:
    1. Kaposvár
    2. Sárbogárd
    3. Bakonyszentlászló

    3-4. osztály:
    1. Bakonyszentlászló
    2. Kőszeg
    3. Békéscsaba

    5-6. osztály:
    1. Szeged
    2. Gyula
    3. Pesterzsébet

    7-8. osztály:
    1. Kaposvár
    2. Malomsok
    3. Budakeszi

  • Németh Zoltán osztályvezető úti áldásával térhetett mindenki haza.

  • Szavainknál többet mondanak a képek. Íme fotóalbumunk:

    Két videó-részlet: