Kiváló felkészültségű csapatok vettek részt az Evangélikus Országos Hittanverseny döntőjén

Frissítve: 2018.04.23. 08:47
Beküldte galambos - 2017, május 10 - 20:41
A Gyülekezeti és Missziói Osztály 2015-óta szervezi és bonyolítja le a gyülekezeteinkben és evangélikus iskoláinkban olyan népszerű hittanversenyeket. Az idei döntőket április 29-én, és május 6-án tartottuk Budapesten. Az iskolai fordulónak a Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a gyülekezeti döntőnek pedig a Hittudományi Egyetem, és a Zuglói Egyházközség adott otthont.

Az idei téma Pál apostol élete volt az Apostolok Cselekedetei alapján. A téma bár nehéznek tűnik, sok idegen név, helyszín, de a gyerekek és felkészítőik igazán remekül megbirkóztak vele! A döntőre érkező gyerekek felkészültsége és tudása kimagasló volt! Erről tanúskodik az is, hogy a gyülekezeti döntő 1-2. évfolyamában három első helyezett csapatot is hirdethettem!

Az idei feladatsorokat Dr. Kodácsy-Simon Eszter vezetésével a Hittudományi Egyetem vallástudományi speciál-kollégium lelkész és katekéta-lelkipásztori munkatárs szakos hallgatói készítették. A feladatsorok kreatív, a megszerzett tudást játékosan felmérő feladatokból álltak. A személyes kedvencem a kincsesláda volt, ahol a feladatlapon Pál életéhez kapcsolódó számokat kellett beírni. Majd a számok összeadása után a kapott eredmény nyitotta a ládikát lezáró számzáras lakatot. Aki pedig felnyitotta, máris örülhetett egy-egy cukorkának!

A gyerekek beszámolója alapján mindkét döntő nagy élmény volt. Az iskolai döntőn délelőtt zajlott a verseny, majd ebéd után az alsósok és a felsősök külön csoportban vehettek részt Raffai Balázs vezetésével egy kémiai kísérleteket bemutató interaktív hittanórán, azaz BibLab-on (BIBliai történetek LABor órán). Majd az alsósok a KÖZEL zenekarral, és Oberling Zsanett hitoktatóval énekeltek és táncoltak. Az eredményhirdetés után mindenki egy kis ajándékkal térhetett haza.

A gyülekezeti hittanverseny és gyermeknap idén is összekapcsolódott. A csapatok délelőtt és délután is versenyeztek. Összesen 4 versenykör indult. A feladatokat állomásról állomásra vándorolva kellett a gyerekeknek megoldaniuk. A versenyt színes program egészítette ki. Folyamatos kézműveskedésre volt lehetőség a KÖSZI önkénteseivel és Pablényi Edina lelkésznővel, lehetett bátorságpróbaként talicskában utazni egy vékony gerendán Németh Zoltánnak a Gyölekezeti és Missziói Osztály osztályvezetőjének segítségével. Óriás társasozni Balogh Éva a GyüMi gyülekezeti referensével. De volt most is BibLab a felsősöknek, bábelőadás a Szeretetre vágyó süniről a Palánta Bábmisszió előadásában, néptánc Bolya Dániel zenekarával. A gyönyörű napsütés, ami a sok borongós nap között ránk ragyogott, igazi áldás volt!

A nap azért sikerülhetett ennyire jól, mert egy fantasztikus csapat dolgozott a háttérben! Munkatársaim, Szilágyi Anikó, Szidoly Roland és Szeli Noémi hetek óta készítették elő az alkalmakat, hogy a helyszínen minden kéznél legyen. Az önkéntesek, akik felépítették a helyszínt, vezették az állomásokat a teológiáról, és más budapesti egyetemekről érkeztek. De nem feledkezhetek meg azokról a segítőkről sem, akik a helyszínen vállaltak egy-egy feladatot!

Németh Zoltán és a Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársainak úti áldásával zártuk a napot, ahol a kezeink összekapaszkodtak, tartották és felemelték egymást, mint ahogyan a teológusokból álló zenekarral is énekelhettük:

Kérlek add a kezed, másfelé megy mindenki,
de amerre te mész, arra indulok én!
Kérlek add a kezed, vezess engem innen ki,
új utakon indulni!

Ajtó nyílik, ajtó zárul,
mindig egy új lehetőség tárul.
Nem hagylak el, veled megyek,
otthonra én így lelek.

Isten reánk gondot visel,
mindig újra erejével tölt el.
Benne hiszünk, Benne bízunk,
velünk marad hű Urunk!

Az eredmények ITT érhetők el.

KÉPGALÉRIA (fotó: Capras Viktor):

Cimkék: