Idén ismét lesz EPOT, azaz Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója

Frissítve: 2015.08.19. 16:42
Beküldte galambos - 2015, június 5 - 10:26
Budapest – Szeretettel várjuk a presbitereket, gyülekezeti tisztségviselőket az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozójára (EPOT), melyet 2015. szeptember 19-én tartunk a budapesti Tüskecsarnokban.

„Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” (Zsolt 100, 2)

Az országos és kerületi felügyelők által meghatározott programmal, a Gyülekezeti és Missziói Osztály szervezésében kerül megrendezésre 2015. szeptember 19-én az EPOT, az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója.

Ízelítő a programból:

Nevelési, oktatási, valamint diakóniai intézményeink fontos társadalmi szolgálati területeink. Bepillanthatunk, hogyan munkálkodnak együtt gyülekezeteink és a hozzájuk kapcsolódó intézmények. Az adott területek képviselői vallanak majd örömeikről és problémáikról.

Szeretnénk nyíltan, őszintén beszélgetni a minket érintő kérdésekről, mint például:
– Intézményfenntartó (intézménnyel kapcsolatban lévő) gyülekezetek tapasztalatainak átadása az intézményfenntartás gondolatával „kacérkodó” gyülekezetek számára.
– Gyülekezetek és lelkészek konfliktusai és azok kezelésének lehetőségei.
– A reformáció 500. évfordulójára való felkészülés, az e téren tett egyházi és világi előkészületek, a Luther-rajzfilm munkálatai.
– Az iskolai hitoktatás, mint komoly kihívás és szép küldetés. Hogyan integrálhatók a hitoktatásban részesülő gyerekek, családok a gyülekezetbe?
– A gyülekezetek számbeli fogyásának problémája, illetve olyan kezdeményezések, amelyektől egy gyülekezet fejlődése, növekedése remélhető.
– Presbiterek képzése, és az ezen a területen tett lépések, lehetőségek.

Hitünkben erősíthetnek minket a közös áhítatok, imádságok, a közös éneklés.

A lehetőségek piacán bemutatkoznak egyházunk, gyülekezeteink különböző munkaágai, szolgálati területei, tevékeny közösségei, csoportjai!

Az „ehetőségek piacán” hazánk különböző tájairól érkező jellegzetes evangélikus ételekből kóstolhatunk.

Mindenki tehet hozzá, mindenki (v)ehet belőle! Ennek érdekében:
Találkozzunk a Tüskecsarnokban 2015. szeptember. 19.-én az EPOT-on!

 

Cimkék: