Köz-Ép-Ponton jártunk Erdélyben

Frissítve: 2018.02.11. 15:16
Beküldte galambos - 2017, július 31 - 12:57
Felkerekedtünk 2017. július 18-án, hogy a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház és az EVIKE meghívására részt vegyünk a harmadik Köz-Ép-Pont Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozón Kolozsvár mellett, Válaszúton, a Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő szülőháza körül működő alapítvány helyszínén.

Összesen hatvannyolcan vágtunk neki az útnak, egy nagy busszal Budapestről, de nem csak budapestiek, hanem Sopronból, Harkáról, Szombathelyről, Bükről, Nyíregyházáról, Keszthelyről, Celldömölkről, Piliscsabáról és Bobáról is jöttek fiatalok a közös busszal. Orosházáról és Sikátorról pedig külön kisbusszal csatlakoztak a delegációhoz a gyülekezetek képviselői.

Miután megérkeztünk, a regisztrálás után felvertük sátrainkat, és siettünk is a nyitó alkalomra. Végh Szabolcs és a találkozóra felállt zenekara kísérte énekléseinket. Az áhítatokat Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház missziós lelkésze tartotta, Dávid életén keresztül közelebb hozva a fiatalok kérdéseit a Bibliához.

Lehetőség volt kézműveskedésre, magyarországi fiataljaink kiválóan vettek részt a gyöngyfűzés, a fafaragás, a nemezelés, a bőrművesség, az agyagozás elsajátításában, és sok saját készítésű, a régmúlt hagyományait őrző ajándékkal térhettek haza. Hagyományaink őrzéséhez hozzátartozott a néptánc, a tánc és a népdalok tanulása az esti táncházakkal. Jó volt látni, ahogyan az Erdélyben felnőtt magyar fiatalok mindennapjaihoz hozzátartozik és magas színvonalon ismerik a táncokat, a lépéseket. De a közös gyökereink, és a bennünk csörgedező közös vér bizonyítéka, ahogyan az egyik esti táncház közben odajött hozzám az egyik anyaországi fiatal, és lelkesen mondta: „Láttad, táncoltam, ez nekem is megy!” Igen, úgy gondolom, hogy mindnyájunkba belekódolódtak ezek a lépések, és az igazi népzene, s ahogyan a Magyarpalatkai Banda vagy a Harmadik Zenekar játszotta a talpalávalót, elő is csalogatta belőlünk.

Délelőtt előadásokat hallgathattunk a Mezőségről, Wass Albert Kard és Kasza című könyvében megírt tájakon képzeletben barangolva Balázs Bécsi Attila vezetésével vagy Luther Márton asztalánál beszélgethettünk Marosán Csaba kolozsvári színművész segítségével.

Kirándultunk is. Elzarándokoltunk a bonchidai Bánffy-kastélyhoz, majd másnap átutaztunk Szamosújvárra, ahol elámultunk a Téka Alapítvány által a mezőségi szórványban működtetett magyar iskola láttán, majd Kolozsvárra utaztunk, ahol barangoltunk a belvárosban, a főtéren, majd a záró istentiszteleten elgondolkodhattunk azon, hogy melyek azok a fontos dolgok, amiket a kihelyezett kosarakból magunkkal vinnénk. Pénz, hatalom, család, szeretet, iphone, ház, Krisztus? Mi kell az életünkhöz, hogy teljesnek érezhessük? Megnyugtató volt, hogy a tíz kosárból, a család ürült ki leghamarabb. Ez volt a fiatalok számára a legértékesebb.

A hét csúcspontja a Bagossy Brothers Company esti koncertje volt, ahol nagyot „tomboltunk”, énekeltünk az Erdélyből származó, de Magyarországon is már méltán egyre híresebb együttessel, a résztvevő fiatalokkal.

Ha meg kellene mondanom, hogy nekem mi volt a legnagyobb élmény, nehezen tudnék válaszolni rá. Talán a múzeum, ahol szobáról szobára járva ismerhettük meg az erdélyi magyarság formakincsét, viseletét, berendezési tárgyait. A szobákban járva többször éreztem, hogy most nagyot dobban a szívem.

Jó volt, hogy hívtak, vártak bennünket a szervezők. Hogy együtt élhettük meg hitünket, magyarságunkat. Jó volt, ahogyan már ismerősként köszöntöttük egymást az érkezéskor, és a viszontlátás reményében búcsúztunk a hazaindulás előtt abban a reményben, hogy 2018-ban találkozunk a Szélrózsán Bükön, 2019-ben pedig ismét a Köz-Ép-Ponton Hétfaluban!

 

Képgaléria:

Szöveg: Koltainé Somogyi Lilla, fotó: Molnár Kata