Mert táborozni jó! – Beszélgetés Koltainé Somogyi Lilla gyermek- és ifjúsági referenssel

Frissítve: 2015.09.21. 09:55
Beküldte galambos - 2015, május 7 - 11:23
Budapest – Alig egy hónappal húsvét után újra hosszú hétvégének örvendezhetünk, a szerencsésebbeknek ráadásképpen a pihenőidő még egy érettségi szünettel is megtoldódik. Nem csoda, ha a májusi napsütésben elővakációs hangulatba kerülsz, és már a nyárra gondolsz. Mi is ezt tesszük, amikor Koltainé Somogyi Lilla gyermek- és ifjúsági referenst egyházunk nyári táborairól kérdezzük. Forrás: Evangélikus Élet/evangelikus.hu, szöveg: Vitális Judit

2014 szeptemberétől az ifjúsági munka egyházunkban az eddigitől eltérő koncepcióval zajlik. A korábbi gyermek- és ifjúsági osztály beolvadt az újonnan alakult gyülekezeti és missziói osztályba. (Erről bővebben Gyümölcsöző gyümi? címmel az Evangélikus Élet 2014. október 26-i számban olvashattatok interjút Németh Zoltán osztályvezetővel. – A szerk.) Az új szervezeti egység eddigi bő féléves működése alatt milyen fő szempontok, irányvonalak rajzolódtak ki az ifjúsági munka terén?

– Az új rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy az ifjúsági munkát nem külön, hanem a gyülekezetek szerves részeként tudjuk szemlélni, illetve segíteni és kiegészíteni. Az első évet a megismerés évének szántuk. Azokat a jól működő programokat, amelyek eddig is nagy tömegeket mozgattak meg, meghagytuk, a kevésbé népszerűek helyett pedig újakat kezdeményeztünk. Voltak olyan rendezvények – például a hittanverseny –, amelyekről már az idei szervezés előtt kikértük a résztvevők véleményét, és a beérkezett észrevételek alapján igyekeztünk módosítani, javítani a lebonyolításon. 

A nyárra tervezett programok listáját böngészve szembetűnő változás, hogy a korábbi táborkínálatból eltűnt a gyermek-, a zenei és a kézművestábor.

– Az utóbbi években – és ez a beérkezett ifjúsági pályázatokban is megmutatkozott – egyre több gyülekezet rendezett saját gyermek-, hittanos- vagy kézművestábort, így az országos szervezésű gyermektáborok iránt nem volt érdeklődés. Ugyanez mondható el a zenei táborról is. Tavaly még meghirdették, de kellő számú jelentkező hiányában elmaradt – ugyanakkor országszerte több helyen gyülekezetek és egyházmegyék is szerveztek saját zenei tábort. Az idei munkaévben mind az osztály, mind az ifjúsági bizottság nagy figyelmet szentel az ifjúsági könnyűzenének, így az idei ifjúsági pályázatban külön kategóriát is hozott létre ezeknek a táboroknak a támogatására. 

Az említett ifjúsági pályázatra április 27-ig lehetett jelentkezni. A kiemelten kezelt zenei táborokon kívül volt más jelentősebb változás is ebben az előző évek gyakorlatához képest?

– Még egy új elem megjelent benne. A táboros kategórián belül a saját tábort nem tartó gyülekezetek is pályázhattak, mégpedig a fiatalok táborozásának támogatására. Azokat a közösségeket szerettük volna ezzel a lehetőséggel segíteni, ahol kevés a fiatal, saját ifjúsági tábora nincs a gyülekezetnek, mégis szeretnék, hogy fiataljaik ne maradjanak ki egy tábor közösségi élményt adó lehetőségéből, részt tudjanak venni egyházunk országos ifjúsági táboraiban.
Természetesen továbbra is pályázhattak a gyülekezetek ifjúsági programjaikra, táborra, illetve idén az ifjúsági munkát támogató kis értékű tárgyi eszközökre is. Az elbírálásban nincsen változás, viszont azt kérjük, hogy ha lezajlott a pályázott program, vagy megvásárolták a pályázott eszközt, akkor harminc napon belül számoljanak el az igényelt összeggel.

Az egyházkerületi táborok közül csak a déli kerületi létezik évek óta stabilan önállóan. Lehet tudni, hogy mi a „titka”?

– A Kerkit 2005-ben indult el többek javaslatára a Déli Egyházkerület táboraként. Már akkor is a konfirmált korosztályt szólította meg. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium jó helyszínnek bizonyult. Gáncs Péter püspök úr nemcsak támogatta a tábort, hanem minden évben személyesen is jelen van, hogy bátorítsa a fiatalokat. Rövid időn belül felvetődött az az igény is, hogy ne csak a frissen konfirmáltakat hívják meg, hanem azokat is, akik már jártak a táborban, és jól érezték magukat. Így már 2007-ben előfordult, hogy több mint százan voltak együtt. Időközben a kerületi tábor országossá nőtte ki magát, így az utóbbi években már a gyermek- és ifjúsági osztály égisze alatt szerveződött. Mindig színes, zenével, kirándulással, meglepetésekkel, kézműveskedéssel teli a tábor, jó hangulatban, a gimnázium teljes támogatásával. 

Az országos ifjúsági tábor volt északi kerületi táborként szerepel… 

– Az északi kerületi táborban nem volt annyira erős a kerületi identitás, mint a Kerkitnél, korábban is érkeztek fiatalok a másik két egyházkerületből is, ezért a szervezők idén már deklaráltan is az ország minden tájáról várják a fiatalokat a Bánki-tó partjára. Vidámságot, élményeket, új barátságok születését, lelki épülést és rengeteg kalandot ígérnek. 

Új kezdeményezés a szépítőtábor. E mögött milyen elképzelés húzódik meg?

– Azt gondoljuk, talán jobban megmozgatja a fiatalokat, ha olyan programra hívjuk őket, amelynek keretében hozzájárulhatnak valami szép és jó megvalósulásához. Több olyan gyülekezet is jelentkezett, ahol elkelne a segítség, ezek közül választottunk indulásként egyet, Fehérvárcsurgót. Napi egy-két órás, közösen végzett könnyű fizikai munkával az evangélikus templom külső lábazata melletti kavicságyból a kavics ki- és visszatermelése, valamint a lábazat szigetelésének megerősítése lesz a feladatunk. Emellett sok kirándulást tervezünk a természeti szépségekben és látnivalókban gazdag, „a Bakony gyöngyszemének” nevezett Gaja-völgyben. A táborba lelkes, kirándulni szerető, a szebb és élhetőbb környezetért, egy kicsiny gyülekezet megsegítéséért tenni kész, tizennégy–húsz éves fiatalok jelentkezését várjuk. 

Elmarad a gyerektábor, lesz ellenben családostábor. Utóbbi esetében hogy készültök: egészen kicsi gyermekekkel „bíró” családokat vártok, vagy akár kamasz gyerekeket nevelők is mehetnek? 

– Nem határoztuk meg a jelentkezők életkorát egyik generáció vonatkozásában sem. A koncepciónak éppen az a lényege, hogy a „családos” megfogalmazás korlátozás nélkül lehessen hívó szó mindenki számára. A jelentkezők számát látva „bejött” az elgondolás, erre a táborra már nem is tudunk több jelentkezést elfogadni. 

A táborokat hirdető plakáton két „külsős”, nem a gyülekezeti és missziói osztály által koordinált lehetőség is helyet kapott. 

– Evangélikus egyházunkban két társadalmi szervezetként működő ifjúsági szövetség is szervez a nyárra gyermekeket és fiatalokat megszólító táborokat, melyeket jó szívvel ajánlok. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) szervezésében a fiataloknak lehetőségük van fogyatékkal élő embertársainkkal, mozgássérültként élő fiatalokkal együtt táborozni – több helyen is – a nyár folyamán. A tábor iskolai önkéntes gyakorlatként is elfogadtatható. A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért (KÖSZI) idén nyáron pedig kreatív táborba várja 3. osztálytól 8. osztályig a gyerekeket, és kalandtáborba 7. osztálytól12. évfolyamig az ifjúságot. 

Ha páros év, akkor Szélrózsa, ha páratlan, akkor… Sokáig úgy fejeztük volna be a mondatot, hogy Csillagpont, de most már azt is mondhatjuk, hogy Köz-Ép-Pont. Mit lehet tudni az idei erdélyi lutheránus ifjúsági találkozóról? 

– Valóban, nyáron már másodszor rendezik meg ezt a találkozót, a két évvel ezelőtti sepsiszentgyörgyi után most Gyimesközéplokon július 28. és 31. között. Körülbelül százhatvan magyarországi fiatalt várnak, akiknek részvételi díját az országos egyház átvállalta, csak az útiköltség terheli a gyülekezeti ifjúságot. Az erdélyiek nagyon a sajátjuknak érzik ezt a találkozót, így most a Végh Szabolcs vezette zenei csapaton kívül nem is kértek külön feladatra magyarországi testvéreket, pedig többen szívesen szolgáltak volna. 

És a már említett református ifjúsági találkozón tudomásotok szerint lesz evangélikus szolgálattevő? Oda készültök esetleg „központilag”? 

– Immár másodszor találkoznak Tatán a református fiatalok, akik ismét hívtak néhány evangélikus zenekart is, de egyelőre csak a Korál-sziget fellépése biztos. Mi innen az osztályról is tervezzük, hogy benézünk egy-egy napra.

Szépítőtábor: Fehérvárcsurgó, június 29. – július 4. • 14–20 évesek részére • Jelentkezés és információ: gyulmisz@lutheran.hu • Jelentkezési határidő: május 31. 

Déli kerületi konfirmandus- és ifjúsági tábor (Kerkit): Bonyhád, június 22–26. • 12–17 évesek részére • Táborvezető: Deák László • Jelentkezés és további információ: lelkeszlaci @gmail.com • Jelentkezési határidő: május 31. 

Országos ifjúsági tábor: Bánk, június 29. – július 5. • 12–19 évesek részére • Táborvezető: Csadó Balázs • Jelentkezés és további információ: csado.balazs@gmail.com, illetve www.facebook.com/eszakikonfi • Jelentkezési határidő: május 31. 

2. Köz-Ép-Pont erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó: Gyimesközéplok, július 28–31. • Előzetes regisztráció határideje: május 15. • Jelentkezés és további információ: szelrozsa@ lutheran.hu 

A családos táborra további jelentkezéseket nem tudunk elfogadni. Minden hely betelt! 

A Mevisz táborairól további információ a www.mevisz.hu oldalon található vagy a 20/824- 2047-es telefonszámon kérhető. A KÖSZI programjairól a www.koszi.net honlapon lehet tájékozódni vagy a 70/329-1700-as telefonszámon lehet érdeklődni.

Cimkék: