Van másokra 72 órád?

Frissítve: 2015.11.30. 17:55
Beküldte galambos - 2015, október 8 - 10:49
Idén október 8-11-e között rendezik meg a 72 óra kompromisszum nélkül társadalmi akciót, mely fiatalokat és idősebbeket mozgósít egy, a társadalmi kérdésekre nyitottabb és cselekvő jövőért. Gáncs Péter püspököt, Horváth-Csitári Boglárka Flóra lelkészt és Darvas Márton főkoordinátort kérdeztük a most induló, immáron kilencedik alkalomról.

Szemétszedés, parkrendezés, elhanyagolt sírok rendbetétele, ajándékkészítés és süteménysütés idősek részére ugyanúgy része annak a több száz projektnek mely több mint nyolcezer önkéntes bevonásával október 8-11-e között valósul meg a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Katolikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház összefogása által. Fiatalok, iskolai- és gyülekezeti csoportok állnak össze, hogy környezetükért tegyenek, azt jó irányba formálják, alakítsák. A háromnapos összefogást 2006-ban rendezték meg először Magyarországon. 2007-ben 1100 résztvevő csatlakozott, majd az utóbbi években az önkéntesek száma minden évben meghaladta a nyolcezer főt, és ez idén sem lesz másként. Örömteli az evangélikus fiatalok egyre nagyobb számú jelenléte is. Idén 1690 evangélikus önkéntes  – a résztvevők 21 százaléka – valamelyik evangélikus gyülekezethez tartozik. Darvas Márton, a 72 óra kompromisszum nélkül főkoordinátora – az Ökumenikus Ifjúsági Projektiroda munkatársa – az evangelikus.hu kérdésére elmondta, hogy „idén több mint száz településen az eddigi regisztráció alapján 8057 önkéntesünk tesz majd a hétvégén valami jót. ”

Ökumenikus nyitottság

„Az egyik nagy pozitívuma ennek a több éves mozgalomnak, hogy nemcsak fiatalokat mozgósít, hanem mindezt ökumenikusan teszi. Ma kevés olyan projektunk van, ahol a három nagy történelmi keresztény felekezet együtt tud dolgozni. Ilyen a Közös Pont és a 72 óra kompromisszum nélkül! Ez előre vetíti azt a reménységet, hogy a jövőben, amikor ezek a fiatalok az egyházak felelős vezetői lesznek, akkor ez a kapcsolat még tovább erősödik. Ezért ezt a kezdeményezést én a jövő egyházi modelljének, iskolájának is tekintem” – fogalmaz Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, aki szinte minden évben jelen volt valamelyik akción.

A kezdeményezés bár ökumenikus, azon nemcsak felekezetekhez tartozók vesznek részt, hanem nyitott mindenki számára. „A résztvevők 16 százaléka nem vallotta magát valameilyik felekezethez tartozónak” – mondja Darvas Márton. Ez lehetőséget ad az egyházi és világi fiatalság közötti párbeszéd kialakítására, valamint a cselekvő és felelősséget vállaló kereszténység aktív megismerésére.

„Itt vagyok”

Idén választott először egy bibliai igét küldetése kifejezéseként a 72 óra kompromisszum nélkül. „Evangélikus lelkészként fontosnak tartom, hogy már a szlogenben is tudatosuljon az emberekben, hogy valójában ki is az, aki küld bennünket. Isten az, aki meg szeretne szólítani, és szeretné, ha minél többen válaszolnánk a prófétai szóval: „Itt vagyok, engem küldj!" (Ézs 6, 8) – mondja Horváth-Csitári Boglárka Flóra evangélikus lelkész, a 72 óra kompromisszum nélkül evangélikus spirituális vezetője.

„Az egész kereszténység úgy indult, hogy Jézus toborzott maga mellé önkénteseket, akik érdekek nélkül végezték munkájukat. »Itt vagyok!« – vallja a mostani mottó. Ez nem jelent mást, mint hogy a fiatalok vállalják, hogy jelen vannak ebben a világban, felismerik, hogy szükség van rájuk és keresik, hogy hol tudnak segíteni másokon és környezetükön” – fogalmaz Gáncs Péter elnök-püspök.

Teremtés hetéből az önkéntesség hétvégéjébe…

„Most fejeztük be a Teremtés hete ünnepségsorozatot és egyúttal indulunk az önkéntesség felé. Az előzőben megfogalmazzuk, hogy felelősek vagyunk a környezetért, a 72 óra kompromisszum nélkül lehetőséget ad arra, hogy tovább éljük ezt, aprópénzre váltsuk, hiszen itt a fiatalok nagyon sokat tesznek azért, hogy felelősséget vállalva környezetükért a zöld területeket megtisztítsák” – hívja fel a figyelmet Gáncs Péter.

Párbeszéd: generációk, felekezetek és a világ között

A kezdeményezés elsősorban az iskolás és egyetemista korosztályt szólítja meg. A fiatalok nyitottságáról, az önkéntességre való készségének megbecsüléséről Gáncs Péter elnök-püspök vallja, hogy „az is igaz, hogy sokszor a fiatalok nézik a felnőtteket és onnan vesznek mintát, de azt gondolom, hogy ez néha fordítva is igaz lehet! A fiatalok együttműködési készségét látva bízom benne, hogy az idősebb generációt is sikerül felszabadítani arra, hogy tanuljanak az ifjúságtól és a 72 óra kompromisszum nélkül szemléletében tegyenek a teremtett világ megőrzéséért. A generációk pozitív egymásra hatásában kell bíznunk, valamint abban, hogy ha ezek a fiatalok felnőttek lesznek, akkor nem felejtik el, hogy milyen jóízű dolog az önkéntesség és az ökumenikus együttműködés.”

Az önkéntesség, egyház és fiatalság kapcsolatáról a rendezvény evangélikus spirituális felelősét, Horváth-Csitári Boglárka Flórát kérdeztük: „Fontos, hogy azok az emberek, akik bekapcsolódnak ebbe a kezdeményezésbe, tudják, hogy az egyház egyik fontos szolgálatát cselekszik, azzal, hogy odafordulnak az éppen szükséget szenvedőhöz. Legyen ez egy játszótér felújítása, egy idős ember megsegítése, egy kerítés lefestése, vagy egy beteg ember gondozása... Nagyszerű lehetőség ez az egyházaknak, hogy megmutassák, mi is a küldetésük, és nagyszerű lehetőség ez az egyháztól távolabb élő embereknek is arra, hogy belelássanak mi az, amit az egyház tesz, nem csak 72 óráig, hanem egész küldetésében. Megszólítja a másik embert, cselekszik a másik emberért, így betöltve a Krisztusi parancsot: »Szeressétek egymást!«”

Rád is szükség van!

És hogy a főkoordinátornak melyik a kedvenc projektje? Mint fogalmaz, idén számos helyszínre el fog menni. „Ami számomra izgalmasnak ígérkezik, az a jászberényi csapat szemétszedési akciója. Ők kajakkal a Zagyvára szállnak, hogy a folyóvizet megtisztítsák. Mások Budapesten használt ruhát válogatnak majd, aminek a bevételét kárpátaljai gyermekek javára fordítják.” Idén is kimagaslóan sok szociális projekt valósul meg a hétvégén, látás és mozgássérült gyermekeknek tartanak foglalkozást Budapesten, míg vidéken idősek otthonait látogatnak fiatalok, beszélgetnek, felolvasnak, segítenek. „Ez a fajta szociális érzékenyítés számomra az egyik legfontosabb üzenete a 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezésnek – fogalmaz Darvas Márton –, mert a fiatal generációt az idősekkel összekapcsolva mintegy hidat tudunk ezáltal képezni a társadalmon belül.”

És bár a regisztráció már lezárult, a programokat mégis ajánljuk, hiszen segíteni, együttműködni, idén vagy jövőre csatlakozni biztosan megéri!

 /forrás: evangelikus.hu/