Négy év után újra együtt lehetünk! – Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó

Frissítve: 2022.07.07. 16:56
Beküldte galambos - 2022, február 10 - 15:15
Szidoly Roland, a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozót szervező Tízek vezetője szól arról, mi történt a fesztivál „háza táján” 2021-ben, és mivel várják a résztvevőket 2022 nyarán Gyulán.

A kiszámíthatatlan járványhelyzet alakulása miatt tavaly már kora tavasszal úgy döntöttünk a szervezőkkel, hogy nem tartjuk meg az eredetileg 2020-ra tervezett, majd 2021-re áttett találkozót. A Szélrózsa Tízek és munkaágvezetői csapata szomorúan, de a józanság lelkének vezetésével egyhangúlag hozta meg ezt a döntését.

A szervezői stáb azonban nem hagyta abba a munkát, a nyárra a korábbi igei mottót felhasználva és attól ,,elbúcsúzva” tábortematikát készített, melyet több mint hatvan gyülekezet gyermek- és ifjúsági táborában használtak fel. Ezáltal, habár a Szélrózsára nem jöhettünk össze szerte az országból, most a Szélrózsa költözhetett be kicsit a gyülekezetek helyi életébe.

Az év második fele az újratervezésről szólt. A Tízek és a munkaágvezetői csapat egy része lecserélődött, valamint az új szervezési struktúrában a háttérmunka koordinálását már az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának gyermek- és ifjúsági munkaága végzi. Nyáron huszonöt éves lett a Szélrózsa, ezt Budahegyvidéken ünnepeltük piknik keretében. Ősszel az Evangélikus Hittudományi Egyetemen kerti partit tartottunk, ahol bemutattuk a találkozó új, egységes „brandarculatát”, valamint lelepleztük a 2022-es év új igei mottóját. Decemberben elindítottuk a teljesen új arculatú honlapunkat, és sikerült megvalósítani régi tervünket, a Szélrózsa-ajándékutalványok online vásárlási lehetőségét is, így már karácsonykor a fa alá kerülhettek a meglepetés-hetijegyek. Továbbra is biztatunk mindenkit, hogy kedvezményes hetijegyét minél hamarabb vásárolja meg a még pár hétig tartó akció ideje alatt.

Habár a 2021-es év sokak életébe nehézséget és szomorúságot hozott, mindemellett a Szélrózsának és önkéntes munkatársainak volt lehetőségük szervezetileg megújulni, lelkileg frissen tartani magukat.

Mivel már lassan három és fél év telt el úgy, hogy nem volt Szélrózsa találkozó, vannak olyan korosztályok, amelyek számára szinte ismeretlen a fesztivál. Célunk, hogy a középiskolásokat ismét el tudjuk érni kiemelt számban, ezért az evangélikus középiskolákba „roadshow”-t szervezünk: február közepétől áprilisig az összes intézménybe el szeretnénk jutni, áhítattal, programokkal, önkéntesek „toborzásával” készülünk. Reméljük, a pandémia mostani időszaka sem fogja ezt megakadályozni. Emellett természetesen reméljük, hogy a gyülekezetekben működő ifjúsági csoportokhoz, fiatalokhoz, családokhoz is eljut a hívásunk.

Szeretnénk olyan programkínálatot kialakítani, amely sokak érdeklődését felkelti, ezért igyekszünk mai hitbeli és társadalmi témákat érintő főelőadásokat, fórumbeszélgetéseket, workshopokat szervezni. Az evangélikus könnyűzenei zenekarok továbbra is meghatározó fellépői lesznek a Szélrózsának, emellett olyan ismert hazai zenekarokat hívtunk meg, amelyeket sokan kedvelnek.

A találkozó új igei mottója: „Közöttetek van”, a Lk 17,21 igeszakasz alapján: „Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek van!” Az áhítatok, istentiszteletek, kiscsoportos beszélgetések, bibliatanulmányok és teológiai előadások ezt a témát fogják körüljárni.

Adja Isten, hogy – néhány év kihagyás után – minél többen találkozhassunk Gyulán, és együtt éljük át, tapasztaljuk meg a Szélrózsa közösségében is, hogy Isten országa valóban közöttünk van!

(Forrás: Evangélikus.hu)

 

Cimkék: