









Híreink
Eredmények: 34. Országos Evangélikus Hittanverseny Iskolai kerületi forduló
Gratulálunk a versenyben résztvevő minden csapatnak, és egyben köszönjük szolgálatotokat a csoportok versenyre való felkészítésben! A verseny nagyon szorosan alakult, ezt látni fogjátok az eredményeket tartalmazó mellékelt táblában. Minden kerületből, korosztályonként az első két helyet elért csapat (négy esetben első három) jutott az országos döntőbe. Kiemeléssel jelöltük a továbbjutókat. Az
Országos evangélikus nyári táborok 2026
16. Országos Evangélikus Ovis Olimpiai Játékok
Gyermek- és ifjúsági pályázat
Böjti est – Krisztus hét szava a kereszten
Fesztiválmisszió: Fiatalok jelentkezését várja a KözösPont!
1. Országos Evangélikus Középiskolai Hittanverseny
IFIVEZETŐ KÉPZÉS 2026
- 2026. március 27. - 2026. március 29.
Szeretettel hirdetjük az Ifivezető Képzés regisztrációjára való felhívást! Az Ifivezető Képzés (IVK) Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúságivezető-képző konferenciája, melynek támogatói és szervezői között evangélikus tagok is vannak, továbbá a képzés programjain is találkozhatunk majd evangélikus előadókkal. Az idei évben a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya az első 30 evangélikus
Nem magától működik, gondozást igényel
Országos gyermek- és ifjúsági programnaptár – 2026
- 2026. január 1. - 2026. december 31.
25 éves a KözösPont Ökumenikus Ifjúsági Misszió
Lelki iránytű a mindennapok szabadságához
Megoldhatatlan problémák ellenére is elégedetten? – Nyílt nap a házasságról
34. Országos Evangélikus Hittanverseny
A hitvallás és az éneklés éve
Egyházunkban 2026 a hitvallás és az éneklés éve.
A tematikus év igéje: „Erőm és énekem az Úr…” (Zsolt 118,14a)
