Megrendezték a 14. országos evangélikus ovis olimpiai játékokat

Frissítve: 2024.05.06. 16:02
Beküldte galambos - 2024, április 30 - 11:55
Bár Párizsban még az olimpiai játékok előkészületeinek utolsó simításai zajlanak, hazánk evangélikus óvodáiban több mint kétezer lelkes óvodás közreműködésével sikeresen zárultak az április 25-ére meghirdetett 14. országos evangélikus ovis olimpiai játékok.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya közreműködésével huszonnégy evangélikus óvodában megvalósuló „olimpiai játékokon” nyolcvannyolc óvodai csoportból kétezer-​százharmincnyolc kisgyermek mérette meg magát. Az evangélikus óvodák egy időben tartották a lelki alkalmakat, valamint a játékos akadályversenyt. Az óvodai munkatársak áldozatos szolgálatának és az óvodáscsoportok ügyességének és kreativitásának köszönhetően valamennyi csapat kiválóan teljesített a nap folyamán. A játékos ügyességi feladatokat idén is Szutyányiné Zsédely Dóra, a győri Péterfy Sándor Evangélikus Óvoda pedagógusa állította össze.

És hogy milyen is volt az olimpia? Érdemes erről az intézmények visszajelzéseiből meríteni. „Élményekkel teli napot tölthettünk együtt gyermekeinkkel. Jó alkalom volt ez kis közösségünk erősítésére” – osztották meg gondolataikat a celldömölki Hajnalcsillag Evangélikus Óvoda munkatársai. A szarvasi Benka Gyula Evangélikus Óvodából megtudtuk, hogy az ottani kisgyermekek csillogó szemmel vették át a versengés végén az okleveleket: „A legnagyobb boldogságot a papírszínház jelentette, és a különleges magpapír, amelyet a napokban el is ültetünk és gondozunk kis kertész módjára, izgatottan várjuk a csodát, hogy mi lesz belőle.”

A Szegedi Pitypang Evangélikus Óvoda beszámolója is a lelkesedésről szól. Ők többek között a Fürge ürge elnevezésű játékot emelték ki, hangsúlyozva, hogy jó volt látni, ahogy a nagyobb gyerekek együttműködően segítették kisebb társaikat. A soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda pedig a teremtésvédelem jegyében még tovább bővítette a játékos feladványok sorát: a Föld napjához kapcsolódóan autómentes napot hirdettek: aki kerékpárral, rollerrel vagy gyalogosan érkezett, külön jutalomban részesült. „Egy ilyen sportos napindítás után nem jelentett kihívást az ovis olimpiai feladatok teljesítése sem. A megmérettetés célja ugyanis az, hogy a gyermekek megtapasztalják, hogy mozogni jó” – összegezték a nap örömeit az intézmény munkatársai.

További képek az Evangélikus.hu hírportálon érhetők el.

Cimkék: