Piliscsabán volt az 1. TERMESZ hétvége

Frissítve: 2019.05.23. 17:06
Beküldte galambos - 2018, október 3 - 15:12
2018. szeptember 28–30. között került sor a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának szervezésében az első TERMESZ-hétvégére Piliscsabán.

TERMESZ – Természetjáró Evangélikusok Szövetsége

Németh Zoltán osztályvezető kezdeményezésével azokat szerette volna megszólítani, akik a keresztyén lelkiséget – imádság, elcsendesedés – szívesen és magától értetődően kapcsolják össze a mozgás, természetjárás örömével, és lenne kedvük részt venni egy olyan hétvégén, ahol ez a kettő úgy fonódik össze, mint az imádságra kulcsolt kezek.

Péntek este érkezett meg a csapat a Béthel Evangélikus Missziói Otthonba, ahol a közös vacsora és ismerkedő játék után egy bibliai történet „mozgalmas” feldolgozásával már nemcsak testben, hanem lélekben is valóban megérkezhettek a résztvevők.

Szombat reggel indult a túra. Az első célpont a Kálvária-hegy volt, ezt követte a Gomba-szikla, az Ördögoltár-szikla, majd az Iváni-hegy. Pilisszentivánon volt idő az ebédre készített elemózsia elfogyasztásával megpihenni kicsit. Innen indultunk vissza Piliscsabára, ahova sikeresen megérkeztünk vacsoraidőre.

A lelki zarándoklat elemei voltak a zsolozsmák, a „csendidő”, a vezetés és vezetettség megtapasztalása. Mindez csodás környezetben, evangélikus testvérekkel beszélgetve, ismerkedve.

A hosszú sétát szaunázással és fürdőzéssel pihentük ki a Fébé-uszodában. A csapat lelkesedése nagy volt, késő estig ötleteltünk a folytatáson: hova menjünk legközelebb, milyen programokat szervezzünk, milyen elemekkel bővítsük a tartalmat, és így tovább.

Vasárnap közösen részt vettünk a piliscsabai gyülekezet istentiszteletén. Az ebéd utáni búcsúzáskor mindenki hangsúlyozta: nem köszönünk el olyan nagyon, hiszen nemsokára újra találkozunk!

Aki kedvet kapott, várjuk a legközelebb túrára!
További információkat a gyülekezeti és missziói osztály honlapján, Facebook-oldalán vagy a gyulmisz@lutheran.hu e-mail-címen lehet kérni.