Ismét kiválóan szerepeltek az evangélikus bábosok – Beszámoló a XVI. Országos Evangélikus Bábfesztiválról

Frissítve: 2019.04.15. 17:02
Beküldte galambos - 2018, március 5 - 10:24
Nagy felkészültségről, a bibliai történetek alapos elsajátításáról és kiváló előadásmódról adtak számot a 16. alkalommal megrendezésre kerülő Országos Evangélikus Bábfesztiválon részt vevő csapatok.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya szervezésében megvalósuló országos bábfesztiválon idén négy gyülekezet bábcsoportjai mutatták be tudásukat. A büki, esztergomi, nagyvelegi és piliscsabai fiatalok fellépését hosszas előkészület előzte meg: minden csoport maga állította össze a szövegkönyvet, és készítette el a bábokat, díszleteket is. Ezt követte a szövegek megtanulása és az előadásmód elsajátítása. Az előadásokon azonban már a hosszas munka nem látszott, ugyanis az bábosok kiváló felkészültséggel vezették be a nézőket Dávid történetébe.

Az előadásokból jól látszott, hogy a bábozás nem csak egy előadási mód, hanem olyan eszköz, mely az ifjúság felé pedagógiai, közösség- és gyülekezetépítő hatással is van. „A bábfesztivál célja, hogy minél többen éljenek a bábozás egyedi és csodálatos lehetőségével” – fogalmazott köszöntőjében Koltainé Somogyi Lilla, a bábfesztivál szervezője, a Gyülekezeti és Missziói Osztály ifjúsági referense.

Bence Győző lelkész vezetésével a Nagyvelegi Evangélikus Egyházközség fiataljai egy étterembe kalauzolták a közönséget, ahol egyedi technikai megoldással épített bábok segítségével jelenítették meg az Ószövetség világát. A Szeresd ellenségedet című darabban Saul és Dávid viszálya elevenedett meg. A zsűri a legbátrabb bábszínpadi megoldás díjával ismerte el a produkciót.

Az Esztergomi Evangélikus Egyházközség Mustármag Bábcsoportja Árnyak és dalok – avagy Esztergomi zsoltár Saulról és Dávidról címmel adott elő. Tölgyesi Ágnes felkészítésével aprólékos kidolgozású díszletek között elevenedett meg Dávid története. A bábokkal és színészekkel előadott darab végén kórus is alakult. A zsűri a legtisztább szerkezetű előadás díjjal ismerte el a produkciót.

Az új hangszer érkezésével a Büki Evangélikus Egyházközség csoportja a zene birodalmába vezette be a jelenlévőket. A hangjegyek beszélgetésén keresztül, valamint egy nagy könyv segítségével ismerhette meg a közönség Dávid király történetét, majd élhette át a hangok találkozását, a közös kórus kiváló előadását. A Giczi Nikolett és Simon Réka felkészítésével létrejött előadást a zsűri a legjobb díszlet különdíjjal jutalmazta.

Nagy Panka vezetésével a Piliscsabai Evangélikus Egyházközség interaktív utazásra hívta a közönséget. Az előadás a padlástól a pincéig vezetett, azaz a Te vagy az az ember című darabhoz a közönségnek meg kellett ismernie környezetét, a kőbányai templomot. A fonalon vezetett túrán kis kamaradarabok elevenítették fel Dávid történetét. A zsűri az előadást a legizgalmasabb ötlet díjjal jutalmazta.

Krista Anita bábművész, a zsűri elnöke elmondta, hogy a kiváló felkészültségű bábcsoportokat csak biztatni lehet, hogy a jövőben is hasonló színvonalú darabok szülessenek. A zsűri elnöke tanácsokkal, építő észrevételekkel segítette a bábcsoportok további munkáját.

A bábfesztiválon a Közel zenekar működött közre. A Kőbányai Evangélikus Egyházközség Kápolna Színpadán rendezett fesztivál Balogh Éva lelkész, gyülekezeti referens áldásával zárult.

 

A bábfesztivál első része itt nézhető meg:

A bábfesztivál második része itt nézhető meg:

 

 

Cimkék: