A pályázat célja, hogy segítséget nyújtson a gyülekezetépítésben, az adventi időszak elmélyítésében, illetve az adott gyülekezet missziói hatását növelje a saját környezetében. A betlehem mellett annak megnyitásakor, illetve advent folyamán rendszeresen kültéri alkalmak is szervezhetők.
Az elkészülő bábok november közepétől vehetők át a MEE Gyülekezeti és Missziói Osztálya irodájában és advent első vasárnapjától már kiállíthatók.
Az igényléseket e-mailben kérjük elküldeni a gyulmisz@lutheran.hu címre szeptember 25-ig!
A készítendő házikó ajánlott paraméterei:
60 cm a lábak hossza,
magassága a széleken 160 cm, középen 220 cm,
szélessége 180 cm,
mélysége115 cm.
A házikónak deszkapadozattal kell rendelkeznie, mert a bábok ahhoz lesznek rögzítve facsavarokkal. A bábok szövetből, szivacsból készülnek, ezért védeni kell őket. A házikó két oldala és háta legyen zárt, a tető ne engedje át a vizet. A garnitúra 8 darab kb. 1m magas figurából áll, Mária, József, Jézus, 1 pásztor, 3 király, 1 kisbárány. Az elnyert betlehem a gyülekezet tulajdonában marad és minden évben kiállítható. A bábok javításáról a gyülekezetnek kell gondoskodnia, amiben a készítő is szívesen segít, ha szükség lenne rá.
Természetesen minden felvetődő kérdésre örömmel válaszolunk!
A Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársai