Közlemény az országos evangélikus nyári rendezvényekről és táborokról

Frissítve: 2020.10.21. 17:58
Beküldte galambos - 2020, április 28 - 19:00
Közlemény az MEE Gyülekezeti és Missziói Osztálya által szervezett országos nyári rendezvényekről. Nevezetesen: országos evangélikus ifjúsági tábor – Bánk; országos evangélikus konfirmandus- és ifjúsági tábor – Bonyhád; országos evangélikus focitábor – Nagyveleg; országos evangélikus zenei tábor – Aszód; országos evangélikus családos tábor – Balatonszárszó; TERMESZ-hétvége – Mátra; 13. Szélrózsa országos ifjúsági találkozó – Gyula.

Kedves Testvérek!
Egyetértésben egyházunk vezetőivel, úgy ítéljük meg a kialakult helyzetet, hogy a jelentkezésre váró résztvevőkre, valamint munkatársainkra való tekintettel a különböző országos nyári programok és rendezvények elmaradása számunkra is szomorú hírének bejelentésével nem várunk tovább. Még abban az esetben is, ha néhány héten belül enyhülni látszódna a járványügyi helyzet, felelőtlen és meggondolatlan gyakorlatnak ítéljük meg nemcsak több száz, illetve ezer fiatalnak az ország különböző pontjairól történő összehívását és utaztatását az elkövetkező hónapokban, hanem még az erre vonatkozó döntés halogatását és az utolsó pillanatig történő kivárást is.

A döntés az MEE Gyülekezeti és Missziói Osztálya által szervezett országos rendezvényekre vonatkozik jelen bejelentéstől számítva augusztus 31-ig. (Nevezetesen: országos evangélikus ifjúsági tábor – Bánk; országos evangélikus konfirmandus- és ifjúsági tábor – Bonyhád; országos evangélikus focitábor – Nagyveleg; országos evangélikus zenei tábor – Aszód; országos evangélikus családos tábor – Balatonszárszó; TERMESZ-hétvége – Mátra; 13. Szélrózsa országos ifjúsági találkozó – Gyula.)

A felsorolt táborok és rendezvények munkatársaival az elkövetkező napokban sorozatos egyeztetések keretében fogjuk megbeszélni, hogy milyen online alternatívát tudunk kínálni a fiataloknak az elmaradó programokkal egy időben, vagy későbbi találkozási lehetőséget a nyarat, illetve a veszélyhelyzetet követően.

A mindenható Isten oltalmazzon mindannyiunkat, és őrizzen meg minket e próbatételt jelentő időszak elmúltával a viszontlátás, az egymással való találkozás örömére! Erős vár a mi Istenünk!

Budapest, 2020. április 28.

Grendorf-Balogh Melinda – Gyermek- és Ifjúsági Bizottság, elnök
Németh Zoltán Gyülekezeti és Missziói Osztály osztályvezető

 

A közlemény PDF változata itt érhető el.

 

Cimkék: