Szerdán kezdődik az online Szélrózsa

Frissítve: 2020.08.28. 18:03
Beküldte galambos - 2020, július 14 - 10:00
Idén elmarad a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó, de a szervezők virtuális találkozásra hívnak 2020. július 15. és 19. között. Az alábbiakban fontos tudnivalókat adunk közre.

Köszöntünk az online Szélrózsán!

Rendhagyó ez a találkozás, de szomorkodás helyett arra biztatlak benneteket, hogy próbáljunk meg örülni annak, hogy legalább így együtt lehetünk, felidézhetjük a szélrózsás emlékeinket, a szélrózsás hangulatot, és töltekezhetünk ebből a virtuális közösségből is Isten igéjén, az igemagyarázatokon, meditációkon, zenéken, beszélgetéseken keresztül is.

Sokan, sokféle helyzetben gyűltünk most össze erre a virtuális találkozásra, de egy biztosan közös bennünk: ANNYI MINDENT HORDOZUNK – a világban, a vállunkon, a szívünkön.

Nem könnyű időszak van most mögöttünk. A nyár, a jó idő és a korlátozások enyhülése ugyan magával hozza a felszabadulást, de a krízishelyzetek nem múlnak el nyomtalanul. Emlékeztetnek bennünket, hogy sok terhet hordozunk…

Ezekről a terhekről gondolkodunk ezen a Szélrózsán, és arról, hogy ebben a teherviselésben, és tulajdonképpen bármiféle krízisünkben, hol van Isten és hogyan van velünk Isten!

Tarts velünk szerdától vasárnapig minden este hétkor a Szelrozsatalalkozo.hu oldalon, a Facebookon vagy a YouTube-on, és érezd jól magad, akárhol is vagy!

Örülünk, hogy velünk vagy!

A Szélrózsa Stáb nevében,

Molnár Lilla

MENETREND

Szerda –  Annyi mindent hordozunk: hol van Isten ebben a teherhordozásban, hol van Isten a kríziseinkben?

A napot Molnár Lilla Stáb-tag áhítatával indítjuk, melynek alapigéje: Ézs 53,2–7. Az áhítaton zenél Végh Szabolcs és a Közel zenekar.

A bejelentkezésben hallhatjátok a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeinek köszöntőjétHajduch-Szmola Patrik Stáb-tag adományozásra buzdító felhívását, majd archív anyagokból szemlézve visszatekintünk az elmúlt 24 év Szélrózsa-találkozóira.

A napot Ócsai Zoltánnak, a Pécsi Evangélikus Egyházközség lelkészének meditációjával zárjuk.

Csütörtök –  Kicsoda az ember Isten előtt?

A bejelentkezést ifj. Cserháti Sándornak, a Szegedi Evangélikus Egyházközség lelkészének áhítata indítja. Zenél a Valami Más és a VOG zenekar.

A nap témája nyomán Jób könyvéről beszélget dr. Fabiny Tamás püspök és Röhrig Géza költő, színész, majd erdélyi barátaink videóüzenetét láthatjátok. Ezt követően pedig az online Szélrózsa virtuális színpadán fellép Petruska.

Esti elcsendesedésünket dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője vezeti.

Péntek – Mit jelent a közösség?

Napunk témája a közösség, ezért így egy dialógus áhítatot tart a Szélrózsa Stáb két tagja, Baranyay Bence és Rosta Izabella lelkészek. Zenél a Lift! zenekar és Pekka Simojoki.

Egy körkapcsolásos fórumbeszélgetés keretében az ország minden irányából gondolkodtunk közösen a gyülekezeti közösségek, ifjúsági csoportok legfontosabb kérdéseiről. Ezek után egy irodalmi utazásra hív minket a Klasszik Lasszó.

Az estét Balogh Éva lelkész meditációja zárja.

Szombat – Mi az elegendő?

Szombati napunkat Mesterházy Balázs lelkésznek,  a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatójának áhítatával indítjuk. Zenél Szemerei Benjámin és Szemereiné Baintner Fanni, illetve Foltányi LucaNagy SzabolcsSzidoly Roland és Wölfel Mihály.

A témáról az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatóját, Gáncs Kristófot kérdezi Rátonyi Krisztina riporter. Az online Szélrózsára a Küldetés Sátor és az Ökosátor munkaágvezetői is készültek rövid videós bejelentkezéssel. Végül a 2021-es gyulai Szélrózsa fellépőjének, Csorba Lócinak, a Lóci játszik frontemberének a szobakoncertjét láthatjátok.

A napot Bence Áronnak és Gombkötő Beátának, a Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet lelkészeinek vezetésével egy Taizé-alkalommal zárjuk.

Vasárnap – Mit vár tőlünk Isten?

Vasárnap az online Szélrózsát istentisztelettel zárjuk. Igehirdető: Pápai Attila, a Gyulai Evangélikus Egyházközség lelkésze. Liturgus: Molnár Lilla lelkész. Zenél: Bence ÁronFoltányi LucaNagy SzabolcsSzidoly Roland és Wölfel Mihály.

E-PERSELY

A járványhelyzet sok gyülekezeti közösséget nehezen érintett: a személyes találkozások, a hit közös megélése elmaradt. Az istentiszteletek hiánya azt a lehetőséget is elzárta a gyülekezeti tagok elől, hogy adakozzanak, ami sok gyülekezet életét megnehezítette. Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk gyülekezeteinknek, ezért az online Szélrózsa ideje alatt arra bátorítunk mindenkit, hogy éljen az adakozás lehetőségével. Az Országos Egyház a perselypenz.hu oldalon digitálisan is lehetőséget biztosít arra, hogy ezt megtegyük.

Nyisd meg az oldalt, keresd ki azt a közösséget, ahova te tartozol vagy tartozni szeretnél, és a bankkártyás fizetés útján adományozz pontosan annyit, amennyit meg tudsz engedni magadnak.

FUTÁS

Az idei évben sajnos személyesen nem tudunk találkozni veletek a Szélrózsán, de a közös futás nem maradhat el. Persze ez a közösség csak virtuális lesz, az összefogás és a cél viszont valódi. Sőt, fontosabb, mint valaha!

Arra buzdítunk, hogy

– FUSS, akár csak pár száz métert július 15–19. között az online Szélrózsa időszaka alatt,

– tárcsázd a 1353-as adományvonalat futás előtt/után/közben, ezzel az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül rászoruló gyermekek beiskolázását támogatod 250 forinttal,

– készíts egy fotót futás közben, majd a #futaszélrózsa és a #necsakszurkolj hashtaggel posztold ki a közösségimédia-felületeden, másokat is csatlakozásra buzdítva:

Ne csak szurkolj, segíts Te is, hogy minél több rászoruló gyermek táskáját tudjuk megtölteni tanévkezdésig!

SEGÉDANYAG

Ahogy a korlátozások egyre rugalmasabbá válnak, nekünk is több lehetőségünk van arra, hogy személyesen, gyülekezeti közösségben legyünk együtt. A Szélrózsa most online formában tud megvalósulni, de nem szeretnénk, ha a gyülekezetek, különösen az ifjúsági csoportok Szélrózsa nélkül maradnának. Ezért készült egy segédanyag, melyet minden lelkésznek elküldtünk, és amiben inspirációt adunk arra, hogyan hozhatjuk közelebb a gyülekezetekhez és az ifikhez a Szélrózsát ebben a különleges helyzetben. A segédanyagban összefoglaltuk az online találkozás témáit, ötleteket adunk a személyes találkozás lehetőségére, valamint beszélgetést segítő kérdéseket és közös imádságokat ajánlunk. A segédanyag elkészítésében sokat segítettek az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói (Bakai Vivien, Bányai Tamás, Mészáros Anna Zsóka, Nagy Szabolcs) és az egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője, dr. Pángyánszky Ágnes.

A segédanyag itt tekinthető meg.