Az egészségügyben dolgozó „angyalokat” vendégelik meg az evangélikusok

Frissítve: 2021.02.11. 15:59
Beküldte galambos - 2020, december 31 - 08:28
Budapesten és több vidéki helyszínen is úgy köszöni meg a Magyarországi Evangélikus Egyház az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, hogy karácsony és újév között a kórházakban dolgozó ápolóknak és orvosoknak meleg ételt visznek. Az országos összefogás eddigi tapasztalatait gyűjtöttük össze. – Az adománygyűjtést és ételosztást egyházunk vezetősége a nagy érdeklődésre való tekintettel 2021. január 6-ig meghosszabbította.

Az Angyalokat vendégelnek meg elnevezésű kezdeményezéshez bárki csatlakozhat egy étkezés árával: a https://perselypenz.lutheran.hu/angyalok(külső hivatkozás) oldalon keresztül csupán néhány kattintással elvégezhető az online bankkártyás támogatás.

„Egy járvány idején, válsághelyzetben minden fogalom és gyakorlat átértelmeződik. Így volt ez a vendéglátással is – mondta érdeklődésünkre Németh Zoltán, a gyülekezeti és missziói osztály vezetője. – Karácsony ünnepén általában az otthonok lesznek a megvendégelés központjai, de most, a járvány miatt meg kellett fordítani a gyakorlatot. Úgy kellett vendégül látnunk, hogy mi mentünk el azokhoz, akik még az ünnepek alatt is erőn felül teljesítenek. Különleges, egyedi helyzet ez.”

Németh Zoltán szerint a jelen körülmények között a szeretet új módozatait élhetjük meg, találékonynak kell lenni, hiszen ha nem megy a szokásos módokon a vendéglátás, akkor meg kell oldani úgy, hogy be kell lépni oda, ahová egyébként is nehéz a belépés.

„Sok olyan hivatásban dolgozó ember van, akik önzetlenül, jó szívvel és elhivatottságból cselekednek, de sosem hangsúlyozzák a saját jelentőségüket. Az egészségügyi dolgozók is teszik a dolgukat, mint a láthatatlan angyalok. A nagy többség csak akkor csodálkozik rá arra, mit is tesznek értünk, ha saját tapasztalatot szereznek. Ezért gondoltuk, hogy a járvány alatt végzett emberfeletti munkájukban, a kihívás és folyamatos terhelés alatt, megbecsülésünket valamilyen tényleges, kézzel fogható módon is kifejezzük feléjük.”

A Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársai, Németh Zoltán, Szeli Noémi és Bárdossy Tamás sokat tettek ennek az összefogásnak a problémamentes lebonyolítására. Jelen körülmények között még egy meleg étel átadása is bonyolult és törekedni kell az érintésmentességre, de a megoldáskeresés jegyében sikerült mindig megtalálni az optimális, a helyi viszonyoknak megfelelő, és minden egyes kórház esetében kicsit más megoldást.

Ebben a GYÜMI segítségére voltak az adott helyszínek Covid-osztályain dolgozó kontaktszemélyek, az indulásnál pedig a helyi gyülekezetek vezetői, így Székesfehérváron Bencze András lelkész, és Szegeden pedig Cserháti Sándor lelkész. Budapesten dr. Cserháti Péter nyújtott segítséget, valamint a vidéki helyszíneken az evangélikus kórházi lelkigondozók is: Győrött Takács Eszter, Debrecenben Melich Mihály és Pécsett Trási Edina.

Mint ahogyan arról korábban hírt adtunk, az összefogás ötlete a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye esperesétől, Zsarnai Krisztiántól származik. Nyíregyházán az ünnepek alatt egy helyi étterem segítségével háromszáz adag meleg ételt, és száz bibliaolvasó Útmutatót szállítottak ki a kórház Covid-osztályán dolgozóknak.

Az evangélikus egyház elnöksége, Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő, valamint dr. Cserháti Péter, a megvalósítandó budapesti Luther Kórház mentora országos szintre emelte a kezdeményezést.

Az összefogásnak köszönhetően 2020. december 26. és 2021. január 2. illtve 3. között a MHEK Honvédkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály (Budapest), a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Infektológiai Osztály (Budapest), az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (Budapest), a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (Budapest), a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet (Budapest), a Fejér Megyei Szent György Kórház Járványosztály 1. – Infektológia (Székesfehérvár), a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi Betegellátó Osztály (Pécs), a Kenézy Gyula Kórház Covid-osztályok (Debrecen), a Petz Aladár Megyei Oktatókórház Covid-osztályok (Győr) és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ JEK Covid ITO (Szeged) munkatársai részesülhetnek az evangélikus támogatók vendégszeretetében.

Az első két nap debreceni tapasztalatairól Melich Mihály, kórházi lelkigondozó így számolt be szerkesztőségünknek: „Debrecenben a Kenézy Gyula Kórház két Covid-osztályára történik ételszállítás, december 26. és január 2. között. Az étel megrendelése egy éttermen keresztül történik, akik készséggel vállalták a napi szállítást is a kórházba. Minden nap kétfogásos menüt kapnak a dolgozók, amit előre egyeztettek az étterem tulajdonosával. Jelen járványhelyzetben külön odafigyelnek, hogy a menű kizárólag csak minőségi alapanyagokból készüljön, és a szokás adagnál nagyobbat biztosítanak az egészségügyi dolgozók részére. A köszönő kártyát az osztályon dolgozó kontakt személy osztja ki a dolgozóknak. Miután a Kenézy Gyula Kórház kijelölt járványkórház, szigorú intézkedések vannak érvényben. Sajnos a helyi kórházi lelkigondozók sem tudnak belépni az adott osztályokra, de a főnővéreken, és a kontakt személyeken keresztül tudnak róla, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház kedvessége, figyelmessége számukra a napi ebéd megvendégelés.”

Pécsett az Egyetem Sürgősségi Orvostani Tanszékének Sürgősségi Osztálya került a programba. Ez az osztály lát el minden akut esetet a környéken, és ők működtetik a város egyik Covid-osztályát.

„A kapcsolatot az ápolási igazgatóhelyettessel vettem fel, aki nagyon örült a megkeresésnek, és örömmel fogadta az adományt – mesélte Trási Edina– Az osztályon egy-egy műszakban körülbelül negyven ember dolgozik, akik nagyon leterheltek, így lelkileg is felüdülés számukra, hogy gondolnak rájuk. Az első kiszállításról az ápolási igazgatóhelyettesen kivül senki sem tudott, így igazi meglepetés volt a dolgozóknak, akik rövid idő alatt eltüntették az élelmet. Öröm számomra, hogy részt vehetek a programban, és ezzel segíthetek, hogy kellemes perceket éljenek át, azok, akik értünk dolgoznak" – adta hírül Trási Edina kórházi lelkigondozó.