„Isten munkatársai vagyunk…” – Elindult a gyülekezetimunkatárs-képzés második évfolyama

Frissítve: 2023.05.02. 15:09
Beküldte galambos - 2022, szeptember 20 - 15:56
Közel egy évvel az első évfolyam bizonyítványosztó ünnepsége után, szeptember 17-én elindult a gyülekezetimunkatárs-képzés második évfolyama. Egyházunk országos irodájának templomában több mint ötvenen gyűltek össze az első alkalomra, amely nem csupán évnyitó volt, hanem el is kezdődött az oktatás öt szakirányon. A képzés célja, hogy a gyülekezetekben szolgáló lelkészek mellett megfelelő szaktudással rendelkező munkatársak is működjenek, mert – ahogy tudósításunk címében és a képzésről szóló hirdetésben is olvasható – „Isten munkatársai vagyunk…” (1Kor 3,9).
A napot Gáncs Péter áhítata nyitotta. A képzés koordinátoraként is tevékenykedő nyugalmazott elnök-püspök először a hallgatóknak küldött felvételi tájékoztatóban is szereplő Római levél-beli ige alapján Isten irántunk való végleges és visszavonhatatlan elköteleződéséről beszélt (Róm 11,29). Majd az Útmutató aznapi újszövetségi igéje alapján – „Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet” (Kol 3,12) – arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Jézus a ruhatárából válogatott nekünk azért, hogy levetkőzzük azt, ami velünk született, és magunkra öltsük mindazt, amit a Mestert követve a hétköznapokban is méltósággal viselhetünk.
 
Az új évfolyamot Krámer György is köszöntötte. A képzésnek is helyet adó Szentkirályi utcai székházban folyamatosan az egyház megújításán, frissítésén dolgoznak, minden adminisztratív feladat mögött is ez a cél áll, és ebben hasonlítanak a képzésben részt vevőkre, akiknek ugyanez a céljuk, a belső elhívásuk – fogalmazott az országos iroda igazgatója.
 
A reggeli közös együttlét folytatásában Németh Zoltán testileg és lelkileg is megmozgatta a csapatot. A résztvevők evangélikus identitása és különösen az evangélikus egyházhoz való kapcsolatuk került a középpontba: mindenkinek fizikailag is el kellett magát helyeznie az egyházhoz való viszonyát tekintve először egy orvosi váróterem és egy barátságos nappali szoba által jelképezett érzelmi tengelyen, majd ugyanezt megismételték a modernség, új és tradíció, régi fogalmai mentén is. Hasonló módon dolgozták fel a hallgatók istenképét is, amikor a mindenható, szolga, úr, barát és atya szavak közül kellett kiválasztaniuk azt, amelyik a leginkább jellemzi az Isten személyével kapcsolatos viszonyukat. Néhány vállalkozóbb kedvű résztvevő pedig szóban is megoszthatta a többiekkel választásának a magyarázatát. A gyülekezeti és missziói osztály vezetőjének célja, hogy ezeken a napindító közös alkalmakon a következő fél év során az evangélikus lelkiség, spiritualitás mélyére tekintsenek a képzésben részt vevőkkel.
 
A nap további részét szakirányonként külön töltötték a „diákok”. Ha valaki ezen a hétvégi napon körülnézett volna az iroda épületében, mindenhol lelkesedést, aktív munkát és tanulni vágyást tapasztalt volna.
 
A korábbi gyakorlathoz hasonlóan a napot egy rövid közös alkalommal zárták, amelyen a „kincsek közös összehordása érdekében” minden szakirány magával hozott egy-két tanulságot is; ezeket össze is írták egy közös táblára. Zárásként mindenki úti áldással indulhatott haza.
A képzés a tervek szerint hat alkalomból áll majd; március végén kerül sor az utolsó képzési napra, ezt áprilisban közös záróünnepség, a tanúsítványok átadása követi. A 2022-es évfolyamra összesen ötvenketten jelentkeztek. A képzés előzetesen meghirdetett szakirányai a gyermek-, az ifjúsági, a diakóniai munka, az adminisztráció és menedzsment, valamint az idén újként induló médiaszolgálat.
 

A cikk először az Evangélikus.hu oldalon jelent meg. Szöveg és fotó: Zászkaliczky Anna Eszter