2022. március 18-19-én, ötödik alkalommal rendeznek kétnapos, intenzív tréninget az ifjúsági munka minden résztvevője számára. Felhívásukban írják: akár vidéki vagy városi, abszolút új vagy régi motoros, önkéntes vagy főállású munkatárs vagy, találsz magadnak megfelelő programot.
A program során TED-szerű rövid gondolatindítók, személyes mentorálás, műhelyek, fórumbeszélgetések, interjúk és szituációs gyakorlatok segítik a szakmai ismeretek elsajátítását. A szakmai fejlődés mellett az evangélium van a képzés fókuszában. A lelki megújulásra a főelőadások és a dicsőítés ad majd lehetőséget.
A vezetőképző idei témája: ÚJ(RA) ALAPOK
Új alapokra van szükség az ifi munkában a járványhelyzet következtében. Új alapokra, új tervekre, új ötvözésekre, új szolgálókra, új szokások kialakítására van szükség a fiatalok megszólítása és kísérése érdekében. Egyben újra Jézusra, az alapra van szükségünk, aki a sarokkő, a szőlőtő, akiből új életünk fakadhat. Új időszámítás kezdődik. Ezt az újat csak akkor tudjuk elkezdeni, ha a legrégebbit felfedezzük és Ő benne újulunk meg, Jézus Krisztusban. Szükséges, hogy ezekben az időkben megújuljunk benne és általa. „Újbort sem tölt senki régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és kiömlene, sőt a tömlő is tönkremenne.” (Lk 5,37)
Az ökumenikus rendezvényt szervező csapatban és az előadók között több evangélikussal is találkozhatnak a jelentkezők.
A részvétel regisztrációhoz, a regisztrációs díj befizetéséhez illetve védettségi igazolványhoz kötött. A szervezők folyamatosan figyelik az aktuális járványügyi helyzetet, és ennek megfelelően döntenek, hogy idén személyesen vagy online formában szervezik a képzést.
Regisztráció: https://ifivezetokepzes.com/ivk-2022/
Helyszín: Budafoki Református Gimnázium
A Facebook esemény linkje: https://www.facebook.com/events/1131680767592855