Akár nehéz is lehetne beszámolót írni egy családos nyári táborról, hiszen egy ilyen esemény mégsem sarkköri kirándulás, mégis, az áhítatok és a beszélgetések során érintettünk olyan érzelmi magasságokat és spirituális mélységeket, amelyek bizonyos szempontból felérnek egyfajta lelki expedícióval.
A gyerekek moraja az áhítaton, az eltérő vélemények összebékülése egy tematikus beszélgetés során, a környékbeli hátrányos helyzetű roma fiatalok gyönyörű koncertje az imateremben. Megengedő, nyugodt, vidám légkör. Valahogy jobban értem most azt a régi mondatot, hogy kereszténynek lenni igazából nem argumentatív kérdés. Talán nem az a dolgom, hogy hitvitázzak, vagy erkölcsi pózokban tetszelegjek, hanem hogy olyan életet éljek, amelyből öröm fakad. És bárki, aki rám, ránk néz, feltegye magában a kérdést, hogy milyen forrásból merítünk. Ez az egy hét forrás volt számomra.
A tábor teli volt élettel, és csak annyiban hasonlított egy átlagos vakációhoz, hogy nyár van, és nem kell dolgozni. Minden más elemében sokkal több volt egy nyaralásnál. Strukturált napok váltották egymást, mindennek rendelt ideje és helye volt: reggeli áhítat, sakkverseny, családi focibajnokság, esti mese, zenélés, beszélgetések, étkezések, úszás, altatás. Közben a Balaton csillog, a part füve lágy, és közel van az ég. De megélésem szerint az egész hét igazából nem (nemcsak) a kikapcsolódás köré szerveződött, hanem középpontjában – minden kenetteljes attitűd nélkül – spirituális tartalom állt.
Van az a szakállas anekdota, amely szerint a bóherek [rabbiképzős növendékek – a szerk.] a következő kérdéssel fordulnak a rabbihoz: „Rabbi, tudjuk, hogy a Tóra szent, és napi hosszú órákat kell a tanulmányozásával töltenünk. De szenvedélyesen szeretünk dohányozni is. Így mondd meg, kérlek: szabad-e dohányzás közben Tórát olvasni?” A rabbi válasza a következő: „Mivel a Tóra szent, ezért az olvasását semmiképpen sem szabad másodlagos tevékenységként végezni. Tehát cigarettázás közben nem szabad Tórát olvasni! No de a Tóra olvasása közben miért ne lehetne cigarettázni is?”
Szóval talán nem mindegy, hogy két csocsózás és egy finom ebéd között egy kicsit Krisztussal is vagyok, vagy pedig a Krisztussal levés közben csocsózok, beszélgetek, kikapcsolódom. De elég megfoghatatlan, hogy pontosan mit is jelent Krisztussal lenni. Ez alatt az egy hét alatt azt is tanultam, hogy a Krisztus-kapcsolatom minőségét sok tekintetben a szeretteimmel, környezetemmel való kapcsolat határozza meg.
Isteni volt tehát ez a tábor. Isteni, mert nagyon-nagyon emberi.
A beszámoló először az Evangélikus.hu honlapon jelent meg. (Szerző: Weigert Tamás Fotó: Romhányi Kata, Németh Zoltán)