Közös kaland, mely nemcsak művészet, hanem szolgálat is – Beszámoló a huszonegyedik országos evangélikus bábfesztiválról

Frissítve: 2025.05.26. 21:15
Beküldte admin - 2025, május 26 - 21:15
A közösségi élmény, a biblikus tartalom és a művészi igényesség egyaránt meghatározója volt az ezúttal József történetét a középpontba állító országos rendezvénynek. Árnyjátékok, tárgybábos előadások és zenés jelenetek segítségével elevenedtek meg a bibliai események. A Budapest-​Kőbányai Evangélikus Egyházközség Kápolna Színpadán május 24-én nyolc evangélikus bábcsoport mutatta be produkcióját.

Ismét telt ház fogadta az előadókat az egyházunk országos irodájának gyülekezeti és missziói osztálya szervezésében megrendezett fesztiválon, melynek fókuszában ezúttal az ószövetségi József története állt.

A fesztivál közös énekléssel kezdődött, majd Papp Ildikó áhítata következett. A teológus-​lelkész szakos hallgató, az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke az 1Kir 8,39b ige („…hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét…”) alapján arra mutatott rá, hogy a bábozás során a résztvevők nemcsak a bibliai történetek mélységeit ismerik meg, hanem önmagukat és szociális kapcsolataikat is fejlesztik. Emellett olyan közös kaland részeseivé válnak, amelynek értéke nem díjakban, hanem az együttlét örömében mérhető. A bábjáték által feltárul a fiatalok előtt, hogy a bibliai történetek nem poros mesék, hanem élő, személyes üzeneteket hordozó elbeszélések, amelyek valódi életkérdéseket érintenek, és az istenkeresés útjait világítják meg. A teológushallgató arról is szólt, hogy az előadók Isten igéjét viszik a színpadra, ezáltal maguk is az ige hirdetőivé válnak. „A bábozás nemcsak művészet, hanem szolgálat is” – fogalmazott.

A különböző stílusú előadásokat Varga Nárcisz, a gyülekezeti és missziói osztály gyermek-​ és ifjúsági referense moderálta.

A Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség idén alakult bábcsoportja Jákób elsőszülött fiának, Rúbennek a szemszögéből dolgozta fel József történetét. Előadásuk rámutatott a minden időben érvényes igazságra: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17) Vétkesek közt cinkos, aki néma című darabjuk igényes nyelvezete és előadásmódja nagy sikert aratott, a közönség hosszan tartó tapssal jutalmazta a produkciót.

A szeretet ereje című darabjával debütált a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség bábcsoportja, amely elsősorban konfirmandus fiatalokból áll. A fuvolajátékkal is színesített előadás József személyén keresztül a mai döntési élethelyzetekre irányította a figyelmet. A darab érzékenyen világított rá az ószövetségi történet időtálló üzenetére, a megbocsátás, a bocsánatkérés és a szeretet fontosságára.

Vastaps kísérte a győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium előadását is. Az aprólékosan kidolgozott díszlet, a több szinten zajló színpadi játék és a tudatos rendezői koncepció mellett a legnagyobb hatást az ötödik és hatodik osztályos tanulók felkészült, hiteles játéka tette. Az előadást az érthetőség, a letisztult színpadkép és a szereplők kiemelkedő teljesítménye jellemezte.

Szintén nagy sikert aratott a Soroksári Evangélikus Plántáló Gyülekezet Az öreg láda titka című színdarabja. Az előadásban József történetének különböző tárgyai elevenedtek meg a színpadon, így nyerhettek betekintést a nézők a bibliai történet eseményeibe. A tárgy-​ és fakanálbábokkal előadott produkció érzékletesen jelenítette meg, hogy Isten még azt is jóra tudja fordítani, amit az emberek rosszra szántak (1Móz 50,20).

Két produkcióval is megajándékozta a bábfesztivál közönségét a Soproni Evangélikus Egyházközség. A Bárányka bábcsoport Árnyak között is fény, míg a Fényvilág társulat Az élet szép és minden címmel adott elő árnyjátékot; mindkét előadás különleges vizuális világával emelkedett ki a mezőnyből.

A Bátonyterenye–Szúpataki Evangélikus Egyházközség bábcsoportja Mesebeli álmok, csodák című darabjával mutatkozott be a fesztiválon. A hungarocellből készített bábokkal előadott történet igényes kidolgozottsága és szerethető karakterei méltán arattak sikert a közönség körében.

A 2022-es nagy sikere után idén visszatért a fesztiválra – bár más összetételben – a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda bábcsoportja. Álmok című előadásuk színvonalas kivitelezésben mutatta be, miként képes József története megszólítani és tanítani a mai gyermekeket is.

A szakmai zsűri teológiai és bábtechnikai szempontok alapján értékelte a produkciókat. A testület elnöke, Krista Anita bábművész nemcsak méltatta az előadások színvonalát, hanem építő szakmai javaslatokat is megosztott a résztvevőkkel. Külön is kiemelte a felkészítő tanárok elhivatottságát és munkájuk jelentőségét.

A bábfesztivál Szidoly Rolandnak, a gyülekezeti és missziói osztály osztályvezető-​helyettesének, ifjúságimunkaág-​vezetőnek a zárógondolataival és áldással ért véget.

 

 

(A cikk először az Evangélikus.hu honlapon jelent meg. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Szigethy Mátyás)

Cimkék: