
Ismét telt ház fogadta az előadókat az egyházunk országos irodájának gyülekezeti és missziói osztálya szervezésében megrendezett fesztiválon, melynek fókuszában ezúttal az ószövetségi József története állt.
A fesztivál közös énekléssel kezdődött, majd Papp Ildikó áhítata következett. A teológus-lelkész szakos hallgató, az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke az 1Kir 8,39b ige („…hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét…”) alapján arra mutatott rá, hogy a bábozás során a résztvevők nemcsak a bibliai történetek mélységeit ismerik meg, hanem önmagukat és szociális kapcsolataikat is fejlesztik. Emellett olyan közös kaland részeseivé válnak, amelynek értéke nem díjakban, hanem az együttlét örömében mérhető. A bábjáték által feltárul a fiatalok előtt, hogy a bibliai történetek nem poros mesék, hanem élő, személyes üzeneteket hordozó elbeszélések, amelyek valódi életkérdéseket érintenek, és az istenkeresés útjait világítják meg. A teológushallgató arról is szólt, hogy az előadók Isten igéjét viszik a színpadra, ezáltal maguk is az ige hirdetőivé válnak. „A bábozás nemcsak művészet, hanem szolgálat is” – fogalmazott.
A különböző stílusú előadásokat Varga Nárcisz, a gyülekezeti és missziói osztály gyermek- és ifjúsági referense moderálta.
A Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség idén alakult bábcsoportja Jákób elsőszülött fiának, Rúbennek a szemszögéből dolgozta fel József történetét. Előadásuk rámutatott a minden időben érvényes igazságra: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17) Vétkesek közt cinkos, aki néma című darabjuk igényes nyelvezete és előadásmódja nagy sikert aratott, a közönség hosszan tartó tapssal jutalmazta a produkciót.
A szeretet ereje című darabjával debütált a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség bábcsoportja, amely elsősorban konfirmandus fiatalokból áll. A fuvolajátékkal is színesített előadás József személyén keresztül a mai döntési élethelyzetekre irányította a figyelmet. A darab érzékenyen világított rá az ószövetségi történet időtálló üzenetére, a megbocsátás, a bocsánatkérés és a szeretet fontosságára.
Vastaps kísérte a győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium előadását is. Az aprólékosan kidolgozott díszlet, a több szinten zajló színpadi játék és a tudatos rendezői koncepció mellett a legnagyobb hatást az ötödik és hatodik osztályos tanulók felkészült, hiteles játéka tette. Az előadást az érthetőség, a letisztult színpadkép és a szereplők kiemelkedő teljesítménye jellemezte.
Szintén nagy sikert aratott a Soroksári Evangélikus Plántáló Gyülekezet Az öreg láda titka című színdarabja. Az előadásban József történetének különböző tárgyai elevenedtek meg a színpadon, így nyerhettek betekintést a nézők a bibliai történet eseményeibe. A tárgy- és fakanálbábokkal előadott produkció érzékletesen jelenítette meg, hogy Isten még azt is jóra tudja fordítani, amit az emberek rosszra szántak (1Móz 50,20).
Két produkcióval is megajándékozta a bábfesztivál közönségét a Soproni Evangélikus Egyházközség. A Bárányka bábcsoport Árnyak között is fény, míg a Fényvilág társulat Az élet szép és minden címmel adott elő árnyjátékot; mindkét előadás különleges vizuális világával emelkedett ki a mezőnyből.
A Bátonyterenye–Szúpataki Evangélikus Egyházközség bábcsoportja Mesebeli álmok, csodák című darabjával mutatkozott be a fesztiválon. A hungarocellből készített bábokkal előadott történet igényes kidolgozottsága és szerethető karakterei méltán arattak sikert a közönség körében.
A 2022-es nagy sikere után idén visszatért a fesztiválra – bár más összetételben – a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda bábcsoportja. Álmok című előadásuk színvonalas kivitelezésben mutatta be, miként képes József története megszólítani és tanítani a mai gyermekeket is.
A szakmai zsűri teológiai és bábtechnikai szempontok alapján értékelte a produkciókat. A testület elnöke, Krista Anita bábművész nemcsak méltatta az előadások színvonalát, hanem építő szakmai javaslatokat is megosztott a résztvevőkkel. Külön is kiemelte a felkészítő tanárok elhivatottságát és munkájuk jelentőségét.
A bábfesztivál Szidoly Rolandnak, a gyülekezeti és missziói osztály osztályvezető-helyettesének, ifjúságimunkaág-vezetőnek a zárógondolataival és áldással ért véget.
(A cikk először az Evangélikus.hu honlapon jelent meg. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Szigethy Mátyás)