„A gyülekezeti hittanon már fél éve elkezdtük sorba venni a versenyre kijelölt igeszakaszokat, majd a megyei versenyhez közeledve még jobban koncentráltunk azokra a szövegekre, amelyek előkerülhetnek a megmérettetésen” – enged bepillantást a felkészülés kulisszái mögé Pápai Attila, a gyulai evangélikus gyülekezet lelkésze, akinek 3–4., illetve 5–6. osztályos csapata egyaránt a legjobbnak bizonyult az egyházmegyei fordulón, így jutott el a budapesti döntőbe.
Kérdésünkre, hogy a gyerekek számára mennyire volt különleges, hogy versenyen kell számot adniuk a tudásukról, a lelkész azt mondta: „Hatalmas élmény volt megtapasztalni, milyen odaszánással készülnek, ami csak még tovább fokozódott, miután bejutottak az országos döntőbe. Ez olyannyira így volt, hogy az egyik kisfiút ki is kérték tegnap az iskolából, mert csak a mai döntőre készült, mással nem tudott már foglalkozni. A tudásukat úgy is teszteltem, hogy prédikáció közben kiszóltam a szószékről, hogyan is volt ez Illés történetében – aki pedig a csapat tagja volt, az tudta.”
Egyetemen a mazsolák
Két akadály között el is csípjük egy villáminterjúra az egyik gyulai versenyzőt. A negyedik osztályos Anna azt mondja, a versenyre készülés azért volt izgalmas, mert még többet tanulhatott meg a Bibliából, maga a verseny pedig azért nagy élmény, mert új embereket ismerhetett meg. Kedvenc feladata a bibliai keresztrejtvény volt, és biztos benne, hogy jövőre is indulni fog, ezúttal már az 5–6. osztályosok között.
Ahogyan az emeletről lefelé tartok, nem lehet nem észrevenni az egyik négyfős csapatot. A szentendrei gyülekezetből érkezett lányok a közös készülés mellett a megjelenésüket is egységesítették: Horváth-Hegyi Olivér tanítványai mindannyian napszemüvegben és befonott hajjal veszik sorra az akadályokat.
A két sárszentlőrinci csapatot (3–4. és 7–8. osztályosokat) Nagy Zoltán hitoktató, a gyülekezet felügyelője kísérte el a döntőre. Beszélgetünk a felkészülésről, az aktuális szereplésről is, ő mégis azt emeli ki, hogy több hittanosának – „kis mazsoláknak”, ahogyan kedvesen hívja őket – azért is óriási élmény, hogy a jó megyei szereplés után bejutottak a döntőbe, mert korábban még soha nem jártak Budapesten. „Ráadásul most azt is elmondhatják magukról, hogy egyetemre járnak” – teszi hozzá nevetve.
Nem csak versengés
„A megyei versenyeken közel kétezren indultak el, a legjobbak közül pedig hatvan csapatban kétszáznegyvenen lehettek itt az országos döntőben” – mondja Szidoly Roland lelkész, a gyülekezeti és missziói osztály gyermek- és ifjúságimunkaág-vezetője, az esemény fő szervezője. Hozzáteszi: hogy a kérdések, feladatok összeállítására minden évben teológushallgatókat vagy hitoktatókat és lelkészeket kérnek fel. Egyházunk gyermek- és ifjúsági bizottsága javaslatokat tesz az adott évi verseny témájára, majd a gyülekezeti és missziói osztállyal együttműködésben kijelölik a pontos tematikát. Ehhez készül egy foglalkoztató füzet, amelynek alapján a csapatok megkezdhetik a felkészülést.
A jubileumi, harmincadik hittanverseny a próféták és a próféciák világába hívta kalandozásra a fiatalokat; fel kellett készülniük az Ószövetségből például Illésből és Elizeusból, az Újszövetségből pedig Keresztelő Jánosból.
„Hála és jó érzés jár át, hiszen a munkatársaimon túl a harmincnál is több önkéntesünk odaadó munkájának köszönhetően mintegy ötszáz embert tudtunk fogadni, akik a versenyre, illetve a gyermeknap olyan színes programjaira érkeztek, mint az örömdobolás, a társasjátékterem, az ökokézműves-foglalkozás, a bűvészelőadás vagy éppen Raffai Balázs bibliai történetek által ihletett kémiai kísérletei” – mondja el végül Szidoly Roland.
Ragyogó szemek
Elköszönve tőle a templom felé vesszük az irányt, ahol az első, 1992-ben megrendezett országos hittanverseny fő szervezőjével találkozunk. „Az első forduló akkor a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban volt, ahova több mint száz gyerek jelentkezett. Emlékezetes, amikor Ferenczy Erzsébet az általa tartott áhítat alatt egy tejeszacskóból vette elő a Bibliát, ezzel is jelképezve, hogy mennyire fontos a mindennapi életünkben a Szentírás. A második fordulót itt, a teológián, a harmadikat pedig a Deák téren tartottuk” – emlékezik vissza a kezdetekre Börönte Márta, a Rákosszentmihály–Sashalmi Evangélikus Egyházközség lelkésze.
Kérdésünkre, hogy az első verseny résztvevői közül tud-e olyanról, aki ma szolgálatot vállal az egyházban, Balicza Klárát, az ökumenikus és külügyi osztály külügyi referensét és Csorba Jánost, a Győri Evangélikus Egyházközség igazgató lelkészét említi. Helyszíni riportunkhoz pedig nem is kérhetnénk jobb végszót, mint azt, amit Börönte lelkésznőtől hallunk: „Ezeknek a gyerekeknek, akik hétről hétre olvasták a Bibliát, most ragyognak a szemei. Csodálatos ezt megtapasztalni. A Jóisten kegye, hogy a hittanversenyt minden évben megtartják. Megható látni a jövő egyházának a gyermekeit.”
Az 1–2. osztályosok között a miskolci, a 3–4. osztályosok versenyében a pilisi, az 5–6. osztályosok között a szolnoki, míg a 7–8. osztályosok korcsoportjában a győr-ménfőcsanaki gyülekezet csapata végzett az élen. A végeredmény itt érhető el.
(Szöveg: Balczó Mátyás / Evangélikus.hu, fotó: Pete Dóra)
KÉPGALÉRIA: