Gyülekezeti és Missziói Osztály

MEE

Magyarországi
Evangélikus
Egyház

Grazi tanulmányúton jártak a középiskolai hittanverseny szügyi győztesei

Szeptember 25–27-én Grazba látogattak az első országos evangélikus középiskolai hittanverseny szügyi győztesei, ahol a magyar gyülekezet vendégei voltak.

A Nógrád megyei, Szügyi evangélikus gyülekezet csapata már a második osztálytól kezdve rendszeresen részt vett az Országos Evangélikus Hittanversenyeken. A négy fiatal évről évre lelkesen készült, szorgalmasan olvasták a kijelölt bibliai történeteket, szakaszokat és szép eredményeket értek el. Az egyházmegyei bibliaversenyen mindig maguk mögé utasították a többi csapatot és országos dobogós helyezéseket értek el. De idővel lezárultak az általános iskolai tanulmányok és így fájó szívvel mondtak búcsút a közös, évenkénti készülésnek.  

A 2026 év azonban új lehetőségeket kínált számukra, mert megrendezésre került az I. Országos Evangélikus Középiskolai Hittanverseny. Az immár középiskolásokból álló csapatoknak, egészen új és több fordulóból álló feladatokban kellett bizonyítaniuk a bibliai ismeretekben való jártasságukat, a kijelölt igeszakaszok elsajátítása mellett.

Az 1. forduló egy online, kvíz feladatsor volt. Már itt szükség volt az elmúlt nyolcévnyi hitoktatásban szerzett ismeretekre is és a kreatív kutató munkára.

A 2. fordulóba bejutva, egy maximum öt perces kis filmet kellett készíteniük a kijelölt bibliai szakaszokból választva. Ebben az alkotásban be kellett mutatniuk és értelmezniük kellett egy bibliai történetet, az üzenetét aktualizálva. A kis filmük címe: „Halld meg a hívó szót!” volt.

A 3. forduló, a döntő, amire már csak a tíz legeredményesebb csapatot hívták be, egy jelenléti, interaktív vetélkedő volt a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájában.

A középiskolások számára rendezett Országos Evangélikus Hittanversenyen a Szügyi Evangélikus Egyházközség csapata I. helyezést ért el. Jutalmuk egy külföldi tanulmányút volt Grazba, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezetbe. A győztes csapat tagjai: Borkó Dóra, Mócz Réka, Pauló Panna, Torzsa Dániel. A felkészítő lelkész: Torzsa Tamás.

A tanulmányút során sok élményben és örömben volt része a kis csapatnak és az őket kisérő lelkésznek. A Grazi gyülekezet vezetője, Szeitl Zita lektor gondos szervezése végig kísérte az ottlét napjait. A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek és Ifjúsági Bizottság tagjakén Németh Kitti lelkésznő segítette az utazás előkészítését.

A győztes csapat tagjai a hétvégén egy klasszikus tutajos sétahajókázáson megcsodálták a Mura folyót, békésen ringatózva a napsütéses délelőttön, majd idegenvezető segítségével felkutatták Graz város nevezetességeit. Végigjárták az Unesco Világörökség részét képező óvárost, megnézték grazi vár udvarán lévő híres 15. századi gótikus dupla csigalépcsőt a Doppelwendeltreppet, majd megfigyelték a Mura folyón lebegő, kagyló formájú, acélból és üvegből készült mesterséges szigetet a Murinselt. Mindeközben végig kóstolták a tökmagolajjal készült ételeket, a helyi specialitásokat és megnézték a Glockenspielplatz különleges, az épület homlokzatán zenére táncoló fafiguráit is.

A hosszú és élménydús program után, vasárnap egy tárlatvezetés keretében a barokk Eggenberg-kastélyban (Schloss Eggenberg) voltak, ami szintén a Világörökség része, a kiállított bibliai témájú festményeket megcsodálva. Az épületet a csillagászat és az idő szimbolikája alapján tervezték; pontosan 365 ablaka van.

Délután a Graz-i magyar ajkú evangélikus gyülekezet úrvacsorás istentiszteletén Dr. Wagner Szilárd lelkész hirdette az igét (Lk 14,1-11). Hangsúlyozta, hogy „mindannyiunknak felelőssége van szólni és hirdetni a Jézusi örömhírt, az evangéliumot, hogy gyógyuljanak, erősödjenek, életre keljenek a gyülekezetek.”

Az istentiszteletet követő szeretetvendégség keretében az 1. helyezést elért csapat örömmel beszélt a hittanverseny sajátosságairól, a változatos és sokrétű feladatokról. Örömteli volt látni és megismeri a Grazi magyar gyülekezetet, akik szeretettel és nyitottsággal fogadták őket. Istennek legyen hála értük is!

Szöveg és képek: Torzsa Tamás

Csatolmányok