„Add magad!” - 72 óra kompromisszum nélkül

Frissítve: 2017.02.03. 15:57
Beküldte galambos - 2016, október 11 - 15:48
Közel 8000 önkéntes 330 projektben végzett ökológiai, társadalmi és közhasznú munkát, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék környezetüket, és példát mutassanak: közösen, összefogva egymásért jobb lehet a világ.

A kilenc év alatt az akció csaknem 50 ezer fiatalt mozgatott meg országszerte, akik 150 településen több mint 2500 közhasznú projektet hajtottak végre. Idén is Magyarország mind a 19 megyéje bekapcsolódott, és idén már Erdély, illetve a Partium egy-egy városa is csatlakozott, így összesen 97 településen tevékenykedtek fiatalok.

2016. október 7-én, pénteken 14 órától a budapesti Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában hivatalos sajtótájékoztató keretében a meghívott vendégek részvételével közös program készült a sérült gyermekek számára. Dr. Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök, dr. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest város főpolgármester-helyettese és Fülöp Attila helyettes államtitkár segítettek az intézmény ajtóinak újrafestésében. Az önkéntesek az otthonnak és lakóinak napirendjébe segítettek be, beszélgettek velük, programokat szerveztek számukra, és a felújítási munkálatokban is jelentős segítséget nyújtottak.

Budapesten a három nap alatt csaknem 60 projekthelyszínen összesen több mint 600 fiatal végzett közhasznú tevékenységeket: számos szociális intézmény újult meg kezük nyomán.

A 72 órán belül a Máltai Szeretetszolgálat Idehozzuk a játszóteret projektje elsősorban hátrányos helyzetű gyermekeknek szólt. A gyerekek az egész napos program során kipróbálhatták az ugrálóvárat, az íjászkodást, az arcfestést, egy egyedi ejtőernyőt és még sok más különleges játékot. Különböző állomásokon fedezhették fel a résztvevők az adott alkalom témáját, az akadályokat teljesítve pedig jutalomban részesülhettek. Az önkéntesek együtt játszottak és sportoltak a gyerekekkel. A Segítő Kezek Alapítvány egy III. kerületi átmeneti otthonba szervezett élménynapot, ahová a lelkes fiatalok által levezényelt játékok mellé önkéntes fodrászt és arcfestőt, valamint egy étterem által felajánlott ebédet is hoztak.

Bács-Kiskun megyében hét településen zajlott a munka, közülük Kecskeméten, Kiskunhalason és Soltvadkerten tevékenykedtek legnagyobb létszámban a fiatalok. A jó hangulatú csapatok megyeszerte végeztek tereprendező és felújító munkákat közintézményekben, valamint példás számban látogattak idősotthonokat és egyedül élő, segítségre szoruló időseket.

Baranya megyében a csatlakozó települések közül Pécsen zajlott a legtöbb projekt: itt számos területen segíthettek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. A több mint háromszáz középiskolás főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben segített. Az idei megnyitó díszvendége Sors Tamás paralimpiai bajnok pécsi úszó volt.

Békés megyében csaknem 900 fiatal tevékenykedett, nagy részük Orosházán lett mozgósítva, hogy a település közterein és intézményeiben segédkezzenek. Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Nógrád, Pest és Veszprém megye az idén kisebb létszámban csatlakozott: az egyenként körülbelül 100 főt megmozgató megyékben így is összesen több mint 30 szociális, fejlesztő vagy ökológiai projektet valósítottak meg a sikeresen megszólított fiatal önkéntesek.

Fejér megyében a Székesfehérvár irányítása alatt bevont hét településen is változatos programok valósultak meg: temetők, templomkertek, közkutak újultak meg, valamint a megyeszékhelyen egy állatmenhelyen is segédkeztek a fiatalok.

Győr-Moson-Sopron megyében öt településen több mint 1300 fiatal dolgozott. Győrben többek között két, egyenként több száz méter hosszú kerítést festettek le az önkéntesek. Az egyik projekt egy óvodánál, a másik pedig egy templomnál valósult meg. Továbbá általános iskolások csoportja, néhány egyetemistával és szerzetesnővérrel kiegészülve, betegeket látogatott meg a kórházban. A gyerekek műsort adtak az időseknek, valamint saját kezűleg készített imakártyákat ajándékoztak a fekvőbetegek számára.

Sopronban a fiatalok egyre aktívabban veszik ki a részüket az önkéntes munkákból, és mindig örömmel fogadják az ilyen jellegű megkereséseket, amelyeket lehetőségeikhez mérten igyekeznek támogatni is. Idén is volt erre lehetőség, a fiatalok például parktakarításban vehettek részt. Csornán a több száz fiatal csaknem 20 projektben vehetett részt, a három nap alatt valósággal „elárasztva” a várost. Agyagosszergény is már sokadszor csatlakozott az akcióhoz: a 930 lelket számláló településen 120-an (!) töltötték hétvégéjüket környezetük szebbé tételével.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében nagy múltra tekint vissza az akció: Szolnokon ismét több mint 500 fiatal vett benne részt. A hadisírgondozástól a beteglátogatáson át a cigarettacsikk-szedésig mindenféle önkéntes tevékenységet végeztek. Munkájuk gyakran az egész lakosság figyelmét felhívta az önkéntes munka fontosságára és a fiatalok lelkesedésére, teherbírására.

Komárom-Esztergom megyében Tatabánya ismét több projekttel kapcsolódott be: óvodák és közösségi házak kertrendezése mellett még köztéri faültetés is megvalósult idén. Komáromban a koppánymonostori Mag-ház hozott számos közhasznú tevékenységet az akcióba: a köztéri infrastruktúra felújítása mellett gyermeknapot is szerveztek.

Somogy megyében, Kaposváron és Tabon az evangélikus egyházközség szervezi évek óta az önkéntes akciót. Kaposváron a gyülekezet tagjai, kiegészülve a város önkéntes lakóival, az elmúlt években megtisztították már a Deseda-tó környezetét a szeméttől, lefestették az evangélikus templom előtti kerítést, szedtek szemetet a templom körüli utcákon, idén pedig az evangélikus gyülekezeti ház új épületrészét rendezték be és töltötték meg élettel. Csurgón több mint 300 önkéntes fiatalt sikerült bevonni az akcióba, akik nemcsak a szeméttől tisztították meg a város köztereit, hanem ingyenes játszóházat is üzemeltettek a rászoruló gyermekeknek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye idén is nagy létszámmal, több mint 600 fővel csatlakozott az akcióhoz. Nyíregyháza mellett Apagyon vettek részt sokan a programban: a két településen a felújítási és környezetvédelmi munkák mellett számos szociális projekt is megvalósult, és a segítségnyújtás közben a fiatalok a maguk is épülhettek, nyitottabbá válhattak más társadalmi csoportok iránt.

Tolna megyében a részt vevő kisebb települések mellett Szekszárd is újult erővel „csobbant bele” az akcióba: a megmozgatott fiatalok padokat festettek, lomtalanítottak, papírhulladék szállításában segítettek, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége adománykampányában segédkeztek borítékolással. A szekszárdi akció megvalósításába szervesen bekapcsolódott az Új Nemzedék Központ (ÚNK) újonnan megnyílt közösségi tere is, amely nemcsak helyet adott a nyitó- és zárórendezvénynek, hanem a saját önkéntesbázisát is bekapcsolta az akcióba. Az ÚNK közösségi terei országszerte tizenöt településen csatlakoztak az akcióhoz, többfelé segítve a 72 óra kompromisszum nélkül helyi szervezőinek munkáját is.

Vas megyében Szombathely csatlakozott a legaktívabban az akcióhoz. A több mint száz megszólított önkéntes a felújítási munkák és a szemétszedés mellett lakásotthonos gyermekeket keresett fel, illetve elítélteket látogatott meg a helyi börtönben. Zala megyében Zalaegerszeg mellett Keszthely volt a legaktívabb település: a közterek tisztításán kívül a részt vevő fiatalok időseket segítettek, adományokat gyűjtöttek, a kórház gyerekosztályát pedig őszi díszekkel látták el.

Erdélyben Kolozsvár, idén pedig a Partium legnagyobb városa, Nagyvárad is csatlakozott, ahol a fiatalok egy öregek otthonában tartottak előadást, valamint a városi folyópart egy szakaszát és egy erdős részt tisztítottak meg a hulladéktól. „Hálás vagyok érte nagyon: gazdagodtunk mi is, a város is szebb lett kicsit, a járókelők pedig felfigyeltek ránk, s talán legközelebb jobban odafigyelnek arra, hogy mit hova dobnak” – mondta egy résztvevő.

Október 9-én kora este minden megyében – a fővárossal egyetemben – megtartották a program zárórendezvényét, amelyen a csapatok vezetői élménybeszámolót tartottak, kiértékelték a háromnapos munkát, és megosztották egymással a tapasztalataikat. Bocskor Bíborka fővédnök, aki a vakok gyermekotthonában és egy családok átmeneti otthonában is segédkezett, a háromnapos munka után így nyilatkozott: „Hálás vagyok az utóbbi napok találkozásaiért, és szeretném az új kapcsolatokat ápolni, megtalálni a módját, hogy a továbbiakban is segíthessek” – ezzel szépen summázva a szervezők reménységét, hogy az akció során országszerte olyan kapcsolódások alakulnak ki, melyek év közben, a jövő évi 72 órás rendezvényig is rendszeres önkéntes tevékenységben fognak kibontakozni.

Bővebb információ az esemény honlapján található: http://www.72ora.hu/

Facebook csatorna: https://www.facebook.com/72ora

 

Cimkék: