Kültéri betlehemes állítása, adventi sorozat, valamint úrvacsorai készletek – ADVENT 2015

Frissítve: 2016.03.01. 15:07
Beküldte galambos - 2015, december 7 - 15:20
Kültéri betlehemes állítása, adventi sorozat, valamint úrvacsorai készletek – A Gyülekezeti és Missziói Osztály az adventi időszakban idén is kiemelten segíti a kistelepülések evangélikusságát.

Kültéri betlehemes

A gyülekezetek összefogására építve idén is az ország több településén új betlehemest állíthattak fel. A Gyülekezeti és Missziói Osztály megbízására Pomuczné Domanovszky Éva által alkotott báboknak ugyanis minden esetben a helyi gyülekezet tagjai készítik el a házat, mely aztán az elkövetkezendő években közösen hirdeti adventus Domini üzenetét. Hívogat, közösséget kovácsol, valamint találkozási helyül szolgál kicsik és nagyok, fiatalok és idősek közös örömére. Németh Zoltán osztályvezető a felállított betlehemesekkel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy „az a tapasztalat, hogy olyanokat is megállít, akik egyébként nem lépnek be a templom küszöbén. A gyülekezetek nem egy esetben rendeznek a kültéri betlehemesnél programot, hogy így szólítsák meg a település lakosságát, ezáltal biztosítsanak elmélyedést számukra.” Idén hat településen – Gyón, Domony, Porrogszentkirály, Takácsi, Cinkota, Gyomaendrőd – került átadásra a betlehemes.

Adventi sorozat

Mi a közös Dunaegyháza, Gérce, Kissomlyó, Erdőkertes, Sand, Porrogszentkirály, Barlahida, Szentes, Nagymányok és Baja között? Elsősorban az, hogy mindegyik olyan kistelepülés, melyben szórványban van az evangélikusság. „A helyszínek kiválasztásakor az volt az alapvető szempontunk, hogy olyan evangélikus közösségeket válasszunk ki, ahol – az anyagyülekezetek nagyobb számú ifjúságától eltérően – kicsi az ifjúság, így nem tudnak önálló adventi sorozatot létrehozni. Célunk, hogy számukra nyújtsunk elmélyedési, közösségi élményt” – vallja Németh Zoltán. Az osztályvezető hangsúlyozza, hogy „az adventi sorozat ezáltal nemcsak az anyagyülekezetek felől gesztus, hanem kifejezi azt is, hogy az Országos Iroda is számon tartja őket.” A Balogh Éva, Németh Zoltán és Völgyessy Szomor Fanni szolgálatával megvalósulót adventi sorozatot ének, meditáció, istentisztelet, közös beszélgetés, meghitt együttlét jellemzi, melyek a közösségépítésen kívül az egyéni elcsendesedésre is lehetőséget adnak. Az eddigi élményekről Németh Zoltán kiemeli, hogy „az összejövetelek különlegessége hogy nemcsak ökumenikus, vagyis az adott kistelepüléseken az összes felekezet képviselteti magát, hanem olyan missziói alkalom is, melyre – a megszólítás és a felépített program színvonala által – azok is eljönnek, akik kimondottan egy istentiszteletre nem mennének el, de egy adventi műsorra igen.” Az egyes előadásokat követően a helyi gyülekezet szeretetvendégséggel készül, így biztosítva a kötetlen együttlét, a közös beszélgetés örömét. A sorozat azonban még nem ért véget, hiszen karácsonyig még Boba, Rábaszentandrás, Szilsárkány és Pitvaros lakosságához is elmennek a szolgálattevők.

Úrvacsorai készlet

Vannak gyülekezetek, speciális istentiszteleti helyszínek, ahol nehézséget okoz az úrvacsorai készlet beszerzése. Az igényt felismerve a Gyülekezeti és Missziói Osztály gyülekezeti referense, Balogh Éva idén is koronghoz ült, hogy agyagból megformázza a kelyhet és paténát. „Az a célunk, hogy a kisebb gyülekezeteknek se okozzon nehézséget, hogy legyen saját úrvacsorai készletük – fogalmaz Balogh Éva, aki elmondja, hogy idén tizenhat készletet készített el és adtak át. „A teljesen egyszerű formavilágú hagyományos úrvacsorai készlettől a díszítettig sokféle készletet készítek, hogy a gyülekezek kiválaszthassák a számukra közel állót, amit valóban a sajátjuknak éreznek” – mondja az alkotó. Balogh Éva kiemelte, hogy az úrvacsorai készletek a Gyülekezeti és Missziói Osztálytól a jövőben is igényelhetők, igyekeznek kielégíteni a felmerülő kéréseket.