Kedves Gyülekezeti Elnökségi Tagok, Kedves Presbiterek!
Ahogy a nyár elején már hírül adtuk, szeptember 19-én szombaton kerül megrendezésre az EPOT, vagyis az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója Budapesten, a Tüskecsarnokban.
Nagyon kérjük a lelkészek és felügyelők segítségét, hogy a regisztrációs időn belül lehetőleg minden presbiterhez juttassák el ezt a meghívó és tájékoztató levelet a mellékleteivel és a regisztrációs linkkel, illetve tegyék lehetővé a presbitereknek a regisztrációt. Jövő héten plakátokat és szórólapokat is eljuttatunk minden gyülekezetbe.
Regisztrálni, jelentkezni az alábbi linkre kattintva már a mai naptól lehet: https://goo.gl/sF2m9D
Részletes program és sok egyéb információ a mellékletben található.
Köszönettel és várva a találkozást üdvözöllek Benneteket a szervezést végző munkatársaim nevében is: Németh Zoltán, a Gyülekezeti és MIssziói Osztály osztályvezetője
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel” (Zsolt 100,2)
Evangélikus presbiterek országos találkozója
Sokféle kegyelem – közös szolgálat
Felkészülés a reformáció kezdetének 500. évfordulójára
2015. SZEPTEMBER 19. (SZOMBAT), BUDAPEST, TÜSKECSARNOK
Program
9.00–10.00: Érkezés (lehetőségek, ehetőségek piaca), fúvószene
10.00: Nyitóáhítat: „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (1Pt 4,10) – Gáncs Péter
10.15: Köszöntés – Prőhle Gergely
10.30–11.00: Előadás: A reformáció világtörténelmi mérlege – Jeszenszky Géza
11.00–12.20: Intézmények a gyülekezetekért (filmek + beszélgetés)
-
óvoda, diakónia, teológia, iskola és külügy
12.20: Imádság – Fabiny Tamás
12.30–13.10: Ebéd (lehetőségek, ehetőségek piaca)
13.30–14.30: Szekció 1.
14.45–15.45: Szekció 2.
16.00–16.15: Kiértékelés – Radosné Lengyel Anna vezetésével
16.15: Úti áldás – Szemerei János
Szekció 1.:
1. Amikor nem ÉS, hanem VS. Gyülekezet és lelkész közötti konfliktusok jellemzői és kezelési lehetőségei – Ugrin Erzsébet
2. A képzett presbiter! – A presbiterképzés jövője, a jövő presbitere – Hafenscher Károly
3. Reformáció 500 – A legfontosabb, amit egy ünnepért tehetünk: az előkészület – Birkás Antal
4. Hogy fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? – Fábri György
Szekció 2.:
1. Iskolai hitoktatás és gyülekezet. Hoz vagy visz? – Kodácsy-Simon Eszter
2. Hagyomány, hűség, áldozathozatal, derű. Csak néhány szó „az öregek szótárából”. Az idősek helyzete gyülekezeteinkben – Kőrösi Krisztina
3. Képesek vagyunk rá! Illusztráció és igehirdetés. Vetítéssel egybekötött beszélgetés a Luther-rajzfilmről – Fabiny Tamás, Richly Zsolt
4. Az élő gyülekezet ismérvei, a gyülekezeti élet szakaszai: megnyerni-megtartani-felkészíteni-elengedni/kiküldeni – Sefcsik Zoltán
Regisztrálja ITT gyülekezetét.
Kedves Leendő EPOT Résztvevők! Kedves Lelkészek!
Engedjétek meg, hogy egy egészen gyakorlatias leírással segítsem a regisztrációt.
1. Az első egyik legfontosabb lépés a gyülekezetedhez tartozó presbiterek, presbitertársak tájékoztatása, motiválása személyes megszólítással, illetve a program, a plakát továbbküldésével. Kérlek a presbiteri ülésen, a presbiteri levelezőlistán, személyes találkozás estén, templomi hirdetésben, stb. élj ezzel a lehetőséggel.
2. Egy megfelelő személy kiválasztása, felkérése a presbitériumból - lehet a lelkész, a felügyelő, vagy bárki más - aki összegyűjti az adott gyülekezet résztvevőit és a megadott linken "beregisztrálja" őket. Ő az a bizonyos kapcsolattartó, akinek bizonyos adatait meg kell adni a felületen. A többieknek csak az összesített létszámát kell a kapcsolattartónak beírnia a "résztvevők száma" rubrikába. (Tehát nem kell mindenkinek külön egyénileg jelentkeznie, hanem csoportos regisztráció történik a kapcsolattartó által.)
3. Kétféle jellegű étkezést tudunk biztosítani, normált és vegetáriánust. Csak a vegetáriánust igénylők számát kell megadni, a többi értelemszerűen normál igénylést jelent.
4. Nagyon fontos információ nekünk a szekcióüléseken való részvételi szándék jelzése. 2x4=8 szekció lesz, ami azt jelenti, hogy egy résztvevő a szekció1 és a szekció2 felkínált lehetőségei közül választhat egyet-egyet, összesen tehát kettőt. Itt a választásnál és a regisztrációnál arra kell figyelni, hogy egy adott presbiter esetében a két kiválasztott téma egyike a szekció1, a másik a szekció2 csoportból legyen, hiszen még egy evangélikus presbiter sem képes egy időben két helyszínen jelen lenni:)
5. A kapcsolattartónak tehát a jelentkező presbitertől azt kell megkérdeznie, hogy milyen étkezést kér, és hogy melyik témát választja a szekció1 és melyiket a szekció2 témái közül, ennek eredményét összesíteni és így elvégezni a regisztrációt.
Elnézést ezért a sokaknak talán felesleges részletezésért, de - hasonló helyzetek esetén magamból kiindulva - hátha nem egyértelmű mindenkinek a regisztráció folyamata. A regisztrációs felület legegyszerűbben az evangeleikus.hu-ról érhető el. (A levélben küldött hivatkozás nem mindenkinél működik, egyes visszajelzések szerint.)
Segíteni szeretnénk ezzel is - és ti is sokat segítetek nekünk a szervezésben, előkészítésben - hogy jó érzéssel, örömmel tölthessük együtt a napot és részesülhessetek annak áldásaiból.
Ha a rendezvénnyel, a regisztrációval kapcsolatban bármiféle kérdésetek lenne, munkatársaimmal együtt állunk szíves rendelkezésetekre.
A Titeket hívó "házigazda" országos és kerületi felügyelők köszöntését is tolmácsolva üdvözöllek én is Benneteket, a szintén az osztályunk által szervezett révfülöpi családos táborból: Németh Zoltán