Sorban állás volt a játékokért a Luther 499,- sátorban, ahol a reformáció ötszázadik évfordulójára készülve játékos, szórakoztató programokkal várták a Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársai a Szélrózsa találkozó résztvevőit. A játékok ismeretterjesztő tartalommal is bírtak, hiszen az Activity Hittivity-vé alakult, a totónál pedig reformációval kapcsolatos kérdésekre lehetett válaszokat adni. „Ezek a játékok lehetőséget adnak arra, hogy a reformációról beszélgessünk, olyan, mintha játékosan tartanánk egy hittanórát” – fogalmazott Németh Zoltán.
A sátornál nagyméretű, csoportos játékokban is részt vehettek a fiatalok, gyülekezeti csoportok. Ilyenek voltak többek között az „Élő malom” vagy a Ki nevet a végén című játékok. Az osztályvezető elmondta, hogy a játékok a későbbiekben a gyülekezetek számára is elérhetőek lesznek.
Németh Zoltán az evangelikus.hu kérdésére a Szélrózsán felállított Evangélikus képeskönyvről is beszélt. Az osztályvezető elmondta, hogy a nagyméretű könyv egyben a reformáció szimbóluma is, hiszen a könyvnyomtatás és a reformáció nem választható el egymástól.
Luther 499,-
– Interjú Németh Zoltánnal