Luther esték 2017 - Felhívás

Frissítve: 2017.04.24. 15:56
Beküldte galambos - 2017, február 4 - 09:33
Február 20-ig várjuk a gyülekezetek jelentkezését a Gyülekezeti és Missziói Osztály meghívható programjára, a Luther estékre.

Kedves Lelkésztestvérek, Munkatársak!

A Gyülekezeti és Missziói Osztály egyik kínálata a gyülekezetek számára minden évben a böjti és adventi körútjaink, amelyek keretében kb. 70 gyülekezetbe jutottunk el eddig az elmúlt években. 2017-ben szeretnénk ezt a kínálatunkat az ünnepi évre tekintettel Luther műsorként megvalósítani.

Felépítése hasonló a böjt/adventi műsorainkéhoz, tehát énekek és prózai szövegek váltakoznak benne. Tartalmilag a közel egy órás műsor átfogó képet próbál adni Luther életéről, valamint teológiai gondolkodásáról, hitéről, istenkapcsolatáról.

Elképzelésünk szerint jól illeszthető az ünnepi évben a megemlékezések jegyében tartott különböző gyülekezeti programok sorába, illetve kis gyülekezeteknek segítséget jelenthet abban, hogy helyi, saját program keretében ünnepelhessék az ötszázadik évfordulót.

A gyülekezeti igényeket február 20-ig várjuk ide, a gyulmisz@lutheran.hu email címre.

Az alkalmi társulat négy főből áll, Völgyessy Szomor Fanni énekel, Balogh Éva, Bárdossy Tamás és Németh Zoltán a prózai szövegeket szólaltatják meg. A szövegek lutheri iratokból, levelekből, asztali beszélgetésekből válogatott részletek, a fent említett szándéktól vezérelt szerkesztéssel és szerény dramatizálással :)

A jelentkezőkkel február végén, március elején egyeztetjük az időpontot, hogy az adott gyülekezetbe mikor tudunk elmenni. Kb. 30 szolgálatra lesz kapacitásunk az év folyamán, márciustól decemberig. (A nyári hónapokban az előadás szünetel. Sokat segít, ha van konkrét időpontra 2-3 javaslat – tehát egynél több –, vagy elképzelés arról, hogy az év folyamán melyik időszak, hónap lenne az igénylő gyülekezetnek a legmegfelelőbb.

Várjuk a jelentkezéseket!

Munkatársaim nevében is szeretettel: Németh Zoltán

Cimkék: