Régen volt. Vagy harminc éve. Egy tucat teológushallgatóval a Börzsönyben kirándultunk, én voltam a túravezető. El is tévedtünk visszafelé a Csóványosról. Ránk sötétedett. Akkoriban a turistatérképen és a fákra festett jeleken kívül nem volt semmi egyéb navigációs eszköz, amelyet segítségül hívhattunk volna. Nem voltak világító telefonjaink, de még zseblámpát sem vittünk magunkkal. Ráadásul ha nem látsz az orrodig sem, nem tudod, hogy hol vagy, akkor a térkép és a jelzések sem segítenek. Csak az irányt sejtettem, hogy merre kell haladnunk.
Annyira sötét volt, hogy láncot alkotva az előttünk haladó nadrágszíjába kapaszkodtunk, hogy legalább egymást ne veszítsük el. Nevettünk. És féltünk. Talán azért is nevettünk annyit, mert féltünk. Máig elevenen él bennem ez az egymásba kapaszkodó, félve vidám botorkálás a vaksötétben. És hallom azt a felszabadult ujjongást, ami kiszakadt belőlünk, amikor megpillantottuk a kulcsosház világító ablakát. Teljesen valószerűtlen volt, leginkább csodának nevezhető. Hogy egyszer csak hirtelen ott volt előttünk a cél.
Ötödik éve – az első évben még csak elektronikus formában – jelenik meg a bibliaolvasó Útmutató alapján készülő napiige-sorozat, rövid igehirdetésekkel és imádságokkal. Az öröknaptárszerűen – tehát nem csak a vonatkozó évben – használható kiadványt eredetileg csak három egymást követő évben terveztük kiadni, gondolván, hogy háromszor háromszázhatvanöt áhítat bőséges gyűjtemény ahhoz, hogy éveken át a napi elcsendesedés fényforrása lehessen azoknak, akik szívesen olvasnak rövid prédikációkat a Szentírás olvasása mellett.
Elsőként és leginkább mi lepődtünk meg a kiadvány sikerén és népszerűségén, azon, hogy hányan olvassák napi rendszerességgel különböző csatornákon hozzáférve – könyv, honlap, Facebook-oldal, levelezőlista, regionális rádióműsorok –, és hányféle felhasználási módja van az egyéni, családi, gyülekezeti, de még munkahelyi közösség keretei között is. Ez lett az oka annak, hogy Galambos Ádám kollégánk immár ötödik éve veselkedett neki a kiadással járó szerkesztői feladatoknak, hiszen mára elmondható, hogy az egyházunkban oly népszerű Útmutató összenőtt az adott évre szóló áhítatgyűjteménnyel.
Végezetül pedig hadd mondjam el: nem, nem tévesztettem el a 2023. évre szóló gyűjtemény címét – A fény felé –, hanem szándékosan gondoltam tovább így írásom címében: a fény felénk.
Mi ott, a sötét erdő sűrűjében, miközben igyekeztünk a fényt megtalálni, tényleg azt éltük át, hogy a fény jött felénk, jött elénk. Abban van bizakodásunk, hogy a kedves olvasók is átélik ezt a lelki élményt: hogy miközben életük küzdelmeinek erdejében igyekeznek kiutat találni, egyszer csak észreveszik, hogy az áhítatokon keresztül feléjük jön, hozzájuk érkezik Isten szeretetének fénye.
Áhítatot könyvből vagy képernyőről olvasni látszólag magányos dolog. Ennek a kiadványnak az esetében korántsem az. Közel százharminc szerző – az előző évi kiadványhoz képest közöttük harminc új – és naponta több ezer olvasó kapaszkodik össze, kapaszkodik Isten igéjén kívül egymásba is benne. Hivatkozások, idézések, megosztások, a szerzőknek küldött köszönetek vagy feltett kérdések, visszajelzések árulkodnak arról, hogy vidáman-félősen együtt, közösen éljük át „a fény felé” és „a fény felénk” kettős élményét.
A fény felé – Lelki útravaló az év minden napjára
Szerkesztette: Galambos Ádám
Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztály, Luther Kiadó, 2022
A kiadvány a Luther Kiadó online áruházában érhető el.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. november 6–13–i 87. évfolyam 43–44. számában jelent meg.
