Háló-Zsák – Bemutatjuk az első evangélikus online tábort

Frissítve: 2020.08.28. 18:03
Beküldte galambos - 2020, június 30 - 17:29
„Idén nem pakolod össze a hátizsákodat a táborba indulván, de igyekszünk a háló-zsákodat minél több közös élménnyel megtölteni” – olvasható a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya által szervezett első online napközis tábor invitálásában. Darvas Anikó táborvezetőt kérdeztük, hogy milyen programokkal és élményekkel készülnek a táborra.

– Július 6–10. között rendezitek meg az online tábort. Kiket vártok a képernyők elé?

– Kalandvágyó felsősöket, de persze jöhetnek az unatkozók is. Új emberekkel találkozni mindig kaland, sőt szerencse – a szerencse szavunk a déli szláv nyelvekből került a magyarba, és eredetileg összetalálkozást jelent. Ilyen értelemben jó szerencsében reménykedünk, jó találkozásban nyitott, érdeklődő, rejtvényszerető fiatalokkal, találkozásban Istennel. Tudjuk, hogy nem az igazi csak videóhívásban találkozni egymással, de jobb, mint a semmi. Idén úgy tűnt, egyáltalán nem lehet ottalvós táborokat (sőt, egyáltalán táborokat) szervezni, és bár hála Istennek, végül vannak táborok, de ezen a nyáron sokkal kevesebb a lehetőség, ezért szeretnénk felajánlani, hogy találkozzunk, játsszunk, kalandozzunk így. Igyekszünk, hogy ez egy jó élmény legyen így is. És hogy kiknek ajánljuk? Inkább kiknek nem… akik befelé fordulóak, jobban érzik magukat, ha meg sem kell szólalniuk, nem lelik örömüket abban, ha másokkal együttműködve, közösen kell egy feladatot, rejtvényt megfejteniük, azok valószínűleg nem éreznék igazán jól magukat a programban. Akik nyitottak az együttgondolkodásra, a közös fejtörésre, akik szívesen beszélgetnek, akik nem adnak fel egy rejtvényt az ötödik másodperc után, azok minden bizonnyal jó élményekkel töltődnek majd.

– Számos különleges programmal készültök. Milyen nyomozásra számíthatnak a jelentkezők?

– Cselovszky Ferenc Deák téri evangélikus lelkész "nagy játékainak" egyikét játsszuk majd le. Egy mini krimibe helyezkedünk bele, nyomozócsapatokká alakulnak a játékosok, a tanúkat beépített segítők alakítják majd, a táborozók az ő kikérdezésükkel göngyölítik majd fel – reménység szerint – a bűntényt. 

– Hogyan valósul majd meg a kézműveskedés, vagy az online társasjátékozás?

– A kézműveskedéshez nagyrészt olyan alapanyagokat használunk majd fel, amelyek minden háztartásban fellelhetőek, esetleg lesz, amit postán kapnak meg a résztvevők. A kapcsolat, mint az egész héten, Zoomon lesz videóval, terv szerint két kamerával: egy fixen állóval és egy mozgatható, közeli képet mutatóval mutatjuk majd az alkotás egyes lépéseit.
A társasozáshoz két, webes felületen játszható játékot választottunk. A játékvezető végig jelen lesz a hívásban, és segíti a bejelentkezést, vezeti a játékot. Ezt a többi program kapcsán is kiemelem: a videóhívásokban, a Zoomon keresztüli programokban mindig jelen lesz az egyik vezető, csak a Viberen megvalósuló telefonhívások azok, ahol "maguk" lesznek a gyerekek a csapattagokkal (amikor a csapatok közösen fejtenek rejtvényt, illetve amikor a nyomozós játékban kihallgatják a tanúkat).

– A különböző foglalkozásokon túl, miben fog megnyilvánulni az, hogy evangélikus tábor a Háló-zsák? Lesznek áhítatok, bibliaórák is?

– A délelőttöt mindig egy közös bejelentkezéssel kezdjük, beszélgetéssel, áhítattal, és amikor egyszerre végeznek a csapatok, azoknak a programoknak a végén közösen zárjuk a napot, hálát adva az újabb élményekért, az adott napért. 

– Az ország különböző pontjairól kötitek majd össze digitális módon a fiatalokat. Miként lehet az online világban közösséget formálni? Célja a tábornak, hogy a fiatalok megismerjék egymást?

– Online közösségek… emlékszem, mikor húsz évvel ezelőtt lett nálunk is otthon internet, mekkora élet folyt az úgynevezett chat-szobákban, és sok kapcsolat, személyes találkozó született ezekből. Követek olyan blogot, amelynek az olvasói néhány havonta, félévente találkoznak egymással, szóval úgy látom, igenis lehet egy online közösségből valóságos közösség is. Adja Isten, hogy ennek a tábornak a résztvevőiből is legyen! Ha nem is közvetlen célja a tábornak a személyes megismerkedés, de ha úgy alakul, jó lenne, ha a fiatalok nem csak itt, az online térben találkoznának, hanem kíváncsiak lennének egymásra, és akár tartanák a kapcsolatot egymással a későbbiekben is, majd pedig 2021-ben egy közös nyári ottalvós táborban személyesen is megismerkedhetnének.

Háló-zsák – Evangélikus online napközis tábor
A tábor időpontja: 2020. július 6-10.
Ajánlott korosztály: felső tagozat
A tábor díjtalan!
A táborra július 3-ig lehet jelentkezni!
Jelentkezési felület az alábbi linken: https://forms.gle/8vFPseM9k6Wygydn6(külső hivatkozás)

(A cikk az evangelikkus.hu oldalon jelent meg.)