Megoldhatatlan problémák ellenére is elégedetten? – Nyílt nap a házasságról

Korosztályuk és párkapcsolati státuszuk tekintetében is színes volt a résztvevők köre a Nyílt nap a házasságról, nyíltan a házasságról című rendezvényen. A házasság és az elköteleződés évének kiemelt programját november 8-án tartották egyházunk budapesti székházában több mint nyolcvan érdeklődő jelenlétében. Fiatalabb és idősebb párok éppúgy elfogadták a szervező gyülekezeti és missziói osztály meghívását, mint egyedülállók. Volt, aki nem elsősorban magánemberként vett részt az alkalmon, hanem azért, hogy lelkészként, hitoktatóként a rábízott gyülekezeti tagok vagy iskolások körében kamatoztathassa az itt megszerzett ismereteket. Nem utolsósorban pedig lelki útravalót, töltekezést is kínált a program.

A nyílt nap résztvevőit Németh Zoltán, a tematikus év koordinátora köszöntötte. Az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának vezetője Leibniz (1646–1716) német filozófus híres tézisére („a világ, amelyben élünk, a létező világok legjobbika”) utalva úgy fogalmazott: férfi és nő kapcsolata terén is ki lehet jelenteni, hogy a párkapcsolatok lehetséges variáció közül a házasság a legjobb, még ha olykor nehéz is megtalálni az egymáshoz vezető utat.

Heinemann Ildikó lelkész, lelkigondozó áhítatában a vérfolyásos asszony meggyógyításának történetén (Mk 5,25–34) keresztül annak átgondolására hívta a jelenlévőket: ők vajon beletörődnek a terhekbe, amelyeket hordoznak, vagy küzdenek ellenük, mert valami szebbet álmodnak maguknak? És ha megtörténik a csoda, akkor – fordította még személyesebbre a kérdést az igehirdető – beérjük annyival, vagy engedjük azt is, hogy Jézus ránk nézzen, megszólítson minket, visszaadja a méltóságunkat és megáldjon bennünket? Amikor vele személyes kapcsolatba kerülünk, akkor jön el számunkra a kegyelem ideje, az üdvösség napja (vö. 2Kor 6,2).

A délelőtti plenáris rész főelőadását Pál Feri atya tartotta. A római katolikus pap mentálhigiénés szakemberként beszélt arról: lehetséges tartósan és elégedetten együtt élni valakivel, avagy egy párkapcsolatban nem szükségszerű a magányossá válás, meg lehet őrizni az összetartozás érzését.

Előadását John M. Gottman amerikai családterapeuta megállapítására fűzte fel: a kapcsolatainkat egy idő után nem a problémák teszik tönkre, hanem az, ahogyan egymással bánunk, amikor problémáink vannak. Konfliktus esetén ugyanis hajlamosak vagyunk azt keresni, kinek van igaza (miközben valójában sem a férj, sem a feleség nem birtokolja a teljes igazságot, hanem csak egy-egy része van náluk), és hatalmi harc veszi kezdetét a felek között. Azok, akik addig meghitt bizalomra törekedtek – olyasfajta kapcsolódásra, amelyben vállalják a mezítelenségüket, kiszolgáltatottságukat, sebezhetőségüket –, ilyenkor felszámolják az intimitás feltételeit, „páncélt öltenek és pajzsot ragadnak”. Ha rendszeresen ezt teszik, akkor néhány év alatt eljutnak oda, hogy nem lesz kedvük tovább a kapcsolatban maradni, vagy ha maradnak is, nem fogják benne jól érezni magukat.

Gottman tizennégy éven át tartó kutatása megmutatta: előbb-utóbb a párok közel hetven százaléka megoldhatatlan problémákkal szembesül – ugyanakkor vannak köztük olyanok, amelyek ennek ellenére boldogok és elégedettek. Titkuk „csupán” annyi: megtanulnak együtt élni a megoldhatatlan problémáikkal.

A megoldhatatlan problémák érzékeltetésére Pál Feri két példát említett; ezek alkatiak, a felek személyiségjegyeiből fakadnak. Ilyen lehet, ha a pár tagjai jelentősen különböznek abban, hogy intro- vagy extrovertáltak (visszahúzódóbbak, hamarabb telítődnek a világgal, vagy épp ellenkezőleg, lételemük a pezsgés, és mindenben részt akarnak venni), illetve idegrendszerüket, temperamentumukat tekintve lassúak vagy gyorsak. Ezekben az adottságokban jelentős változás nem várható, és ez a két tényező bőven elég ahhoz, hogy a mindennapokban állandó feszültséget keltsen.

De min múlik, hogy egy férj és egy feleség felül tud-e emelkedni az ilyen jellegű nehézségeken? Pál Feri természetesen a receptet sem volt rest megosztani a jelenlévőkkel. Ezek a párok egyrészt időt, energiát, figyelmet szánnak arra, hogy megértsék, mi történik bennük, mi történik a másikban, és mi történik közöttük. Másrészt arra törekednek, hogy kifejezzék egymás felé az érzelmi összetartozásukat, még akkor is, ha mást gondolnak vagy éreznek valamivel kapcsolatban. Emellett olyan emlékeket őriznek egymásról, amelyek tudatosítják bennük: szeretik, becsülik, tisztelik a másikat, és a javát akarják. Konfliktus esetén ezeket hívják segítségül ahhoz, hogy felülkerekedjenek a haragjukon, és úrrá legyenek azokon az ösztönös – biológiailag, élettanilag meghatározott – reakcióikon, amelyek a másik bántására, leértékelésére, ellenségként kezelésére indítanák őket.

Nem utolsósorban – jegyezte meg az előadó – ezek a párok rendszeresen átélik azt, hogy biztonságban vannak egymás mellett, biztonságban érzik magukat a másikkal, és képesek is ennek az állapotnak az elérésére. A megfelelő összetételű „boldogsághormon-koktél” termelődéséhez mindössze másfél-két percnyi összeölelkezésre van szükség – de idő szűkében hat másodperc csókolózás is elégséges lehet annak eléréséhez, hogy azt érezzük, szeretjük a másikat.

Konklúzióként Pál Feri azzal a biztatással foglalta össze mondanivalóját: minden további negatív következmény nélkül lehetnek megoldhatatlan kapcsolati problémáink, ha közben jól bánunk egymással.

Délután több műhelyfoglalkozás közül választhattak a résztvevők; mindenki kettőn vehetett részt. Az előzetes jelentkezés alapján a legnépszerűbbnek Guba Imre és Guba Judi „Ölelj át!” csoportvezetők foglalkozása bizonyult: ők két turnusban is rámutattak azokra a csapdahelyzetekre, amelyek távolságot szülhetnek a pár tagjai között, és azt is felvillantották, milyen lépéseket tehetnek azért, hogy érzelmileg elérhetők maradjanak egymás számára.

Ugyancsak sokakat vonzott a KétIgen Alapítvány képviselői, Makovsky Miklós és Makovsky Király Zsuzsanna által tartott foglalkozás. A szervezet által kínált programok célja szintén az, hogy praktikákkal, ötletekkel, kommunikációs gyakorlatokkal segítsék a párokat kapcsolatuk megerősítésében. A már egymás iránt elkötelezettekre fókuszál az Alpha Alapítvány házaskurzusa is. Ezt a lehetőséget a gyülekezetek is fel tudják kínálni az érdeklődők számára, az ebben rejlő lehetőségről Czinkiné Bálint Lea adott tájékoztatást. [A témában vele készült interjúnk itt olvasható. – A szerk.]

A szervezők azokra is gondoltak, akik még – vagy újra – a párkeresés kihívásaival küzdenek. Ők Száraz Gábor párválasztási-házassági-párkapcsolati tanácsadó vezetésével beszélgettek arról, mi a normális, mi az ideális, milyen társra vágynak valójában, és hogy a hozott minták miképpen gátolhatják őket abban, hogy felismerjék az igazit. A válás folyamatában érintettek Heinemann Ildikó és Rihay Szabolcs evangélikus lelkészekkel, mentálhigiénés szakemberekkel beszélgethettek.

Azokat, akik az aktuális nehézségükhöz megfelelő segítő szakember megtalálásához szerettek volna kapaszkodót kapni, Szakács György mentálhigiénés szakember, a gyülekezeti és missziói osztály gyülekezeti referense várta. A szexuális nevelés alapvetéseiről, dilemmáiról, az e témában elérhető, ebben támpontokat adni tudó szervezetekről, programokról Semsey Gábor mentálhigiénés szakember, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének munkatársa vezetésével beszélgettek a workshop résztvevői.

A tartalmas nap végén Németh Zoltán adott áldást a jelenlévőkre, akik eközben fizikailag is megérezhették, mit jelent egyidejűleg támaszt találni a mellettünk lévő emberben és támaszt adni neki. Sokféle szerepünkben, így férjként és feleségként is egyszerre van jelen az életünkben ez a kettő.