Somogyvári Flóra és Júlia együttműködésről, egyensúlyról, lelki élményekről
A szó egyházi értelmében testvéri közösséget élhetünk át kétévente a Szélrózsa találkozókon. Ráadásul egyre többen családdal érkeznek, így a szó szoros értelmében is igaz a testvéri fesztiválozás. A Sopronban rendezett jubileumi, tizenötödik Szélrózsa kuriózummal szolgált a kulisszák mögött is: a szervezők csapatában egy testvérpár dolgozott együtt több mint egy éven át az előkészítésben, a lebonyolításban azért, hogy aztán a résztvevők a legjobb élményekkel gazdagodjanak a találkozón. Somogyvári Flóra, a soproni gyülekezet parókus lelkésze és Somogyvári Júlia Szélrózsa-koordinátor félszavakból is értik egymást, mindketten erős szálakkal kötődnek az egyházi szolgálathoz, az ifjúsági munkához.
Somogyvári Flóra egyidős a Szélrózsával, s ezen a kerek évfordulón (a tizenötödik fesztivál harminc évet ölel fel) szinte „vele együtt ünnepelhetett”: az Úristen úgy intézte, hogy épp a házigazda gyülekezet lelkészeként lehetett jelen.
„Az 1996-os váraljai, ma már történelemmé vált első Szélrózsa idején néhány hónapos voltam. Épp a két évvel ezelőtti nyíregyházi találkozó után, 2024 augusztusában kerültem Sopronba, ahol dr. Tóth Károly lelkész mellett én is parókus lelkészként szolgálok. Olyan érzés, mintha mindig is itt lettem volna: nagyon szeretem a város hangulatát. Gyerekként többször nyaraltunk itt a szüleimmel, így már akkor felfedeztük a város szépségét. Mindig azt éreztük, szívesen visszajövünk ide. Amikor pedig ideköltöztem, a gyülekezet annyira befogadó volt, hogy rögtön tudtam: megérkeztem. Most pedig a szélrózsás fiatalokat köszönthettem immár Luther-kabátos lelkészként” – meséli az idevezető út állomásait.
Somogyvári Júliának – vagy ahogyan szerte az egyházban ismerik: Julcsinak – is megvan a maga Szélrózsa-története: „A 2014-es soltvadkerti volt az első, Flórával közös Szélrózsánk, de az igazán meghatározó élményünk a mátrafüredi találkozó volt, ahol mindketten a regisztrációs csapatban önkénteskedtünk. A Mátrában, majd Bükön megszerzett tapasztalatok segítettek, irányítottak a jelenlegi pozícióm felé is: 2021 őszén lettem Szélrózsa-referens, így a soproni találkozó már a harmadik volt, amelyen a koordinátor szerepét láttam el.”
Kulisszák mögött
Julcsi feladatáról, felelősségi köréről is érdeklődtünk, annál is inkább, mert a „backstage-ben” – a háttérben – zajló munkába ritkán van módjuk bepillantani a Szélrózsa-résztvevőknek.
„Mint koordinátornak elsődleges feladatom a találkozó adminisztratív hátterének biztosítása, s bár hivatalosan nem vagyok tagja a Tízeknek, a gyűléseken nemcsak részt veszek, hanem az ott meghozott döntésekben is részt vállalhatok” – osztja meg velünk a fiatal munkatárs.
Vendégszeretetet, kedvességet és profizmust érezhettünk a találkozó idején, és mindez az apró részletekben is tetten érhető volt. Kivették a részüket a munkából a helybeli fiatalok: az evangélikus oktatási intézmények diákjai – akik közül sokan önkénteskedtek – csakúgy, mint a felnőtt gyülekezeti tagok.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan fogadta tavaly a gyülekezet a hírt, hogy idén házhoz jön a találkozó. „Szívből örültünk neki, hogy a gyülekezetünk pályázatát fogadták el a szervezők. Nagyon vártuk – ebbe a gyülekezet minden tagját beleértem –, hogy eljöjjön ez az alkalom. Persze az ifisek szeretik, hogy a Szélrózsa vándortalálkozó, azaz mindig útra lehet kelni valahova, s meg is jegyezték: furcsa lesz, hogy most nem kell utazniuk. Aztán amikor látták épülni a tábort, már ők is azt mondták: nagyon örülnek, hogy itt rendezik meg. Egészen másfajta izgalmakat és feladatokat hozott ez az önkéntes diákoknak is” – válaszol a lelkésznő.
Julcsinak már rutinja van a Szélrózsa-szervezésben, de a soproni más volt számára. És hogy mit emelne ki így, hogy az egyik házigazda lelkész történetesen a testvére? „Minden Szélrózsa-helyszínnek megvannak a maga kihívásai – valami ismétlődik, valami mindig új. A soproni helyszínt illetően sok szempontból a gyulai alapokhoz kellett visszatérnünk a szervezés során, és amit Nyíregyházán megszoktunk, az itt sokszor egészen máshogy működött. Nekem személy szerint egyszerre adott sokat, hogy együtt dolgozhattunk testvérként a Tízekben, és egyszerre jelentett kihívást is: őszintén tudtunk beszélni a nehézségekről, a sikereket is együtt éltük meg, de keresnünk kellett az egyensúlyt is a munka és a család között” – tudjuk meg.
Flóra a lelkészi oldalt világítja meg: „Nekem is bő egyéves munkát adott a találkozó. Eleinte lassabban indult: tárgyaltunk a várossal az Erzsébet-kert kapcsán, aztán egyre több lett a feladat, telefonok, e-mailek, egyeztetések. Hála Istennek, nagymértékben segített a város, sikerült együtt gondolkodni. Ami pedig az evangélikus részt illeti: dolgoztam már együtt a csapattal máskor is, a kiscsoportos beszélgetések szervezésében korábban is, most is részt vettem. Idén pedig a futóverseny szervezését is megkaptam, ami hatalmas élmény volt. Julcsival korábban is összedolgoztunk már, ahogy említettük, de nem ilyen mértékben. Nem arra gondolok, hogy ő most elsősorban a testvérem, viszont nagyon jó volt, hogy minden kérdésemmel egyből hozzá is tudtam fordulni. Ez segítette a gördülékeny együttműködést. Szidoly Rolandot és a Tízek többi tagját is régóta ismerem a teológiáról. Nagyon jó csapat alakult ki”– összegez Flóra.
Isten jelenlétét érezve
A praktikus dolgok azonban nem takarhatták el a lényeget. A sok megoldandó feladat mellett milyen lelki, hitélményeket élhettek át? Személyesen hogyan érintette meg kettejüket a Zajban hangodat mottó? – tettük fel a kérdést.
Flórához, mint mondja, szó szerint közel áll. „Nemcsak azért, mert szeretem azt a Közel-számot, amelyben ez a sor elhangzik, hanem azért is, mert magamon is észreveszem: rengeteg a zaj körülöttem. Sokszor nem hagyom, hogy megszólítson az a halk és szelíd hang – Isten hangja. Időnként el kell csendesednem, és azt kell mondanom: elég volt a zajból. Ugyanezt látom a diákjaimon, az ifiseimen, sőt az idősebb gyülekezeti tagokon is. Tényleg ömlik ránk a zaj, ezért tudatosan oda kell figyelnünk, hogy meghalljuk azt a bizonyos hangot. Lelkileg is nagyon sokat jelent ez a sűrű, intenzív találkozás. Olyan emberek is el tudtak jönni a Szélrózsára, akik messzebbre talán nem tudtak volna utazni. Nagy öröm itt látni a gyülekezeti tagokat, sőt azokat is, akik nem rendszeres tagjai a közösségnek, de kapcsolatban állnak velünk. Ezek a találkozások nagyon feltöltenek.”
Érdekes megismerni, ahogyan Julcsi látja belülről, s ahogyan harmóniába tud kerülni a munka és a lelki tartalom: „Számomra minden Szélrózsa – főként koordinátorként – egy más tudatállapot. Különleges élmény, ahogyan tartjuk egymásban a lelket, és az, hogy itt közelebb állunk egymáshoz, mint bárhol és bármikor máskor. És hogy minden nehézség és kihívás között mindig érezhetjük Isten jelenlétét – a szó szoros értelmében is hallhatjuk a zajban az ő hangját. Nincs olyan közösség- és hitélmény, ami ehhez igazán hasonlítható.”
A legszebb visszajelzés
Bár éppen csak véget ért a találkozó, és még folytak az utómunkák, amikor a beszélgetésünk zajlott, egy kis összegzést is kértünk.
Flóra számára egy többezres rendezvény belső magjában részt venni komoly tapasztalat a lelkészi pályáján. Mint mondja: „Lehet, hogy most még nem látok minden mozzanatot, de már az idevezető út is rengeteget tanított a szervezésről: kit hogyan érdemes megkeresni, mikor és mivel. Tekintettel arra, hogy még csak két éve vagyok Sopronban, a Szélrózsa kapcsán több presbitert is ezáltal ismertem meg jobban, s kiderült, kinek mi az erőssége. Úgy gondolom, ez mindannyiunk épülésére szolgál.”
S hogy mi lesz az első élmény, program, amely bevillan a találkozóról? Flóra számára nehéz kérdés. Mégis rögtön megtalálja a választ: talán a nyitóáhítat. „Az, hogy együtt szolgálhattunk a gyülekezet lelkészeivel és tagjaival az istentiszteleten, és ilyen sok emberhez szólhatott az igehirdetés. Nagy élmény volt az is, hogy a gyülekezet tagjai ennyire aktívan részt vettek mindenben. Például amikor levetítették a bemutatkozó videót, óriási öröm volt látni, ahogy a soproni gyülekezet megmutatja magát a Szélrózsán.”
„Nekünk az irodán még nagyon friss az élmény: nehéz a fáradtság kérge alatt meglátni a lényeget, kiragadni egy-egy pillanatot, amihez nem kapcsolódik egy-egy szervezéssel kapcsolatos feladat vagy egy helyszínen kialakult helyzet emléke – veszi át a szót Julcsi. – Én általában péntek estére szabadulok fel a munka súlya alól annyira, hogy őszintén élvezni tudjam a programot, és idén is úgy éreztem: a Közel és a Blahalouisiana koncertjeit már szabadon átélhettem, nem kötöttek le úgy a teendők.”
A jubileumi találkozó harminc éve azt is jelenti: generációk nőnek bele a Szélrózsába, aztán elhozzák a gyermekeiket, miközben még a szüleik is jelen vannak. „Ha ez a jövőben is így maradhat, az minden valaha volt szervezőnek a legjobb, legszebb visszajelzés arról, hogy van értelme a munkánknak, szolgálatunknak – jelenti ki Julcsi. – Hisszük, hogy a Szélrózsa hozzájárulhat az evangélikusság és egyházunk megőrzéséhez azáltal, hogy életre szóló élményt nyújt minden generációnak.”
Flóra egyetért testvérével: „Sopron történelmi gyülekezet, és most már a Szélrózsa történetének is jelentős mérföldkövéhez érkeztünk. Hálásak vagyunk, hogy ezt a harmincéves jubileumot itt, a magyar evangélikusság egyik bölcsőjében élhettük meg.”
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2026. augusztus 9–16-i, 91. évfolyam 31–32. számában jelent meg.
Szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya. Fotó: Tóth Attila
