Így szerveződik a Szélrózsa – Szidoly Roland Tízek-vezetőt kérdeztük
„Célunk, hogy a résztvevők a találkozón töltött napok alatt tudjanak lelkileg is töltekezni, és erősödjön meg vagy alakuljon ki bennük, hogy jó kereszténynek lenni, jó Krisztust követő életet élni, jó Istenhez tartozni” – mondja Szidoly Roland lelkész, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának osztályvezető-helyettese, a gyermek- és ifjúsági munkaág, illetve a Szélrózsa főszervezését összefogó Tízek vezetője. Mivel az ifjúsági találkozó fesztelen légkörében hagyományosan szinte mindenki tegez mindenkit, interjúnkban ezúttal mi is alkalmazkodunk ehhez a szokáshoz.
– A találkozó résztvevőinek szerda délutántól vasárnap délig tart a találkozó, de nektek, szervezőknek milyen időintervallumot ölel fel egy Szélrózsa?
– Mihelyt lezárunk és kiértékelünk egy találkozót, ráfordulunk a következőnek a szervezésére. Így volt ez a nyíregyházi után is; 2024 ősze óta már erre a Szélrózsára fókuszáltunk. Akkor indult el a helyszín keresése – 2025 szeptemberében az evangélikus konfirmandusok országos találkozóján jelentettük be, hogy Sopronba jövünk –, majd a mottó és a tematika kidolgozása. Úgyhogy több mint másfél év munkája volt mögöttünk, mire megnyitottuk az idei találkozót.
– A programok között volt egy fórumbeszélgetés, amelyen Oszkó-Jakab Natáliával, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatójával és Lobenwein Norberttel, a SopronFest egyik alapítójával ültél kint a pódiumon. Ott elhangzott: az említettekhez képest a Szélrózsa egyik specialitása, hogy mindig más helyszínen van. Mi ennek az előnye, és mi a hátránya?
– Az előnye az, hogy a házigazda gyülekezetet, a településen működő intézményeket, de akár az egyházmegyét és az egyházkerületet is könnyebben meg tudjuk szólítani. Mindig van, aki a sajátjának érezheti a találkozót. A nehézséget az jelenti, hogy a vándorfesztivál jelleg miatt nagyrészt elölről kezdve kell felépíteni az infrastrukturális hátteret.
– A stáb azonban, ami a Szélrózsa mögött áll, elég stabilnak tűnik.
– Ez így van, és nagyon hálás vagyok, hogy az elmúlt hat évben úgy dolgozhattunk, hogy még ha voltak is kisebb változások a Tízekben vagy a munkaágvezetők között, a többség örömmel vállalja folytatólagosan a szolgálatot. Ez nagyon nagy segítség számunkra, mert ők pontosan tudják, hogy milyen keretek között szeretnénk együtt gondolkodni, milyen üzenetet szeretnénk továbbadni, mit tekintünk a küldetésünknek, és milyen célokat szeretnénk megvalósítani. Nevezetesen: hogy a kor adott nyelvén meg tudjuk szólaltatni az evangéliumi üzenetet az igei alkalmakon, előadásokon, beszélgetéseken, koncerteken keresztül, elsődlegesen a fiatalok számára, de figyelve arra, hogy a találkozón részt vevő idősebb generációkhoz tartozók is találjanak programokat. Célunk, hogy a résztvevők a találkozón töltött napok alatt tudjanak lelkileg is töltekezni, és erősödjön meg vagy alakuljon ki bennük, hogy jó kereszténynek lenni, jó Krisztust követő életet élni, jó Istenhez tartozni.
– A te életednek egyébként mióta része a Szélrózsa?
– 2008-ban Kőszeg volt az első, még résztvevőként, azóta minden találkozón ott voltam. A munkaágvezetői csapatba 2014-ben kerültem be, 2016 óta vagyok a Tízek tagja, majd 2020 óta vezetője.
– A felelősség pedig immár három találkozó, a 2022-es gyulai Szélrózsa óta végső soron a te válladat nyomja. A már említett szervezőcsapat mellett mi segít vinni a feladatot?
– Óriási hátteret jelent az országos iroda gyülekezeti és missziói osztálya és az, hogy a gyermek- és ifjúsági munka terén úgy tervezzük és szervezzük a programokat, hogy a tematikájuk kapcsolódjon egymáshoz, és kétéves ciklusonként a Szélrózsába „futtassuk be”, hogy aztán onnan újra szétágazzon a gyülekezetekbe. Ennek a koncepciónak a megvalósításában teljes mértékben támogatnak a kollégáim. Emellett személy szerint is nagyon sokat jelent az önkéntesek lelkesedése, odaadó szolgálata, nem utolsósorban pedig a résztvevők visszajelzései, öröme. Amikor azt tapasztalom, hogy most jó nekik itt lenni, és szívesen lennének akár több napot is a Szélrózsán, amikor a találkozások során új barátságok köttetnek, és amikor úgy tűnik, hogy az igei alkalmak üzenetei célba érnek.
– Két találkozó között tovább éltetheti a fiatalokban a Szélrózsa-hangulatot az a kötet, amelyet mostanra jelentettetek meg, és amely az eddigi találkozók mottói és vezérigéi alapján ad segítséget az ifjúsági órákhoz. Hogyan állt össze ez az anyag?
– Az ifiórai vázlatokat kínáló sorozat harmadik kötetének [Segítség! Ismét ifit tartok] tervezésekor adta magát, hogy harmincéves a találkozó, amire lehetne alapozni harminc óravázlatot. Az ötlet a szerkesztőtársamnak, Boda Zsuzsának is megtetszett, így előkerestük a korábbi találkozók mottóit és záró istentiszteleteinek az igéit, és ezekből alakítottuk ki a könyv témáit. A kötet valóban segítheti azt is, hogy a Szélrózsa ne „csak” egy ötnapos találkozó legyen kétévente, hanem a gyülekezetek ifjúsági csoportjaiban a kiválasztott igéken és mottókon keresztül is tovább élhessen a Szélrózsa-hangulat. Szerzőnek olyanokat kértünk fel, akik maguk is kapcsolódnak a Szélrózsához, és amikor megkerestük őket – és egyben kértük, hogy a nyitó eseményig tartsák titokban a készülő könyv tematikáját –, örömmel vállalták a szolgálatot.
– Az elmúlt néhány napban – vagy akár az egész szervezési folyamat során – mikor érezted azt, hogy most igazán nagy a zaj, illetve mikor érezted a legtisztábban azt a hangot, amit szerettetek volna, hogy mi is meghalljunk?
– A legnagyobb zajt a találkozó kezdése előtt négy-öt órával éreztem, amikor minden nagyon zavarosnak tűnt, és nem voltam benne biztos, hogy minden a helyére kerül a megnyitóig. Másnap délután a munkaágvezetői megbeszélésen nyugodtam meg, és éreztem azt, hogy valóban „megérkezett” a Szélrózsa, és már nem a háttérmunkán van a hangsúly, hanem azon, hogy átadjuk az üzenetet, amivel készültünk.
– Mit tekintettél a legnagyobb „dobásnak”?
– Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pódiumbeszélgetése Prőhle Gergely országos felügyelővel egy volt a háromszázöt program közül, de érthető módon nagy visszhangot kapott, a sajtó részéről is. Ami személy szerint nekem az egyik „leg”-et jelentette, az az, hogy nyolc év után – talán kicsit a tőlünk érkező „nógatás” hatására – újra összeállt a Keresztmetszet zenekar. Hálás vagyok azért is, hogy közel húsz evangélikus keresztény könnyűzenei együttes szolgálhatott az idei fesztiválon. Azt is nagy dolognak tartom, hogy immár visszatérően vannak olyan külső színházi előadások, produkciók, amelyek kifejezetten a Szélrózsára készülnek, és a művészek szívesen jönnek a találkozóra, készülnek saját darabbal.
– Említetted a regisztrált programok számát, ami másfélszerese volt a nyíregyházi kínálatnak. A résztvevők összlétszáma pedig meghaladta a háromezer-egyszázat. Számítottatok erre?
– Bíztunk benne, hogy valamennyivel tud növekedni a fesztiválon részt vevők száma, de nem gondoltuk, hogy ennyivel többen leszünk idén. A programok száma pedig minket is meglepett, mert a munkaágak száma ennyire nem nőtt, de többen is nagyobb választékkal készültek ebben az évben. Szervezés szempontjából ezeket a számokat léptékváltásnak tekintjük.
– Különleges módot választottatok a Szélrózsa harmincadik születésnapjának megünneplésére. Tudatos volt, hogy ez rögtön a megnyitón megtörténjen, és onnantól ne a nosztalgián legyen a fő hangsúly, hanem a jelen találkozón?
– Igen, ez pontosan így volt, ahogy kérdezed. Számomra is megható volt, amikor egyesével felolvashattam azoknak a nevét, akik valaha is a legbelsőbb szervező csapat tagjai voltak. Már a névsor összegyűjtése is izgalmas volt. Öröm, hogy ennyien elfogadták a meghívásunkat, és a megkeresésünk nyomán azoktól is sok kedves üzenetet kaptunk, akik nem tudtak velünk lenni. Sokat jelent számunkra, hogy azok, akik harminc évvel ezelőtt elkezdték ezt a mozgalmat, a mai napig tudják a nevüket adni a Szélrózsa találkozóhoz. Fontosnak tartjuk, hogy őrizzük az eredeti koncepciót, úgy, hogy ezzel együtt figyelünk a mai fiatalok nyelvezetére, megszólítási módjaira. Hálásak vagyunk Istennek, hogy a tizenötödik Szélrózsa találkozón a minket körülvevő mindenféle zajban is ilyen sokan meghallották az ő hívó, megszólító és életet formáló hangját.
Az interjú először az Evangélikus.hu honlapon jelent meg. Szerző: Vitális Judit Fotó: Tóth Attila, FlyFilms/Bucur Norbert, Klárik Loránd
