Gyülekezeti és Missziói Osztály

MEE

Magyarországi
Evangélikus
Egyház

Megszólított?

Országos evangélikus ifjúsági zenei tábor a megszólítottság jegyében

Az idei évben is megrendezték az E-​hangoló országos evangélikus ifjúsági zenei tábort, amelyben negyven fiatal, tizennyolc tanár és néhány ifjúsági önkéntes vett részt. A hét központi gondolatát a Zarándokének énekeskönyv Megszólított című éneke adta. A dal versszakai végigkísérték a tematikát, és a címben szereplő kérdés nemcsak a hét mottójává, hanem a mindennapi beszélgetések és elcsendesedések kiindulópontjává is vált.

A fiatalok nem csupán azért érkeztek a táborba, hogy a hangszeres tudásukat fejlesszék, hanem azért is, hogy felismerjék: a zene és a hit egyaránt olyan csatorna, amelyen keresztül a Teremtő személyesen szólítja meg az embert. A programok tudatosan építettek erre a kettősségre, a zenei fejlődés és a lelki elmélyülés kéz a kézben haladt a vasárnapi beköltözéstől egészen a zárókoncert utolsó akkordjáig.

A napok ritmusát a közös zenei munka határozta meg. A tanárok zenés ébresztői segítették a ráhangolódást, majd délelőtti hangszeres órák, zeneelméleti foglalkozások és délutáni ritmusfejlesztő blokkok töltötték ki a napot. Miközben a fiatalok gitáron, zongorán vagy éppen a saját hangjukon szólaltatták meg a műveket, megtanultak figyelni egymásra és a zenei részletekre is. A zenekari és kóruspróbák során a különálló szólamok fokozatosan közös szolgálattá álltak össze, megmutatva, hogy a sokféle hang egyetlen közös hívásra válaszolva válhat valódi egységgé.

A tábor különleges programjai is erősítették a közösséget. A Vándortúra elnevezésű akadályverseny során Kőszeg utcáin barangolva a csapatoknak állóképeket kellett alkotniuk, majd saját csapatindulót írniuk, amelyet másnap este mutattak be az eredményhirdetés előtt. A Csónakázó-​tónál megrendezett számháború, kézműves-​foglalkozások és ejtőernyős játékok szintén a csapatépítést szolgálták, miközben kötetlenebb formában segítették az összhang, együttműködés megtapasztalását. A hét egyik megható alkalma volt, amikor a táborozók Baranyay Csaba helyi lelkésszel együtt áhítatot tartottak a szeretetotthon lakóinak.

A délelőtti ifjúsági órákat és az esti áhítatokat Pesti-​Vincze Délia szegedi kollégiumi lelkésznő és Nagy Dániel bobai lelkész vezették. Az alkalmak középpontjában olyan bibliai történetek álltak, amelyek Isten személyes megszólításáról szólnak. A hét a tanítványok elhívásának történetével indult, melynek kapcsán a fiatalok átélhették, mit jelent, amikor Jézus a hétköznapi élet forgatagában néven szólítja az embert. Ezt követte Zákeus története és a tékozló fiú példázata, amelyek arra emlékeztettek, hogy Isten hangja a tévúton járókat is eléri és értelmes életre vezeti. A hét közepén a vízen járó Jézus története arra emlékeztette a fiatalokat, hogy Krisztus jelenléte és szava a legnagyobb viharok közepette is biztonságot ad. A hét vége felé pedig a „Szeret Isten?” kérdés kibontása során a résztvevők személyes vívódásaik megosztásán keresztül juthattak el a reményt adó válaszig.

A táborban végzett kitartó munka a záró istentiszteleten és -​koncerten hozta meg gyümölcsét. A fiatalok a tanári zenekarral együtt szolgáltak, és a templomban felcsendülő muzsika ekkor már jóval többet jelentett egy sikeres koncertnél. A megszólaló művek a hét folyamán átélt lelki út közös bizonyságtételévé váltak. A szülők és a meghívott vendégek nemcsak magas színvonalú zenei előadásokat hallhattak, hanem annak is tanúi lehettek, hogyan formálódott közösséggé ez a sokszínű csapat.

A tábor végére a címben szereplő kérdőjel is mintha eltűnt volna. A résztvevők feladata immár az, hogy a mindennapokban is a megszólított ember örömével és bizonyosságával éljenek, szolgáljanak és zenéljenek tovább.

A beszámoló először az Evangélikus.hu honlapon jelent meg. Szerző: Szigethy Mátyás Fotó: Lajtos Vencel

Csatolmányok