Kovács Bence

Frissítve: 2023.09.09. 09:59
Beküldte galambos - 2023, szeptember 4 - 12:43
gyermek- és ifjúsági referens

A Somogy vármegyei Kaposváron születtem 1999-ben és a tőle 25 km-re található Kadarkúton töltöttem gyermekéveimet, amit egész életemben az otthonomnak fogok tartani. Általános- és középiskolai tanulmányaimat a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményében végeztem. Itt kerültem közel a kaposvári evangélikus gyülekezethez, amikor az evangélikus felekezeti hitoktatást választottam ötödik osztályos koromban. Az érettségi bizonyítvány megszerzése után egy évet szolgáltam a Kaposvári Evangélikus Egyházközségben, ahol különböző adminisztrációs feladatokat láttam el.

2019-ben – családom, lelkészeim és a kaposvári gyülekezet támogatásának és buzdításának köszönhetően – kezdtem el felsőfokú tanulmányaimat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen teológus-lelkész szakon. Mindig is fontos volt számomra az egyetemi közösség, így már másodéves hallgatóként jelentkeztem az egyetem Hallgatói Önkormányzatába (HÖK). Istennek hála 3 évet szolgálhattam a HÖK-ben program- és médiafelelősként.

Egyik legnagyobb szenvedélyem a labdarúgás. 2022 őszén csatlakoztam az Erős Vár FC-hez, egyházunk focicsapatához, ahol egy újabb nagyszerű közösségre találtam.

A Gyüminél 2023. szeptemberében kezdtem el munkámat, mint gyermek- és ifjúsági referens. Igyekszem az eddig megszerezett gyülekezeti és HÖK-ös tapasztalataimat kamatoztatni itteni munkám során és bízom benne, hogy Isten áldásának segítségével, hasznos tagja lehetek az Országos Iroda csapatának.

Kovács Bence gyermek- és ifjúsági referens, E-mail: bence.kovacs@lutheran.hu

 

Folyamatos figyelemmel – Kovács Bence a családi háttér szerepéről és a párbeszédről

Cimkék: