A reformációi tematikus emlékévek folytatásaként a Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársai a szerzők jóvoltából a 2017-2018-as évre a közösségben kérdését helyezték a kötet középpontjába.
A teológiai alapvetésen, bibliaórai-, korosztályi- és tematikus sorozatokon túl a kötetben családi istentiszteletek tartásához is olvasható gyakorlati segédanyag. Hiánypótló szándékkal e kötet utolsó részében a jegyesoktatáshoz olvashatunk szempontokat.
TARTALOM:
3 – Előszó | Háló
9 – Teológiai alapvetés | Krisztus közössége
25 – Bibliaórák | Közösségben Istennel
47 – Bibliaórák | Közösségben Luther Mártonnal
67 – Bibliaórák | Múlt és jelen közössége – Évfordulók 2018-ban
103 – Bibliaórák | Közösség és család – előadások
109 – Egyházi év | Adventi sorozat
113 – Egyházi év | Böjti igehirdetés- (elmélkedés-) sorozat
125 – Óvodás sorozat
246 – Gyermek-bibliaórai sorozat
314 – Ifjúsági óra | A Szélrózsa minden irányából…
335 – Családi istentiszteletek
349 – Tábor | Ünnepelni a táborban is lehet!
383 – Jegyesoktatás | A Dömdödöm-analízis
417 – Jegyesoktatás | „Mint a nap meg a tenger nézi egymást ragyogó szerelemmel”
A kötet digitálisan itt olvasható:
KÖZÖSSÉGBEN – Gyülekezeti munkaprogram 2017/2018
Főszerkesztő: Németh Zoltán
Szerkesztette: Galambos Ádám
Luther Kiadó, Gyülekezeti és Missziói Osztály
A kötet PDF változata INNEN tölthető le.
A Bibliaórák | Közösség és család – előadások itt érhetők el: https://drive.google.com/open?id=0B37UWab6fhDkZDA3ekVMeTVQb3M
Alábbiakban Németh Zoltán lelkész, a Gyülekezeti és Missziói Osztály osztályvezetőjének előszavát olvashatja:
Három éve lakunk Budapesten, de az idő múlásával egyre inkább azaz érzésem, hogy valójában egy faluban élek a nagyváros ölelésében. Fodrász Ildikónak minden reggel köszönünk, amikor Bendegúzt kikísérem a buszhoz iskolába indulva, zöldséges Marikának pedig Samu fiam szokott integetni az utcáról az üzlet ablakán keresztül. A városmajori termelői piacon tojást áruló Zoliról kiderült, hogy egy erdélyi evangélikus lelkész sógora, akit természetesen személyesen ismerünk, a mézes Mónikáról pedig, hogy néhai lelkészkollégánk unokája.
Nemrégiben feleségem talált egy irattárcát az utcán. Hazahozta, és mi tagadás, alaposan átvizsgáltuk a tartalmát, hátha találunk benne valami támpontot a tulajdonos értesítéséhez. Telefonszámot persze nem találtunk, de a tulajdonos összes fontos személyes okmánya benne volt – igen, lakcímkártya is a város egyik távoli kerületét megjelölve – és még a bankkártyája is mindezek mellett. Tanakodtunk, hogy mit is kezdjünk a lelettel. És hogy szegény tulajdonosát mekkora veszteség érte és ezekben a pillanatokban mennyire kétségbe lehet esve, talán már éppen a bankba rohan, hogy bankkártyáját mielőbb letiltsa. Javasoltam, hogy beviszem a rendőrségre, de feleségem, aki empatikusabb és a gyors interperszonális megoldások híve, ragaszkodott hozzá, hogy előbb a munkahelyemen az Országos Iroda teljes apparátusának segítségével próbáljunk keresni valami közvetlen elérhetőséget. Éppen az egyetemi lelkészekkel való találkozóra indultam, és megérkezve közéjük nekik is vázoltam a helyzetet, a tárcát is eléjük az asztalra helyezve. A munkaközösség percek alatt magánnyomozói irodává alakult, és mindenki a telefonja segítségével igyekezett az illető nyomára akadni, aminek meg is lett az eredménye. Kiderült – hát persze –, hogy az illető fent van a közösségi hálón! Igen, de nem lehet neki üzenni, ez a lehetőség le van tiltva. Akkor nézzük az ismerőseit! És igen! Az egyik lelkészkollégánk öccsének az ismerőse. Már hívom is a kollégát. Ő hívja az öccsét. Az öcs vissza engem. Időt kér, mert régi kapcsolat, a telefonszámot keresni kell. Megvan. Hívom. Felveszi. Hogy mi? Elvesztette a tárcáját? Megy és megnézi. És mondja, hogy tényleg. Eddig észre sem vette! Be kell vallanom, némi csalódást éreztem. Így ugye az öröme, a megkönnyebbülése sem volt akkora, mintha legalább csak egy fél órát töltött volna eredménytelen keresgéléssel. A megbeszélt helyen megbeszélt időben megtörtént az átadás-átvétel – ahová kivonultunk mind a négyen –, és feltételezhető elvesztésétől számítva két óra elteltével a tárca visszakerült a tulajdonosához.
Sok tanulsága van számomra a közösség szempontjából ennek a történetnek. Az egyik, hogy a közösség hatékony. Gyors és hatékony. Legalábbis gyorsabb és hatékonyabb a személytelen vagy személytelenebb megoldásoknál. A mindennapi működésben ugyanúgy észrevétlenül, mint kimondott válsághelyzetekben jól észrevehető módon. Ráadásul a cél felé vezető úton érzelmek kapcsolódnak, vegyülnek a folyamatba – empátia, szolidaritás, megbocsátás stb. –, amelyek csak közösségben jönnek létre. De a legérdekesebb eleme a fenti történetnek az idő eltűnése. Hogy valami meglett még az előtt, hogy a tulajdonosa számára elveszett volna. Mert azt gondolom, hogy a különböző közösségeinkben – család, gyülekezet, barátok, ismerősök stb. – ez történik. És nem is csak a pénztárcánkkal, pedig az sem kis dolog, hanem voltaképpen önmagunkat, a létünket, a létezésünk értelmét illetően. Visszakapjuk egymástól mielőtt elveszítettük volna, illetve mielőtt észrevennénk, és kétségbeesve keresni kezdenénk. Talán ez az egyetlen magyarázata annak, hogy miért nem esünk kétségbe naponta vagy akár minden pillanatban a létezésünk megválaszolhatatlan kérdéseinek súlya alatt. A közösség is úgy működik – ha működik –, mint a kegyelem. Ahogy írva van, hogy „mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19) és „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Megtartó hálót alkotunk, egymást tartó hálóvá válunk a Nagy Halász kezében. Reménységünk, hogy a gyülekezeti munkaprogram újabb kötete segít a lelkészeknek és gyülekezeti munkatársaknak ennek a hálónak a továbbszövésében, másoknak pedig abban, hogy megtalálják benne a saját helyüket, szerepüket.
Köszönet a szerzőknek, a Luther Kiadónak és nem utolsó sorban Galambos Ádám kollégánknak!
A Gyülekezeti és Missziói Osztály nevében szeretettel: Németh Zoltán
