Bizonyára mindannyiunk számára ismerős a valakinek valamit készítés gyakorlata. Ez a valamit készíteni valakinek lehet egyszeri, kivételes alkalom – születésnap, karácsony, egyebek –, akkor ajándékkészítésnek nevezhetjük. Lehet rendszeres, mindennapos – ahogyan például az ember félálomban tízórait készít iskolába induló gyermekének –, ebben az esetben pedig gondoskodásról beszélhetünk.
Ajándékozás és gondoskodás. Nekem ez a kettő együtt jutott eszembe az áhítatoskötetet lapozgatva. Egyszerre, egy csomagban kapok egy ritkának és különlegesnek nevezhető ajándékot, illetve részesülök a mindennapi gondoskodás figyelmességében. Az ajándékozás egyediségével, különlegességével tisztában vagyok, ezért megállít, kizökkent, rácsodálkozásra, hálára indít. A gondoskodás szinte észrevétlenül simul a mindennapjaimba, fel sem tűnik, természetes velejárójává válik az életemnek, mint a levegővétel, a szívdobbanás, az elkészített tízórai. Ezáltal a százhuszonöt evangélikus lelkész, teológus közreműködésével készült, öröknaptárszerűen használható kiadvány már puszta megjelenésében teológiai, hitbeli mondanivalóval bír: azzal az Istennel kapcsol össze, aki jelenlétével és Igéjével – megszemélyesítve: Krisztusban – rendkívüli módon megajándékoz minket, ugyanakkor természetes egyszerűséggel gondoskodik rólunk. Más szavakkal mondhatnám azt is, hogy egyszerre ünnepi, és egyszerre hétköznapi. Ahogy a Napi ige és az általa – vagy más módszerrel – végzett naponkénti bibliaolvasás is.
Ajándékozás és gondoskodás, ünnep és hétköznap úgy alkotnak egységet, hogy mindkettő megőrzi a saját karakterét, és erősíti a másikét is. Ez nem is olyan magától értetődő. Nem könnyű az egységet, az egyensúlyt vagy még inkább az összhangot megőrizni ünnepnap és hétköznap, ajándékozás és gondoskodás között. Könnyen menekülünk az ünnepek és az ajándékok hangsúlyozásának irányába a hétköznapok szürkeségének és az egymásról való gondoskodás, törődés hiányának fájdalma elől. Ilyenkor az életünkben az alkalmankénti látványos akciók és értékes ajándékok foglalják el a mindennapi csendes közösségvállalás helyét. Vagy éppen ellenkezőleg: a mindennapi taposómalomba belefásulva az ünnepek és az érzelemtovábbító egyedi ajándékok, meglepetések veszítik el jelentőségüket. Isten ezt is bölcsen és finom szeretettel gyakorolja felénk. Ahogy ajándékoz és gondoskodik. Ahogy alkalmanként ünnepet életre hívóan cselekszik, és ahogy megbújik a hétköznapjainkban.
Mindazok, akik rendszeres, naponkénti olvasói lesznek a Galambos Ádám szerkesztette gyűjteménynek, reménység szerint mindkét állapot áldásait, a megajándékozottság ünnepi örömét és a gondoskodásban való részesülés hétköznapi természetességét is megtapasztalják általa. Az ajándékozásban és a gondoskodásban, illetve ünnepben és hétköznapban közös az is, hogy mindkettőben benne vagyunk, méghozzá jelenidejűen, frissen, itt és most. Ahogy Isten is. A mindennap gondoskodó készít ajándékot, és a hétköznap tevékenykedő ünnepel. Régen rossz, ha más ajándékoz, mint aki gondoskodik, és ha nem az ünnepel, aki hétköznap munkálkodik.
Szokták mondani, a jó ajándék kifejezi az ajándékozó személyiségét, érzéseit, de ugyanígy a megajándékozottét is. Tegyük hozzá: jó, ha ugyanezt a gondoskodásról is el lehet mondani. És talán erről a gyűjteményről is. Hiszen mi, akik testvérei, kortársai vagyunk egymásnak, mi írunk benne, és mi olvassuk, akik – akár evangélikusként vagy más felekezethez tartozóként – osztozunk egymással Istenünk ajándékain és gondoskodásán, különleges tettein az ünnepeinkben és csendes jelenlétén a hétköznapjainkban. 2020-ban is.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 45–46. számában jelent meg 2019. november 17-én.