„Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nem csak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket” (1Thessz 2,8) – olvassuk a mai igét az Útmutatóban. Ennek a mondatnak a fényében gondolok vissza az elmúlt két hétben tett gyülekezeti látogatásainkra és azokra a lelkészkollégákra, akikkel a Gyülekezeti és Missziói Osztály képviseletében alkalmunk volt találkozni, mindennapjaikba, családi életükbe bepillantani.
Domokos Tibor Fancsalon és annak szinte a fél megyét lefedő környékén – többek között a cigányok lakta Csenyétén – végzi a szolgálatot, a családi hátteret a felesége és két kicsiny gyermeke jelenti számára.
Az éles etnikai feszültséggel terhelt régióban Tibi jelenléte, súllyal bíró szavai, gesztusai, adott esetben egy erőszakos uzsorással szembeni „rejtőjenős” fellépése valódi hidat képez – ahogy ott mondják – „parasztok és cigányok” között. Az elmúlt hónapokban a csenyétei tejcsarnokból kialakított evangélikus imaház került az egyházi sajtó érdeklődésének középpontjába – a helybeliek már a görögkatolikus papnak is „Erős vár a mi Istenünk!”-kel köszönnek – és ennek kapcsán kaphattunk híreket az ott végzett szolgálatról. A lelkészcsaládnál töltött órák alatt mégis inkább egy másik középpont lehetett fontossá számunkra, amely kevésbé tart igényt a nyilvánosságra, ugyanakkor az ott folyó gyülekezeti munkának forrása és kiindulópontja, nevezetesen a lelkészcsalád asztala, amelyre Adél asszony szívet melengető mosollyal tálalja az ételt, és amely mellett „paraszt és cigány” egyaránt és egymás mellett is talál magának helyet.
A borsodi Fancsalról kiindulva az országot átszelő átló másik végén található Porrogszentkirály. Sikter János feleségével, Ágnessel 23 éve végzik itt és a hozzájuk tartozó településeken a lelkészi szolgálatot. Igen, végzik – nem csak János egyedül – hanem ketten együtt, és nem csak azért, mert Ágnes minden istentiszteletre elkíséri férjét és mindenütt kántorizál, hanem mert együtt végzik az összes többi gyülekezeti alkalom tervezését, szervezését, lebonyolítását is.
Önmagában példa értékű, hogy 23 év után van motivációja a lelkészpárnak nem másutt, más helyen, hanem ugyanabban a gyülekezetben újat kezdeni. Új lehetőségeket keresni, programokat kitalálni, új embereket megszólítani. Ennek jegyében készült el – traktorgumit gondosan fenyőágakkal takarva – a falu középpontjában a hatalmas adventi koszorú, amelynek első gyertyájának meggyújtásánál mi is jelen lehettünk.
Utána szeretetvendégség keretében az érdeklődőkkel megtelt gyülekezeti teremben Némethné Tóth Szilvia vitt el bennünket vetített képek és érzelmekkel telített szavak segítségével az El Caminón Finisterreig, az Atlanti óceán partjára. Porrogszentkirályon is fontossá válhatott a családi asztal – az ételeken kívül belekóstolva a 14, 18, 22 éves gyerekek pikáns ízesítésű heccelődésébe is egymással és a szüleikkel (persze volt kiktől örökölniük) – valamint elkísérhettük Ágnest és Jánost vasárnapi körútjukra – Porrog, Gyékényes, Porrogszentkirály – melynek állomásai között Ágnes telefonon adott utasításokat a gyerekeknek, hogy egyebek mellett terítve legyen az úrvacsora, elkészüljön az adventi koszorú a szentkirályi istentiszteletre.
Advent első vasárnapjának délutánján az őrimagyarósdiakkal együtt örülhettünk a templom előtt felállított betlehemesnek. Pethő Attila és Pethő Udvardi Andrea lelkészek nagy lelkesedéssel készítették elő a kedves és meghitt ünnepséget és készítették fel annak szereplőit, a kórust, a szavaló gyermekeket.
Völgyessy Szomor Fanni két karácsonyi énekkel varázsolta el a jelenlévőket, e sorok írója pedig rövid beszédében hangot adott azon örömének, hogy az őrimagyarósdival együtt Tótkomlós és Pécs után a harmadik olyan kültéri betlehem válhat az ott élők számára adventi zarándokhellyé, amelyet Pomuczné Domanovszki Éva, a tótkomlósi evangélikus szeretetotthon foglalkoztató nővére készített el. Éva a szívét is beledolgozta az általa készített alakokba – ettől olyan életszerűek, elevenek – és minden egyes elszállításnál könnyek szöknek a szemébe, midőn a „szent családjától” búcsúznia kell. Az őrimagyarósdiaknak pedig köszönet, hogy házat „építettek” a családnak és befogadták őket. Jelenlétük tegye áldottá az adventjüket!
A Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársaiként lelkesítő és számunkra is erőt adó olyan lelkészek, lelkészcsaládok, gyülekezeti tagok és gyülekezeti munkatársak szolgálatát segíteni a háttérből, akik amellett, hogy az evangéliumot hirdetik, a szívüket, lelküket is „beleteszik” abba, amit csinálnak, legyen az istentisztelet, szeretetvendégség, traktorgumi befedése fenyőgallyakkal vagy házikó készítése a betlehemesnek. És ez csak három hely volt, az elmúlt két hétben…
