72 óra kompromisszum nélkül – Újra önkéntes munkára hívják és várják a fiatalokat

Frissítve: 2024.10.17. 16:30
Beküldte galambos - 2024, szeptember 12 - 09:15
2024. október 10-én indul a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a fiatalok körében. A rendezvény bibliai mottója: „Itt vagyok, hívtál!” (1Sám 3,8)

2023-ban közel kilencezren vettek részt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban határon innen és túl. Száz településen több mint kétszáz ökológiai-, fejlesztő- vagy szociális feladatot valósítottak meg ezen a hétvégén az erdőtelepítéstől elkezdve a parkrendezésen és szemétszedésen át egészen az idősotthon lakóival szervezett közös programokig.

Ebben az évben is azt kérik a fiataloktól a szervezők, hogy ajánlják fel egyik legdrágább kincsüket, az idejüket. A péntek-szombat-vasárnap, azaz hetvenkét órán át megvalósuló önkéntes programra az ország minden területén lehet jelentkezni. A régiós koordinátorok várják azokat a programokat, ahol szükség lenne segítő kézre, s azokat a jelentkezőket is, akik segíteni szeretnének. A háromnapos programban idén is megtapasztalhatják a résztvevők, hogy Több vagy, ha adsz. A fiatalok idén is megmutathatják, mennyi jót lehet tenni a 72 óra alatt, amikor a szervező egyházak arra hívják őket, hogy ismét fogjanak össze, hiszen az eltelt évek alatt számtalan alkalommal bizonyították, hogy mennyi mindenre képesek közösen.

Regisztrálni a www.72ora.hu oldalon lehet.

 

Cimkék: