Révfülöpi ölelés

Frissítve: 2019.12.05. 12:03
Beküldte galambos - 2019, december 5 - 12:03
Révfülöp – Evangélikus lelkészek és hitoktatók gyülekeztek össze házastársaikkal együtt a révfülöpi evangélikus oktatási központban, november utolsó napjaiban. A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya által szervezett Ölelj át elnevezésű programon nyolc házaspár vett részt, akiket két vezető – Guba Imre és Tóth András – segített kapcsolatuk megerősödésének útján.

Örvendetes, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői felismerték a lelkészek házassági gondozásának fontosságát, és egy ilyen konkrét lehetőség által is támogatják (szervezésben és anyagiakban egyaránt) a szolgálattevők kiegyensúlyozott családi életét. 

Az alábbiakban a résztvevő párok beszámolóit olvashatjuk élményeikről. Mindegyik írásból jól kitűnik, hogy az odaszánt idő sokszorosan megtérült már a három nap alatt is a kapcsolatokban, amely az elsajátított módszerek/szempontok hétköznapokban való alkalmazása révén még tovább kamatoztatható, tökéletesíthető.  

 

Hisszük, hogy a házasságot szerző Isten – sokféle módon – mindig megadja az erőt és a lehetőséget kapcsolataink megújulásához: írott és hangzó igéjében, beszélgetésekben, gondolatokban és lelkiismeret által, vagy épp egy párnapos program keretében. Legyen áldás a támogatók és a támogatottak életén egyaránt!
Párkapcsolati fitnesz szerelmünk folyamatos megújulásához. (Á. és G.)

 

„… én azt hittem, mindig így lesz, hogy ennyi az élet” – énekli szomorkásan Kern András egyik dalában, amely a találó Annyira mégse rossz címet viseli. Sokan élik meg így az életüket, ezen belül a házasságukat: annyira mégse rossz; bár vannak benne elmondatlan fájdalmak, félreértések, megkeseredett csöndek, de hát ennyi, az élet ez, ettől még lehet benne élni. Jobb, mint a semmi. Végül is, tulajdonképpen nem rossz ez se… És akkor történik valami, ami lefújja a port a házasságról, és elkezdjük elhinni, hogy az élet nem ez, hogy lehet másként, akár több évtized után is. Lehet frissen szerelmesnek lenni sok év után is. 

Mi az Ölelj át! című tréninget ilyen élménynek éltük meg: ahol kiszakadhattak a belénk kövesedett szavak, ahol közösen végiggondolhattuk magunk előtt is rejtett gondolatainkat, fájdalmainkat és félreértéseinket, és újra megláthattuk egymásban azt, aki a legfontosabb a számunkra – és akire leginkább rábízhatjuk magunkat. Az Ölelj át! tréning, amely egy kanadai pszichológusnő kutatásaira épül, az egymásra találásnak a kereteit és lehetőségét adja meg a házastársak számára. Több okból éreztük, hogy jó, segítő ez a program. 

Egyrészt az Isten való kötődés, a hit a program mélyén van, nem a felszínén – nem csak porcukor a sütemény tetején... Nem az a lényeg, hogy a gondolatmenet minden egyes pontjánál Istenre hivatkozzanak, hanem hogy a házastársak egymásban azt a szeretetet éljék meg, amit fentről kaptak. Fontos még, hogy nem használati utasítást ad a házassághoz, hanem szempontokat, amelyek szerint a pár a saját belső kommunikációját tovább tudja építeni. Nem volt baj, ha egy-egy feladatot nem végeztünk el, a lényeg az volt, hogy egymással merjünk, tudjunk kommunikálni. Jó volt, hogy bár több házaspár volt jelen, nem a csoportmunka volt a középpontban. Nem mindenki tud vagy akar megnyílni mások előtt, ha legbelsőbb kérdéseiről, a házasságról van szó – ez a három napos együttlét óvta ezt a szabadságunkat. Bár jó volt másokkal találkozni, a cél nem a velük, hanem a társunkkal való találkozás volt.

Végül nagyon jó esett, ahogyan a vezetők nagy tapintattal és bölcsességgel segítettek bennünket, hogy egymáshoz megtaláljuk az utat. Négyszemközti beszélgetéseinkbe egy-egy szóval beszálltak, de nem irányították őket, inkább csak segítettek, hogy a mondatok beszélgetéssé formálódjanak – majd magunkra hagytak bennünket, hogy mi ketten keressük tovább az utat egymáshoz. (T. és A.)

 

Nagy nyitottsággal olvastam a lehetőséget, hogy Révfülöpön házasság megerősítő „tréning”-et szervez egyházunk hitoktatók számára. Megkérdeztem a férjemet is, aki szintén azonnal igent mondott. Már csak a kisfiúnkat kellett megoldanunk, de legnagyobb gyermekünk vállalta, hogy hazajön ezekre a napokra. Nagyon örülünk, hogy úgy döntöttünk elfogadjuk ezt a lehetőséget. Nagyszerű kollegákkal ismerkedhettünk meg, és nagyszerű csoportvezetőkkel. Több mint 10 éve vagyunk házasok, de eddig erre nem adódott lehetőség, hogy magunkkal és házastársunkkal foglalkozva töltsünk el pár napot.
Nyitottak voltunk, de nem mélyedtünk bele előre, hogy vajon mi fog történni. Így is azt mondhatjuk várakozáson felüli volt, amit átéltünk!
Csak ajánlani tudom azoknak, akik már sok problémát megoldottak közösen életükben és azoknak is, akik ezek előtt állnak még! (E. és T.)

A program kiírása után rögtön jelentkeztünk. Judit ebben az évben nem tanít, otthon végzi a munkáját, így arra gondoltunk, erre most van lehetőségünk. Már csomagoltunk hétfőre, amikor indulás előtt elkezdtük furcsállni, hogy semmi e-mail nem jött a konkrétumokról, pontos kezdésről, egyéb információkról. Több telefonhívás után kiderült, hogy egy véletlen folytán nem lettünk továbbítva a szervezőknek. Mivel a gyerekvigyázó nagyszülők le voltak „szervezve”, így azt mondtuk, ha most idén nem jutunk el, mi akkor is elmegyünk kettesben, ha nem oda, akkor máshová, de elmegyünk pihenni. 

Végül 8. párként jelentkeztünk, de elsőként érkeztünk meg Révfülöpre. És nagyon jó volt, hogy ott voltunk. Nagyon örültünk, hogy ott lehettünk. Köszönjük a GYÜMI-nek ezt a lehetőséget! A program indulása előtt meg kellett fogalmaznunk, hogy mi a célunk, miért megyünk? Számunkra egy közös dolog volt, azért hogy pihenjünk. Mi a hétköznapokban is sokat beszélgettünk, és ami bánt, ami öröm ér minket, azt szinte rögtön megbeszéljük. Így azt terveztük, hogy a 4 nap alatt kipihenjünk magunkat, erre kerítünk sort, még úgy is, hogy az otthoni dolgainkat nem tudtuk teljesen otthon hagyni. A gyülekezetbe hétvégén neves előadó érkezett, és annak minden szervezési feladata elkísért minket Révfülöpre, ennek ellenére úgy gondolom, sikerült az elsődleges célunk, a pihenés. Ahogy teltek az napok, egyre több előadáson voltunk túl, beszélgetéseink úgy kezdtek elmélyülni. Úgy gondoltuk, mi mindent megbeszéltünk, mi már újat nem tudunk mondani egymásnak. És nem így volt. Annak ellenére, hogy egy történet, egy szituáció sem volt új, évek múltával, új megvilágításba került.

A végén pedig mit vittünk haza ebből? Lehet, hogy nagyon evidensnek tűnik, de azt, hogy a napi ölelésnek mekkora ereje van. Célunknak fogalmaztuk meg, hogy most bevezetjük és rutint faragunk belőle. Így ha itthonról elmegyünk, illetve ha haza jövünk 2 pillanattal többet figyelünk egymásra, megöleljük egymást és ezzel az egyszerű kifejező cselekedettel hangolódunk egymásra vagy búcsúzunk el egymástól. És ezen az alkalmon jó apropó volt, hogy az ország többi részéből érkező párokkal újra találkoztunk, és volt, akiket megismerhettünk. Ahogy esténként volt meccs, ami összekovácsolt minket fiúkat, úgy a lányok is találtak egy közös feladatot. Mivel ez a program közvetlen ádvent előtti héten volt, így ők a pásztorjátékkal kapcsolatos dolgokat beszélték meg esténként.

Minden lelkész kollégának csak ajánlani tudom, az „Ölelj át” programot, mert a hétköznapok rohanásai között, a házastársunknak okozott sérelmeket van mód és lehetőség megbeszélni, ezáltal is mélyítve az egymás közötti kapcsolatot, így előzve meg a komolyabb veszélyt, a házasság megromlását, és felbomlását, amely mindnyájunkat érint, akik házastársi kapcsolatban élünk. (J. és T.)

Az egyik legfontosabb, amit ettől a pár naptól kaptunk az egymás közti mély beszélgetések – és meghallgatások lehetősége. Mind a témafelvezetések, mind a vezetők segítettek abban, hogy a beszélgetésekben ne csússzunk el a felszínen, szokásos köröket futva – mégsem előre haladva –, hanem abból értő, szeretetteljes párbeszéd legyen. Köszönjük a vezetőknek, hogy pont annyit voltak jelen, amennyi segítette ennek a folyamatnak a kialakulását.

A program arra is rádöbbentett minket, hogy sokat kell még dolgoznunk önmagunkkal is. Számunkra a fájó pontok átbeszélése adta a legfontosabb felismerést. Szerintünk eddig is tudtuk/sejtettük, hogy vannak olyan dolgok, területek az életünkben, amelyek negatív reakciót váltanak ki belőlünk, csak nem tudtuk helyén kezelni őket. Most viszont lehetőség nyílt nyugodt körülmények között, segítséggel átbeszélni, hogy néha egy-egy rosszkor, rosszul megfogalmazott szó vagy mondat, régi sebeket tép fel. S egy túlzott reakció nem feltétlenül a társunknak szól – csupán a sajgó, be nem gyógyult seb kiállt segítségért. Így könnyebb nem csak magunkat, társunkat is megérteni. (E. és L.)

Forrás: Evangélikus.hu / Összeállította: Horváth-Hegyi Áron

További információk a programról: https://www.facebook.com/eftparterapia/