A lelki épülés és a közösségépítés reményében ismét közös találkozásra hívják az ország evangélikus konfirmandusait szeptember 27-ére a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontba. Az evangélikus konfirmandusok országos találkozójára (EKOT) várják az elmúlt két évben konfirmáltakat, valamint a jelenleg vagy 2025 szeptemberétől konfirmációi előkészítőre járó fiatalokat és kísérőiket. A szervezők
Elhívás, kihívás, meghívás. Több mint kétezren vettek részt az evangélikus presbiterek országos találkozóján (EPOT) május 31-én Budapesten, a Hungexpo C pavilonjában. A programmal a szervezők ezúttal nemcsak a presbitereket kívánták megszólítani, hanem a gyülekezetek és intézmények munkatársait és azokat az aktív egyháztagokat is, akik valamilyen formában feladatot, felelősséget vállalnak egyházunk
A konferenciát vasárnap este Kovács Bence teológushallgatónak, a gyülekezeti és missziói osztály gyermek- és ifjúsági referensének az igei köszöntője nyitotta meg. Az Ézs 40,29 és a 2Kor 12,9 igeszakasz alapján tartott igehirdetésében arra irányította a figyelmet, miként tesz minket erőssé Isten az erőtlenségeink által, és hogyan segítheti ez a gyermek-
Magyarországi Evangélikus Egyház
Gyülekezeti és Missziói Osztály
1085 Budapest, Üllői út 24.